Hunter

A hackerek az otthonainkat sem kímélik

Ha naponta akár csak pár órát töltesz a világhálón, máris jó esélyed van arra, hogy felhívd magadra valamelyik veszélyes hacker figyelmét. Szinte minden megkérdezett ember találkozott már szörfözés közben azokkal a szoftver letapogatókkal, melyeket a hackerek is használnak a rendszer sebezhető pontjainak felderítéséhez.

A Symantec által kezdeményezett felmérésben résztvevők gépeit tűzfallal látták le, mely a védelmen kívül a szoftver robotok mindenegyes látogatását is rögzítette. Akadt persze olyan gép is, amin már alapból táborozott egy-két trójai, melyek külső irányítást vagy bizalmas adatok kiszolgáltatását hivatottak szolgálni. 167 vállalkozó szellemű számítógép felhasználó vágott bele az egyhónapos kísérletbe. A számítógép és a net kapcsolat között meghúzódó firewall minden átmenő adatforgalmat rögzített, illetve blokkolta a veszélyesnek tűnőket. A résztvevők között otthoni és üzleti felhasználók is helyet kaptak, a telefonos kapcsolattól a nagysebességű Internettel rendelkezőkig.


Egy hónap alatt 1703 betörési kísérletet regisztráltak, a 167 felhasználóból mindössze 8 ember gépe maradt érintetlen, volt azonban olyan is, akit 91 különböző támadás ért.

"Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, arra az adatra, miszerint a felmérésben résztvevők 95 százalékának rendszerébe megpróbáltak behatolni" - mondta Aled Miles, a Symantec angliai igazgatója. Elmondta továbbá, hogy a behatolásokat nem a hackerek maguk követik el, hanem olyan szoftver szondák melyek a számítógépes bűnözés egyre közkedveltebb eszközei lesznek.

Általában ezek a letapogató programok a rendszer védtelen pontjait keresik, vagy azokat az alap szoftvereket használó gépeket melyeknek már eleve ismerik a gyengéit. Sokszor ezekkel a szoftver letapogatókkal felszerelt gépek a webhelyek elleni támadások eszközei is. A támadások 70 százalékában a Backdoor SubSeven elnevezésű trójai programot próbálták bejuttatni a rendszerbe, mellyel az áldozat gépe távolról irányítható lesz olyannyira, hogy a hacker akár teljesen uralhatja is a rendszert.

"Automatizált veszély leselkedik a felhasználókra, akiknek vállalniuk kell a felelősséget és cselekedniük saját védelmük érdekében" - tette hozzá Miles.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]Brabus #30
    tetszik ez a topic jokat rohogtem....komolyan..
  • [HUN]Brabus #29
    hat szerintem ha igazan hacker kedni akarsz nem artana meg tanulnod angolul eloszor es talan tisztaba lenni azzal hogy mit is jelent a hack es a crack szo es mi is a kulonbseg a ketto kozt...

    mert amit itt le irtal az egy hatalmas nagy baromsag.
  • ixyon #26
    jajj de okos vagy. szerinted átutalást végez a neten? NEM!!!!!!!!!!!!! HÜLYE!!!!!!!!!!!!!!! azzal vásárol!
  • Laalee #25
    ha mar arra is lusta vagy hogy telefonon keresztul hasnald a bankot akor megerdemled...
  • Anastasia #22
    Azoknak akik még nem tudnak annyit mint a profik(alább) és szeretnének valahogy védekezni is, itt egy link:

    http://wigwam.eukom.hu

  • Mighty #15
    És szerinted miért pingel meg valaki????
    Csak nem azért, hogy után egy portscan-t futasson?
    Én nem bíznék rád egy netre kötött gépet.
  • ixyon #12
    hát nekem nincsen semmiféle tűzfalam, én írtam magamnak 1 nagyon nagyon 1*ű programot, ami minden portot lezár, kivétel, amit én engedélyezek nei. tehát általában csak a http, meg az ftp van nyitva, meg ha jáccok, akkor még az is, amin jáccok. ja, meg ha 1 IPről 3* próbálkoznak kapukereséssel, lekérem neki 200* a www.msn.com-ot, mer az jó nagy, de még 1 csomagba belefér::) csak akkor kicsit belassul a net::(
  • CSOCSO #8
    hm mikor használtam a conseal pc firewall akkor ugy voltam ezzel hogy ne is legyen firewallotok !!mert el sem fogjátok hinni hány köcsög hacker kinoz titeket a trojanokkal stb vel!!!2 oránként kb 1!!!!!
  • Lacc #7
    Az igazi hackereket nem érdeklik az otthoni gépek, csak ha van rajta valami fontos adat számukra. Igazából akkor ezek már crackerek. Ha egy hacker be is tör a gépedre, nem tesz benne kárt, mert a hackerek bizonyos életstílusban élnek, ami tiltja ezt. Persze megtehetik, de akkor nem igazi hackerek.
  • Lacc #6
    Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű