Franczy

Az ATI Kínában is nyomul

A kiváló minőségű és teljesítményű grafikuskártyáiról híres, kanadai székhelyű ATI Technologies vezetői a napokban azt nyilatkozták, hogy az ATI-nak minden esélye megvan arra, hogy a jelentős felvásárlóerővel rendelkező kínai számítógépes piacon megelőzze legnagyobb konkurensét az Nvidiát, ugyanis az ATI a közelmúltban olyan nagy kínai számítógépgyártó cégektől kapott megrendeléseket, mint például a Beijing Founder Electronics, vagy a Tsinghua Tongfang (THTF).

Az ATI Technologies képviselői tehát immár hivatalosan is megerősítették azon korábbi pletykákat, melyek szerint az ATI a kínai piacon is nagyon komolyan meg szeretné vetni a lábát. Ráadásul az ATI-nak az eddigiekben a Beijing Founder Electronics-szel, illetve a Tsinghua Tongfanggal kötött nagyszabású szerződéseit várhatóan újabb kínai szerződések követik majd, így például többek közt arra is nagy esély mutatkozik, hogy napokon belül létrejön egy ATI-Legend szerződés is. Wang Pao-chu, az ATI Technologies ázsiai részlegének az elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a kínai számítógépgyártó cégek elsősorban az ATI Rage 128, illetve ATI Radeon 7500 típusú grafikus megoldásokkal szimpatizálnak, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen ezen termékek olyan ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek, hogy megvásárlásukat még a nem éppen gazdag kínai vásárlók is megengedhetik maguknak. Az ATI az eddigiekben egyébként mintegy 40 ezer Rage 128-as, és 30 ezer Radeon 7500-as grafikuskártyát szállított le havonta Kínában, ezen szállítási darabszámok azonban hamarosan várhatóan már százezres nagyságrendeket öltenek, és ez még csak a kezdet, ugyanis az ATI 2002 második negyedévében tovább kívánja növelni a Kínába szállított grafikuskártyák számát.

A tavalyi esztendőben a konkurens Nvidiának még 90 százalékos részesedése volt a kínai piacon, azonban most minden jel arra mutat, hogy ez ügyben idén komoly változásokra lehet számítani. Egyrészt a napokban megkötött szerződések révén az ATI jelentős növekedést könyvelhet el magának piaci részesedés tekintetében, másrészt pedig az ATI-n kívül más grafikuschip gyártó cégek is megjelennek a piacon, így például várhatóan a tajvani Silicon Integrated Systems (SiS) is nagy sikert arat majd olcsó termékével, a SiS 315-tel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!