Franczy

1 TB adat egyetlen CD méretű lemezen?

Habár egyelőre még a következő generációs DVD technológia is éppen csak szárnyait bontogatja, egy japán vegyesvállalat már javában azzal foglalkozik, hogy mi lehet a következő lépés az optikai adattárolásban? A cég válasza erre nem más, mint egy olyan holografikus technológián alapuló adattároló rendszer, mely egy normál CD méretű lemez egyetlen oldalán képes 1, azaz egy Terabyte adatot eltárolni.

"Adódik a kérdés, hogy mi jöhet a Blu-ray technológia után? Véleményem szerint a következő generációs DVD technológiát egy olyan optikai adattároló rendszernek kell felváltania, mely a normál CD méretű lemezek egy oldalán legalább 1 Terabyte adatot képes eltárolni, adatátviteli sebessége minimum 1 Gbit/s, lefelé kompatibilis az összes korábbi DVD szabvánnyal, ezenkívül pedig elsőrangú biztonsággal rendelkezik" - nyilatkozta a napokban Yoshiko Aoki, a yokohamai székhelyű Optware Corporation elnök-vezérigazgatója.

Mondhatnánk erre, hogy ilyeneket bárki mondhat, azonban mindezt megvalósítani? Na az már nem piskóta! Az 1999-ben Hideyoshi Horimai, a Sony egyik korábbi vezetője által alapított Optware azonban korántsem a levegőbe beszél, amikor a fentebb említett, manapság még igencsak futurisztikusnak tűnő optikai adattároló rendszerről beszél, ugyanis az Optware az általa szabadalmaztatott úgynevezett polarizált kollineáris holografikus technológia segítségével az 1 Terabyte kapacitású lemezzel kapcsolatos terveit mihamarabb meg is kívánja valósítani. Az Optware egyébként komoly erőkkel képviseltette magát a napokban Makuhariban megrendezett InterOpto '02 szakkiállításon, ahol is a cég képviselői bemutattak egy olyan prototípus rendszert, mely a belehelyezett CD méretű lemezeken 200, nem kevesebb mint kétszáz GB adatot képes eltárolni, adatátviteli sebessége pedig 130 Mbit/s.

Az Optware által használt polarizált kollineáris holografikus technológia az eddigiekben használatos holografikus technológiáktól eltérően rendkívül kompakt, a normál CD, illetve DVD olvasókhoz hasonló méretű adattároló berendezések legyártását teszi lehetővé. Az Optware-féle technológia ugyanis a referencia fénysugarat, és az adatok írásához és olvasásához használatos sugarat nem két, hanem mindössze egy fényképző rendszer segítségével állítja elő, ami jelentős helymegtakarítást eredményez. A polarizált kollineáris holografikus technológia a kétfajta, ám külön polarizált fénysugarat képes egy optikai tengelyen belül kezelni, úgy, mintha nem is kettő, hanem csak egy fénysugár lenne. A technológia további rendkívül fontos előnye, hogy könnyedén összeházasítható a jelenlegi optikai meghajtókba szerelt szervo rendszerekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Draco #37
    Ok.Igazatok van. En magat a demot nem lattam csak haver meselte. Lehet hogy o az avi-t latta.
  • Veriel #36
    A CD eletkora rendeltetesszeru hasznalat es normalis allapot (nem gyartashibas, nem serult) esteen 2-12 ev.
  • Lammer #32
    Amúgy persze mindannyiatoknak igaza van.
    Jah Bill Gates adományára reagálnék: billi adomány kb arányban lenne ha én is adományoznék: 20 fillért, hűűű de Mega nem? bassza meg mindenki ámul milyen tuti a srác. viszonyítás kérdése az egész! 70e forintos fizummal elemehetek borért billi mellett
  • Lammer #31
    ott a pont!
    amugy amit barátunk írt az finoman szolva is "nem hozzáértés"
    Mert ugye ott vannak a 64K introk amik 64!!! K-t foglalnak és grafikailag szakítanak, de ha ezt te felviszed filmre (avi.mpg stb) akkor értelemszerűen nagyobb lesz!
    Ezt úgy magyaráznám mint a midi zenét! azért kicsik a midi zenék mert a zene nincs konkrétan leképezve a fájlba hanem hivatkozik a hangk chipjében lévő komponesre, ugye?
    huhh most nem jut eszembe de valahol láttam egy német group 64k-s intróját nagyon vad! csak nem jut eszembe a francba
  • Rive #27
    Én nagyobb felbontásról hallottam, de összességében mindegy :)
  • Rive #23
    Valaki számolja ki, legyen szíves, hogy egy egész estés filnek, pl. a nemrég bemutatott SW epII.-nek (4kX4k volt talán a felbontása?) mekkora a nyers, tömörítetlen mérete, ami pl. a feldolgozás és gyártás során igencsak szükséges...
  • Draco #21
    Arrol nem is beszelve hogy az AIDS meg a rak ellenszerenek a kutatasahoz is hatalmas szamito teljesitmeny kell ami jelenleg meg nem all rendelkezesre vagy ha igen akkor nem erre forditjak. Ezert vannak pl a United Devices fele kezdemenyezesek is ahol a SETI HOME hoz hasonloan mindenki letolti maganak a csomagokat a fo geprol es otthon folos idoben a gep szamolja a proteinek-et meg a proteideket es a kesz allomany visszakuldi a fo gepnek. Igy ha sokan toltik le hatalmas szamitasi teljesitmeny jon letre. Kevesen tudjak de az amerikaban nem regen releaselt anthrax ellenszer is a United Devicnek koszonheto. Szoval megyegetnek a dolgok de csak lassan. Viszont ha mar most lennenek pentium 16-ok 600 giga szamitasi teljesitmennyel akkor egy par processzoros atlag serveren is futhatna az egesz United Devices...
  • Gazdy #17
    Jót szóltál Vizipók.
    Uff.
  • Vízipók #16
    Tudjátok, ez szerintem egy olyan dolog, hogy az ipar megpróbál minél több bőrt lehúzni egy adott technológiáról, a lehető legjobban visszafogva a fejlődést. (legalábbis az adattárolási piacon) Ugyanis ha egy cég olcsón kihozna MOST egy ilyen cuccot olcsón, mindenki venne egyet, meg három lemezt, és azzal hosszú évekig ellennének, addig pedig nincs bevétel. Senkinek. A kutya se venne ugyanis CD-t vagy akár DVD-t sem, ez pedig egyik gyártónak sem érdeke.
    Uff, én szóltam, ellenvéleményeket, hozzászólásokat várok.
  • Sephi #15
    Jah 1999 ota negyszeressere not meg a procik telyeseitmenye. Ebben az iramban 3 ev mulva mar a 8.6 gigas Pentium 6 vagy 7 nel tartunk es mar a 2000 DDRAM lesz a meni. Tul gyorsan megy minden.