JohnnyCage

Nem fellebbez a 2600 hackermagazin

A 2600 magazin nem kíván fellebbezni az ellen a bírósági ítélet ellen, amely megtiltja a lap számára a DVD-k másolásvédelmének feltörésére alkalmas kód belinkelését. A magazin, illetve a hollywoodi filmstúdiók harca az ügyben ezzel lezárult.

A per, amely a Digital Millennium Copyright Act nevű amerikai törvény első erőpróbájának is tekinthető, a szerzői jogaikat védő filmstúdiók győzelmével ért véget.

Az ügy még 1999-re nyúlik vissza, amikor a filmstúdiók beperelték a 2600 magazint, amiért az elérhetővé tette a DVD-k másolásvédelmének feltörésére alkalmas DeCCS kódot. A filmipar szerint a 2600 magazin megsértette a DMCA törvényt azzal, hogy olyan eszközre irányította a felhasználók figyelmét, amely egy másolásvédelmi technológia feltörésére alkalmas.

A 2600 folyóirat ügyvédei azzal védekeztek, hogy a hyperlinkek (hivatkozások) az internet alapelemét képezik, a DeCCS kódra való rámutatást pedig a szólásszabadság védi. A bíróság elsőfokon a felpereseknek adott igazat, és ezt az ítéletet helyben hagyta a fellebbviteli bíróság is. A 2600 magazin a közelmúltban úgy döntött, hogy nem fordul a legfelsőbb bírósághoz, hanem elfogadja az ítéletet.

A magazint képviselő Electronic Frontier Foundation (EFF) úgy véli, a jövőbeli esetek a mostaninál jobb támpontot fognak biztosítani a legfelsőbb bíróság számára a DCMA alkalmazásában. A 2600 döntésével a jogi küzdelem ebben az ügyben véget ért, de a lap ígérete szerint továbbra is harcolni fog. "Az EFF és a 2600 továbbra is minden erejével azért fog küzdeni, hogy az emberek jogai ne csorbuljanak Hollywood kalózmásolástól való félelme miatt" - mondta Robin Gross, az EFF jogásza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #3
    Tiszta 1984...
  • Bekomman #1
    Hát ahogy eleinte olvastam még azt hittem 2600 különböző USA-beli lapról van szó.