Franczy

Malajziában fel kívánják számolni a kalózipart

Malajziában a napokban bejelentették, hogy az ország vezetése minden eddiginél nagyobb büntetések - így például az ország bizonyos területeiről való kitiltás, száműzetés - kilátásba helyezésével próbálja meg visszaszorítani az illegális módon lemásolt zenei felvételekkel és videoanyagokkal foglalkozó számítógépes kalózokat. A dél-ázsiai országban a világ egyik legfejlettebb és legjobban szervezett kalózipara működik, mely az Egyesült Államokbeli hanglemezkiadóknak, filmstúdióknak és szoftverfejlesztő cégeknek különböző becslések szerint naponta legalább 1 millió dollár kárt okoz. A maláj vezetés az elmúlt években számtalan módon és eszközzel felvette már a harcot az óriási méreteket öltő kalózipar ellen, azonban igazán nagy sikereket az eddigiekben nem igazán sikerült elérnie. A helyi hatóságoknak egyébként a tavalyi esztendőben volt egy nagy fogásuk, amikor is egyetlen rendőrségi akció keretein belül több mint kétezer olyan utcai árus került bíróság elé, akik kínálatában számtalan CD, VCD és DVD lemez volt megtalálható.

"Az országban körülbelül ötszázra tehető azon igazán komoly, folyton felbukkanó kalózok száma, akik nagyipari körülmények között foglalkoznak az illegális másolatok gyártásával és terjesztésével. Ezen nagyhalak, valamint a kisebb halak ellen egy nagyszabású rendőrségi és bírósági kampányt kívánunk indítani, mely kampány kapcsán minden lehetséges eszközt igénybe fogunk venni annak érdekében, hogy a kalózipart visszaszorítsuk, és, hogy elvegyük az emberek kedvét attól, hogy a jövőben kalóz jellegű tevékenységeket folytassanak" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Muhyiddin Yassin, Malajzia belkereskedelmi és fogyasztói ügyekkel foglalkozó minisztere.

Muhyiddin azzal kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, hogy a rendőrség, illetve a bíróságok pontosan milyen eszközöket vesznek majd igénybe a kalózok ellen, azt azonban elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban a héten számos egyeztetés zajlik majd a kormányzat, a rendőrségi vezetők, valamint jogászok között. Kuala Lumpurban egyébként egy rendőrségi vezető azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kalóztevékenységeket folytató személyek a jövőben büntetésként akár bizonyos száműzetésre is számíthatnak, ezenkívül pedig elmondható, hogy az ország hatóságai a közeljövőben általánosságban keményebben lépnek majd fel a kalózszervezetek, illetve azok aktív tagjai ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #7
    Sandokan, veled vagyounk!
  • Laci73 #5
    Elfognak egy-két embert, bezárnak egy-két "gyárat" és kész. Túlságosan is összetett a kalózkodás problémája ahhoz, hogy ílyen egyszerűen - törvényi úton - el lehessen intézni. Egyrészt Malaysiában - igen szegény ország - a hamisítás nem egyszerűen bűn, hanem megélhetési forma. (nemcsak CD-k és multimédiás termékek kerülnek ki a hamisító üzemekből, hanem pl. ruházati cikkek, sportszerek, háztartási gépek stb.) Sok esetben a nappal legálisan működő üzemek "éjszakai műszakban" állítanak elő kamu termékeket. Másrészt a jómódú országokban élő emberek közül is sokan inkább 1-2 dollárért vesznek CD-t, mintsem 10-20-ért.
    Thaiföldön rendkívül szigorú, már-már kegyetlen törvények vannak a kábítószer-használat és kereskedelem ellen, mégis virágzik (sajnos) az üzlet...
  • Gabest #4
    Ja nem, csak ez a sok ablak itten. Hiába, még korán reggel van :)
  • Gabest #3
    héj, kitöröltek alollam egy hozzászólást 8o
  • Gabest #2
    Melyik? A rendőri fellépés, a büntetés vagy a száműzetés? :)