JohnnyCage

Magánszemélyeket is célba vesznek a lemezkiadók?

Mivel a lemezkiadók jogi harca eredménytelen volt az online fájlcsere szolgáltatások ellen, könnyen lehet, hogy a társaságok a jövőben magánszemélyek ellen is jogsértési pereket indítanak.

Mivel a felhasználók millióinak számítógépeit összekötő, P2P (Peer-to-Peer - Egyenrangú hálózat) technológiára épülő online fájlcsere szolgáltatásokon folyó illegális zeneterjesztést az egyes hálózatok ellen indított, és egyébként sikeres jogsértési perek nem tudták visszaszorítani, az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) új eszközökhöz fordul. Egyes ipari hírforrások szerint a RIAA fontolóra vette, hogy a jövőben magánszemélyekre is kiterjeszti jogi háborúját.

A hírforrások szerint a lemezkiadók még nem döntöttek a magánszemélyek ellen irányuló perekről, annyi azonban biztos, hogy a társaságok szeretnék, ha a felhasználók kétszer is meggondolnák, mielőtt szerzői jogok által védett zeneszámokat tesznek elérhetővé, illetve töltenek le az internetről.

Mindez, amennyiben megvalósul, természetesen még nem jelenti azt, hogy a jövőben minden zenefájlt töltögető felhasználó bíróság elé állhat, de a legaktívabb zenekalózokat felelősségre vonnák a kiadók. - Napirenden van a kérdés - mondta egy névtelenséget kérő vezető. - A cél az emberek elriasztása lenne - tette hozzá.

A lemezkiadók ezidáig azok ellen a társaságok ellen indítottak pereket, amelyek fájlcsere hálózatukon tudatosan elősegítették a kalózmásolást. Maguk a fő elkövetők, a felhasználók biztonságban érezhették magukat. A lemezkiadók törekvése arra a tényre épül, hogy a fájlcsere hálózatokon elérhető zeneszámok 90 százalékát a felhasználók egy szűk köre, mintegy 10 százaléka teszi elérhetővé. A társaságok ezt a 10 százalékot szeretnék elriasztani, ami elegendő lenne az illegális zeneterjesztés jelentős visszaszorításához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybearBoy #13
    Köcsög RIAA, ott valami dedósok dolgoznak???
    . . . . . . . . . . ./´¯/). . . . . . . .
    . . . . . . . . . .,/¯ ./. . . . . . . .
    . . . . . . . . . /. . /. . . . . . . . .
    . . . . . /´¯`/'. .'/´¯¯`·¸ . . . . . . .
    . . . . ./'/. . /. . /. . /¨. /¯\. . . .
    . . . . ('(. . ´. . ´. .¯´/'. .'). . . .
    . . . . .\. . . . . . . . .'. . /. . . .
    . . . . .'\'. .\. . . . . ._. _/. . . . .
    . . . . . . \. . . . . . . (. . . . . . .
    . . . . . . . \. . . . . . \. . . . . . .
  • Diver #12
    Bazzeg de beszartam:)
  • Laci73 #11
    És legvégül (ha már így szikrázik az agyam) az állományokat át lehet nevezni. Pl. a Madonna albumot "a differenciálszámitás rejtelmei".zip-re,
    a Warcraft III ISO-t "a waldorf saláta és elkészítése".bin-re...
  • Laci73 #10
    No meg az'tán ha be is azonosítanak mint p2p használót, ezzel sérülnek a személyiségi jogaid...
  • Laci73 #9
    A KaZaA és a p2p rendszereknek nincsenek "gazdái" és központi szerverei. Amellett ha be is azonosítják az IP címet, még mindig nem biztos hogy Te használtad adott időben a gépet...
  • zer0 #7
    Sajnos NEM parasztvakitas...

    Magyarorszagon mar csinalnak hasonlo akciokat. Az MP3PORTAL mar megszunt, pedig csak linkek voltak rajta.

    Kimentek az oldal uzemeltetojenek a lakasara hazkutatast tartani. Meg az is lehet, hogy penzbirsag vagy esetleg borton lesz a buntetese.

    Az interneten SENKI sem maradhat nevtelen, elobb vagy utobb mindenkit megtalalnak akit akarnak. SAJNOS!


  • Laci73 #4
    Jól mondod: még ez a tíz százalék is több százezer, akár millió embert jelent, akik nemcsak az USA-ban és az EU-ban, hanem Oroszországtól kezdve a Maldív-szigeteken át sokfelé élnek.
  • Frenzy #2
    Most akkor beperelnek tobb millio embert??
    Eleg remenytelen marhasagnak tunik, meg ha csak az altaluk emlegetett nagykalozokat fogjak is perbe ...