JohnnyCage

Csináljátok, ahogy Bond tenné!

A terroristák elleni harcban a kormány egyik legnagyobb fegyvere a korszerű technológia lehet, amely megfelelően kihasználva komoly előnyt jelenthet.

Legalábbis ezt állítja Gilman Louie, az In-Q-Tel vezérigazgatója. A vezető a New York-i TechXNY kiállításon beszélt a technológia, illetve a technológiai cégek terroristaellenes harcban betöltött szerepéről. Mint Louie elmondta, a terroristák elleni hatékony harchoz olyan megoldások kellenek, amelyeket ezidáig legfeljebb a James Bond filmekben láthattunk.

"Arra kérek mindenkit, gondolkodjunk el azon, hogyan lehetne ezeket a technológiákat megvalósítani, és miként tudnánk előnyt kovácsolni belőle" - mondta Louie, aki "James Bond megmenti az Egyesült Államokat" című beszédében hangsúlyozta, hogy az információ gyors elemzésének és továbbításának lehetősége az amerikai kormány legnagyobb fegyvere a terroristák ellen.

Az IT cégek összefogására való felszólítás egyáltalán nem új. Tavaly szeptember 11. óta az amerikai kormány számos támogatási kezdeményezést indított a biztonsági szempontból jelentős technológiák kifejlesztésének előmozdítására. Az In-Q-Tel egy nonprofit társaság, amelyet a CIA alapított, és amelynek feladata a nemzetbiztonsági szempontból fontos technológiák kiválasztása, illetve más társaságokkal együttesen való kifejlesztése.

Az In-Q-Tel 1999-es alapítása óta a szervezet mintegy 30 amerikai társaságba fektetett be. Ezek a cégek ezidáig 12 olyan technológiát fejlesztettek ki, amely komolyabb előrelépést jelentett az amerikai kormány számára.

Louie számos olyan problémát felvázolt, amelyre az In-Q-Tel, illetve az amerikai kormány minél hamarabb megoldást szeretne találni. Az egyik ilyen probléma a kritikus információk nyomon követése a nemkívánatos (spam) e-mailek áradata közepedte. "A technológia egyúttal az Egyesült Államok e-mail problémáját is megoldaná" - mondta Louie.

A különböző hardverek és felszerelések biztonságossá tétele szintén megoldásra váró feladat, amely a kormány és az IT cégek számára egyaránt fontos. A kormánynak például olyan notebookokra van szüksége, amelyeken az adatok még ellopás, illetve elveszítés esetén is teljes biztonságban vannak, de hasonló az igénye a cégvezetőknek is. A jelenlegi adattitkosítási technológiák Louie szerint csak az adatok felhasználó általi elérésének lelassítására jók.

Szeptember 11. példája arra is rámutatott, hogy a hatékony, jól átgondolt eljárásra épülő adatmentésnek is óriási szerepe lehet mind a cégeknél, mind a kormányhivatalokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zice #4
    jaj....ez én már nme bírom...hagyjátok már abba...miért minden hová kell benyomni 1 kis politikát.Mindenkienk szíve joga a saját politikai nézetei!És neeee....főleg itt ne!Ez 1 számítástech.i oldal,ha nem vennétek észre...Félre értés ne essen,ezzel nem akartam senkit se megsérteni,jól van?! Sorry!
  • Bekomman #1
    Csak próbálják eladni a saját terméküket mindenkinek aki megveszi.