Franczy

Az amerikai kormányzat békülni kíván a hackerekkel

[CNet] Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Las Vegas az elmúlt napokban két egymástól elég sok szempontból különböző számítógépes konferenciának adott otthont, hiszen míg a Black Hat konferencián a számítógépes biztonsági szakemberek és rendszeradminisztrátorok a hackerek elleni minél optimálisabb védelmi rendszerek kialakításáról tanácskoztak, addig a Def Con konferencián a sokak által egyszerűen csak számítógépes bűnözőknek titulált személyek vitatták meg a dolgaikat. Mindkét tábor szépen csendben külön-külön folytatta a tanácskozásait, azonban a hétvégén egyesek megpróbálták közelíteni a két fél álláspontjait. Történt ugyanis, hogy a kormányzat képviseletében, egy héttagú kis csapat, a "Meet the Feed" tagjai átlátogattak a Def Con konferenciára.

A kis csapat tagjai között jogászok, kongresszusi képviselők és számítógépes biztonsági szakemberek is voltak, akik megpróbálták a lehetetlent, vagyis felkérték a Def Con konferencián megjelent hackereket, hogy ne nehezítsék meg a kormány és a saját dolgukat, hiszen amennyiben továbbra is különböző számítógépes bűncselekményeket követnek majd el, az komoly gondokat okozhat az Egyesült Államoknak, és ha egy-egy ilyen cselekmény után elkapnak egy hackert, akkor az biztos lehet abban, hogy méltó büntetést szabnak majd ki rá.

"Kis csapatunknak az a célja, hogy pozitív alternatívát mutasson azoknak a hackereknek, akik még nem léptek át egy bizonyos határt. Úgy gondolom, hogy a Def Con konferencián nagyon sok tehetséges fiatalember jelent meg, akik sokkal jobban tennék, ha ezután már csak jó dolgokra használnák fel tudásukat" - nyilatkozta Jim Christy, az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Minisztériumának különleges ügynöke.

Elmondások szerint a héttagú kis csapatnak a Def Conra történő megérkezését nem kísérte semmilyen botrány, a hackerek teljesen kulturált viselkedést tanúsítottak és leültek tárgyalni a kormányzat képviselőivel. A több mint egyórás tanácskozás után a hackerek képviselői meglepő módon arra kérték a kis csapat tagjait, hogy ha mód van rá, akkor a jövőben is folytassák majd az eszmecseréket, sőt több hacker már esetleges álláslehetőségek után is érdeklődött. Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy a mostani békés tárgyalások azt jelenthetik, hogy talán már megvillant a fény az alagút végén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanya_ #1
    Kizárt dolog.(Az alagutra meg a fényre gondoltam) Csak nem hülyék ilyen lehetőséget kihagyni.(Péndzes állami állásokra gondoltam) :)