SG.hu·

ATI R300 a német CeBIT-en

A kiváló minőségű grafikuskártyáiról híres ATI Technologies következő generációs grafikuschipjeivel kapcsolatban mostanság elég sok pletyka lát napvilágot, lássuk, hogy ez ügyben mik a legfrissebb fejlemények. Habár konkrét és immár teljesen bizonyosra vehető adatok egyelőre még mindig nem láttak napvilágot a teljeskörű DirectX 9 támogatással rendelkező ATI RADEON 3-ról, vagyis az R300-as grafikuschipről, sokak szerint az ATI újdonsága igazi "GeForce4 killer" lesz. Azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az ATI az eggyel alacsonyabb kategóriába tartozó RV250-es grafikuschipről is hamarosan lerántja majd a leplet, melyről annyit lehet tudni, hogy mindenképpen az R200, vagyis a Radeon 8500 alapjaira építkezik.

A közeljövőben debütáló új grafikus megoldások sikerének kulcsa a megfelelő időzítés, vagyis, hogy egyik vagy másik új grafikuskártya, illetve grafikuschip mikor jelenik meg a piacon. Különböző források szerint az Nvidia február első napjaiban jelenti be a jelenleg még NV25 fejlesztési kódnév alatt futó GeForce4-es termékcsaládot, és ezen források azt is tudni vélik, hogy az addig hátralévő pár hétben az Nvidia munkatársainak még nagyon sok munkája van, állítólagosan főleg az ügyben, hogy a GeForce4 a DirectX 9-ben rejlő minden lehetőséget ki tudjon használni. Az ATI Technologies a következő két hétben kezdi meg az R300-as grafikuschipek partnerekhez történő kiszállítását, az ATI mérnökei pedig gőzerővel azon vannak, hogy az R300 köré minél kiválóbb grafikuskártyákat tervezzenek. Különböző források szerint az ATI várhatóan a németországi Hannoverben megrendezésre kerülő CeBIT 2002 szakkiállításon mutatja be legújabb termékeit, vagyis az RV250-et, és az R300-at.

Az ATI R300-as grafikuschipjéről tudni lehet, hogy az ArtX fejlesztőcsapat felelős a fejlesztési munkálataiért, és hogy a várakozások szerint az R300 nem csak nagyobb grafikus teljesítményre lesz képes, mint az Nvidia-féle GeForce4, hanem ráadásul annál olcsóbb is lesz. Az R300 kapcsán már számtalan - a működési frekvenciát, illetve a rendering pipeline-ok számát illető - spekulatív adat látott napvilágot, így ezeket most nem kívánom itt ismertetni, hiszen ez ügyben jelen pillanatban még semmi sem vehető biztosra. Ide kapcsolódó hír egyébként, hogy az Nvidia a napokban néhány, úgymond ATI-val szimpatizáló website-ot értesített az ügyben, hogy az R300 kapcsán ne nyilatkozzanak túlzottan pozitívan, a GeForce4-et pedig ne kritizálják oktalanul.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zplayer2002. 01. 17.. 22:18||#14
Barni, a dolgok azert nem egeszen ugy mennek, hogy na akkor majd amikor kesz a DX9 akkor hozzairjuk a tamogatast. Az ms es a kartyagyartok ossze vannak love fejlesztes ugyileg. Kulonben erdekes, velemenyem szerint az EDDIG legjobban kinezo jatekok mind opengls volt. (OF kiveve)
© Inquisitor2002. 01. 16.. 15:20||#13
Nem az volt az eredeti hírben, hogy az ATI a referencia kártyákat szállította ki?
És marhára nem az R300-at, hiszen az még szvsz igen csak a tesztelési fázisban van.
Viszont szerintem az R300-at hamarabb bejelentik mint ősz, szerintem nyár elején (vagy tán elöbb), kapni úgy is csak nyáron lehet majd és akkor is csak a másik kontinensen ... jó szokás szerint 😞
© Laalee2002. 01. 16.. 08:21||#9
azert ez egy kicsit mas helyzet mint az intel amd... az ati eveken at olyan nagy piacot tudhatott maganak mint most az nvidia, csak 1 kicsit elaludtak a 3d örulet hajnalan, most jött az ébredés és a talpraállás.
© Lt. Stinger2002. 01. 15.. 21:32||#7
Azt mondják, hogy az R300-nak 8 pipeline-ja lesz, a GF4-nek meg "csak" 6. Részemről; Ha az R300-nak tűrhető ára lesz (mármint olcsóbb lesz mint a GF4) és mellette még gyorsabb is , akkor mindenképp nyerő lesz nálam.
© Vízipók2002. 01. 15.. 21:07||#6
IMHO az nVidiát nek kell félteni.
Lásd: Intel-AMD.
© Bilux2002. 01. 15.. 18:23||#3
"miért nem csinálnak uni drivert..?"

eddig csak az van Dikkma!! hivatalos drivereknél
de a nem hivatalos drivereknél meg egy *.inf file-t kell csak bemásolni és kész az új driver...
© Dikkma2002. 01. 15.. 18:05||#1
Még a 8500-hoz sincs értelmes driver, sztem 10-20% gyorsulást minimum ki lehetne belőlük hozni. Ki vesz így R300-at? És miért nem csinálnak uni drivert..?
Amúgy forza ATi!