JohnnyCage

Nem bizonyít semmit a Microsoft-vezető e-mailje

A szoftveróriás ellen irányuló antitröszt pert vezető bíró nem veszi figyelembe azt az e-mailt, amit a társaság egyik vezetője küldött többek között Bill Gates-nek, a Linuxot támogató társaságok megtorlására késztetve.

Colleen Kollar-Kotelly bírónő elutasította a kilenc felperes állam kérését a 2000 augusztusából származó e-mail bizonyítékként való felhasználásáról. A felperes államok kemény szankciókat szeretnének elérni a Microsofttal szemben, és a közelmúltban arra kérték Kollar-Kotelly bírónőt, fontolja meg újból a szóban forgó e-mail bizonyítékként való elfogadásának egyszer már elutasított lehetőségét.

"Bizonyos, hogy a Microsoftnak jelentős előítélettel kellene szembe néznie, amennyiben a bíróság megváltoztatta volna korábbi döntését" - mondta Kollar-Kotelly bírónő az üggyel kapcsolatban.

Mint ismeretes, a kérdéses e-mailben Joachim Kempin, a Microsoft elnökhelyettese arról számol be Bill Gates-nek, valamint a társaság több másik vezetőjének, hogy a chipgyártó Intel Corp. a Windows-rivális Linux operációs rendszer támogatására ösztönzi a számítógépgyártókat.

A társaságtól kiszivárgott levélben Kempin azt javasolta, a Microsoftnak vissza kellene tartania bizonyos technikai információkat az Inteltől, és "fű alatt" a chipgyártó riválisait kellene támogatnia. Kempin szerint azokat a PC gyártókat, akik nem voltak barátságosak a Microsofttal, a jövőben fokozottan sújtani kellene bizonyos Linux-ellenes lépésekkel.

A szoftveróriás Microsoft szerint Kempin levele jelentéktelen, mivel a társaság soha nem cselekedett az elnökhelyettes elképzelései alapján.

A felperes államok szerint a Kempin által javasolt hozzáállás megegyezik azzal a stratégiával, amellyel a szoftvercég évekkel ezelőtt az Intelt is szembefordította a SUN Microsystems-szel. A két cég együttműködése ugyanis veszélybe sodorta volna a Microsoft Windows operációs rendszerének monopóliumát.

Kollar-Kotelly egyébként állítólag azt mérlegeli, hogy jóváhagyja a tavaly novemberi megállapodást, amely az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (U.S. - DOJ), és a Microsoft között létrejött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #2
    Igaz, vele vagy nelkule IS megusszak...
  • Bekomman #1
    Ettől még nem fogják megúszni