Franczy

DVD Multi kompatibilis DVD író a Panasonic-tól

A világ egyik legnagyobb, elektronikai eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cége, a japán Panasonic a napokban New Yorkban megrendezett TechXNY szakkiállítás keretein belül leplezte le legújabb termékét, mely nem más, mint egy olyan DVD meghajtó, mely több DVD formátummal is kompatibilis. A Panasonic újdonsága a keresztségben a DVDBurner II nevet kapta, és a cég munkatársainak elmondása szerint minden tekintetben megfelel az úgynevezett DVD Multi szabványnak. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy a Panasonic DVDBurner II több olyan DVD formátum írására és olvasására is képes, mely formátumok mögött a mintegy 230 taggal rendelkező DVD Forum áll. Mint ismeretes, a DVD Forum a DVD-RAM, DVD-RW, illetve DVD-R formátumok támogatója. Az elmúlt évben egyébként a Hitachi is piacra dobott egy a most debütált Panasonic DVD íróhoz hasonló eszközt, mely ugyancsak megfelelt a DVD Multi szabványban foglalt specifikációknak.


Habár a Panasonic DVDBurner II több DVD szabvány támogatásával is könnyedén elboldogul, sajnos a DVD-RAM, DVD-RW és DVD-R formátumok mellett továbbra sem támogatja a nagy konkurens DVD+RW, illetve DVD+R szabványokat, vagyis a felhasználóknak tovább kell várniuk az olyan DVD írókra, melyek ténylegesen az összes létező DVD szabvánnyal kompatibilisek lesznek. A DVD piacon jelen pillanatban két nagy tábor áll egymással szemben. Az egyik ilyen tábor a DVD-RAM, DVD-RW, illetve DVD-R formátumokat támogató DVD Forum, mely szervezet többek közt az Apple Computer, Hitachi, NEC, Pioneer, Samsung és Sharp cégeket tömöríti magába. A másik tábor a DVD+RW, illetve DVD+R szabványokat támogató DVD+RW Alliance, mely többek közt olyan nagy cégeket tudhat maga mellett, mint például a Dell Computer, a Hewlett-Packard, vagy a Philips.

A Panasonic munkatársai a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a DVDBurner II típusjelzésű vadonatúj DVD író várhatóan októberben jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban, ára pedig mindenképpen 500 dollár alatt fog maradni. A Panasonic újdonságával nem szimpatizálók számára egyébként jó hír, hogy a Hitachinál és a Sony-nál különböző források szerint már javában folynak a DVD-RW és DVD+RW szabványokkal egyaránt kompatibilis DVD írók fejlesztési munkálatai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer_real #6
    Bocsanat, Magyarorszagon egyaltalan nem kaphato meg.(Cebiten kinn volt, Nemetorszagban es Azsiaban mar megveheted)
  • Supergamer_real #5
    De van, jobb ha tolem tudod.Mar 2 gyarto is gyartja, Magyarorszagon meg csak az LG fele kaphato elvetve.
  • Supergamer_real #3
    Az egesz "balhe" ott kezdotott, hogy az Azsiaiak alltak elo egy "hasznalhato" szabvannyal.Mivel igy ok diktalak volna valamivel kesobb az Europai cegek+USA is elo allt a sajat szabvanyaval.Persze voltak problemak.Pl nem volt lehetoseg az ujrairasra ami idokozben a 2. generacio megjelenesevel megoldodott.Ertelemszeruen az MS is az USA+Europaiak altal kidolgozott szabvany tamogatja.2 szabvany a piacon eleg ertelmetlen... de az LG mar arul "combo" meghajtot egy ideje MO-n is kaphato (asszem februar talan) ami elboldogul mind2 szabvannyal (ir/ujrair/olvas).