SG.hu

A Windows 11-re váltás lassabban történik, mint amire bárki is számított

A rendszergazdáknak jobb, ha leporolják Windows migrációs ismereteiket, ha a Dellnek és a HP-nek igaza van abban, hogy az elöregedő kereskedelmi PC-állományok frissítési hulláma felgyorsul - még ha a folyamat lassabban is zajlik, mint amire bármelyik vállalat számított.

Konferenciát rendezett a Citibank, melyen természetesen az informatikai háttér is szóba került. A 2024 Global TMT eseményen Michael Dell, a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy a jelenlegi számítógépes konfigurációk cseréjének régóta várt ciklusa „biztosan késik”. A milliárdos anélkül, hogy a halasztás okait megnevezte volna - és a vele beszélgető moderátor sem kérdezte -, úgy vélte, hogy emiatt a frissítés mérete „még nagyobb lesz”. "Tehát először is van egy adott dátum a Windows 10 élettartamának végével, mely már majdnem egy év múlva eljön. Ahogy belekerülünk ebbe az egyéves ablakba a vállalati informatikusok elkezdenek majd mozgolódni, és azt mondják, hogy 'Ó, jobb, ha teszünk valamit'” - mondta Dell.

Enrique Lores, a rivális PC-gyártó HP vezérigazgatója egyetértett azzal, hogy a vállalatok hamarosan hatalmas új rendeléseket adnak majd le. "Először is a PC-knek nagy és elavuló telepített bázisa van. Sok ilyen PC-t a COVID idején vásároltak, és most már négy vagy öt évvel a vásárlásuk után vagyunk. Egyszerűen le kell cserélni őket. Erre a Windows 11 frissítése is lehetőséget kínál, amely csak most kezdődik, ez áll a kereskedelmi oldalon tapasztalható erősödés mögött. A Microsoft elkezdi megszüntetni a korábbi verziók támogatását, és ez mindig összeköti a cserét és a frissítést” - mondta, hozzátéve, hogy ez fogja hajtani a keresletet a következő negyedévekben.

Számos oka van annak, hogy a vállalatok eddig nem kezdtek bele a gépek Windows 11-re való frissítésébe. "Úgy érzem, hogy egy ideje már ismerjük a lassú váltás okait: inkompatibilis hardver (régebbi gépek nem támogatott CPU-kkal, TPM-ekkel), és nincs egyértelmű ok/funkció, ami a frissítéseket sürgetné. Néhány vállalkozás csak nemrég állt át a Win 10-re, és ezért nem nagyon akartak a Win 11-gyel sietni. Egyetértek azzal, hogy a következő év a döntő év. Várhatóan látni fogjuk, hogy a vállalkozások vagy frissítik a hardvert / átállnak a 11-re, vagy úgy döntenek, hogy kipróbálják a Windows 365/Azure Virtual Desktopot.” - mondta Mary-Jo Foley, a Directions on Microsoft elemzője

Bryan Ma, az IDC eszközkutatási alelnöke szerint a lassuló gazdaság is visszatartott néhány vállalkozást a váltástól. "A makrogazdasági bizonytalanság miatt az informatikai döntéshozók haboznak, de ennek ellenére arra számítunk, hogy a csere által hajtott kereslet jövőre 6 százalékos növekedést fog eredményezni a kereskedelmi PC-piacon, szemben az idei 1 százalékkal. Ez különösen hangsúlyos lesz az olyan piacokon, mint Japán, ahol az informatikai részlegek mindig kivárnak a frissítéssel (és ha mégis, akkor inkább új hardveren keresztül frissítenek, mint a meglévő hardveren). Sok más földrajzi területen és szervezetnél azonban már most is fokozatosan megkezdődött a váltás.”

A Statcounter adatai szerint augusztusban a Windows 11 világszerte a PC-k mindössze 31,64 százalékán futott, szemben a Windows 10-et futtató 64,14 százalékkal. Amiben a Dell és Lores is egyetértett a konferencián való szereplésük során az az volt, hogy az MI PC is olyan tényező lesz, amely felpumpálja a bevételeiket - bár ez idén még valószínűleg nem fog nagy mennyiségben megtörténni. Michael Dell azt mondta, ha egy felhasználó asztalán olyan új PC landol, amelyikben nincs MI funkció, akkor „nagyon csodálkozni fog, hogy mi történt”. A Forrester az év elején azt mondta, hogy a mesterséges intelligenciával működő számítógépek felhasználási esetei továbbra is ismeretlenek, és a Gartner egyetértett abban, hogy un. "gyilkos alkalmazás" nélkül az értékesítés nem fog felgyorsulni.

„Mindenki ezt akarja majd. Minden szoftver, amit használni fogsz, tartalmazni fog egy MI asszisztenst. Ezt már most is kezdjük látni. És a legtöbb ilyen MI-terhelés helyben, a PC-n fog futni. És ez csak egy újabb darabja annak a hosszú ciklusnak, amely már régóta tart, melyben azt akarjuk, hogy a számítógépünk többet tudjon, mint korábban. Ezért cseréled le. Határozottan bízunk benne, hogy a frissítés jön. Nem találkoztam még olyan ügyféllel, aki azt mondta volna: 'Frissítést tervezünk, de nem akarunk MI-képes PC-t.' Ez egyfajta költségkérdés. Mit tartalmaz? Még nincs meg a szoftver - de a hardver mindig előbbre való, mint a szoftver. Így aztán most az egész iparág felkészül.” - mondta Dell.


A HP előrejelzése szerint három éven belül az összes szállítás fele mesterséges intelligenciával működő PC lesz, Lores az átlagos eladási árak 5-10 százalékos növekedésére számít, ami az egész PC-kategóriát meg fogja dobni. „Az MI PC-k három egyértelmű előnnyel járnak a hagyományos PC-kkel szemben” - mondta. Lores szerint az alacsonyabb késleltetés, a felhő helyett helyben futtatott MI alacsonyabb költségei, valamint az, hogy nem kell adatokat feltölteni a felhőbe, mind erős csábítást jelentenek az informatikai igazgatók számára. Az iparágban a feltörekvő technológiák állandó jellemzője a marketinges hype, és Lores elismerte: „Néha ez nagyon nem segít. Ebben az esetben biztosan nem segít” - mondta a befektetők elvárásaira utalva. Bár azt is el kell mondani, hogy a gyártók - köztük a HP - már majdnem egy éve emlegetik az MI PC-ket. Lores szerint az elfogadás nyilvánvaló korlátja a „termék elérhetősége” volt.

A nyár elején azonban rengeteg MI PC került a piacra, és továbbiak egyértelműen úton vannak: a Qualcomm júniusban, az AMD pedig júliusban indította a megfelelő chipek szállítását. Bryan Ma az IDC-től elmondta: „Az MI PC-k most egy kicsit túl vannak lihegve, hiszen nincsenek kulcsfontosságú felhasználási esetek, de ettől függetlenül ez megédesíti az informatikai részlegek számára a frissítési/cserével kapcsolatos döntéshozatali folyamatot a nagyobb érték (és vitathatatlanul a biztonság és az akkumulátor hosszabb élettartama) kilátásával, amikor lecserélik a rendszereiket.”. De Foley szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az MI PC-k idén nagyobb szerepet kapnak. "Nem hiszem, hogy a Copilot+ PC-k sokakat meg fognak győzni a frissítésről, mivel a Microsoftnak és a PC-gyártóknak nincsenek olyan kötelező elvárásai ezekkel az eszközökkel kapcsolatban, amelyek a Windows 11-re csábítanák az embereket. Talán majd valamikor lesznek ilyenek. De egyelőre nincsenek.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #21
    Pontosan, ezt ennél jobban nem is lehet megfogalmazni
  • Tetsuo #20
    Én ezt használom (W11-et), de eddig a legszarabb OS, amit valaha használtam. Vissza nem akarok már lépni.
  • frensys23 #19
    Háromszor adtam esélyt ennek a hulladék 11-nek, de mindig visszatettem a 10-et, és marad is ameddig csak lehet.
  • Tetsuo #18
    A gazdaságnak az eszetlen fogyasztás tesz jót, de az emberiségnek nem.
  • mortep #17
    Igen, a gazdaságnak az tesz jót ha a felhasználók cserélgetik a gépeiket (meg fizetnek is érte).

    Ha a nagy képet nézzük idővel elavulnak az eszközök, a fejlesztést meg ki kell fizetni. Ez rendben is lenne, a szemétség / aljasság / nincs az a tünde, ent vagy ember szitok ami ráillene - ott jön be a képbe amikor ezt mesterségesen idézik elő ill. gyorsítják fel a szent profitért (a környezet, a mezei júzer meg sokminden kárára)
  • Kryon #16
    Most cseréljenek gépet a felhasználók w11 miatt, aztán pár év múlva meg MI miatt? Aztán meg csodálkoznak a gyártók, ha mégsem cserélnek.
    Csak nézzük azt, hogy ha jól tudom, jelenleg van 1 vagy 2-féle legújabb generációs, csúcskategóriás (drága) AMD mobil proci, kb. hasonló a helyzet Intelnél is, meg van valami ARM alapú cucc Qualcomm-tól ami Copilot+, és ennyi. Szóval asztali gépbe jelenleg nem is kapható hardver MI PC-hez, és mobilban is csak csúcskategóriában. Akkor most ezt a váltást hogy is képzelik?
    Utoljára szerkesztette: Kryon, 2024.09.16. 18:28:52
  • repvez #15
    azért érdekelne, hogy mitől lett más több funkcioja az oprencernek mostanában mint régen ?
    Régen nem volt internet azt használtad amit kaptál és ha nem kaptál azt kellett használnod ami az oprendszer ajánlott vagy beépitve volt.
    Ma meg hetente frissited a drivereket . És pont emiatt nem is kellene benne lennie elöre teletömve MS féle progikkal,mert a beépitetteket szinte senki nem használja mert anynira alap, meg mindenki az elso alkalommal egy speciális csak ahhoz a folyamathoz tervezett programmal váltja ki, akkor minek bele, a réhi XP-s időkben jól jöttek , mert ahogy irtam, nem volt lehetőség ezeknek a beszerzésésre ilyen könnyen.
    Ahogy irod is a win 7 ota senki nem tudja, hogy mi változott mert csak a kinézeten pofoztak valamit, de a hibák ugyan ugy megmaradtak ahogy régen.

    Azért nem mosdatnám a MS-t, hogy nem az ö hibálya ha teleszemeteli egy program a gépet.Mert egy programot csak ugy lehet megirni ,hogy az az oprendszerhez igazitják, nem hiába van külön minden programhoz más más telepitő , linuxhoz mac-hez, a winnek van saját install és uninstall protokollja ezt kell a programkészitöknek használni, ha ez a protokol engedi, hogy nem töröljön ki olyan fájlokat ami nem az oprendszer része arra nem biztos , hogy a program készitőjének a sara.
    ÉS itt most nem a 20gb tárhely nagyságárol vagy költségéről beszélünk, hanem arról, hogy nem tudod , hogy a win7hez képest mi és miért növekedett meg több mint 20 gigára az oprendszer miközben semmi érdemleges változás a müködésében nem történt, és azzal se lenne baj, ha ez a tárhely fix maradna a telepités után, de ez olyan mint a kisgömböc, hogy csak nö és nö ,
    Az se a programozók hibája, hogy az oprendszer mindenáron a saját helyére akar mindent telepiteni, hiába adod meg , hoyg másik particiora akarsz telepiteni valamit mert mondjuk a C-n már nincs elég akkor is sipákol, hogy nem tudja feltelepiteni mert a C-n nincs elég szabad hely, miközben azért akarod máshova mert ott meg böven van, miért kell fizikailag oda másolnia fájlokat és miért nem lehet csak a szukséges fájlokat meghivni onnan ahol vanank?
  • mortep #14
    A világ legnagyobb szoftverfejlesztő cége a saját szoftverét egy nagyfrissítés keretében nem tudta volna alkalmassá tenni arra, hogy kül. processzortípusoknál másképpen ütemezze a feladatokat. Ezért szűkség volt egy új kiadásra ami persze visszafelé kompatibilis...

    Kövezz meg, de én ezt nem tudom elhinni, sőt gyanítom, hogy inkább gazdasági szempontok állnak a döntés mögött és kevésbé technikai
  • t_robert #13
    Azért ennek az oka az, hogy közben megjelentek a hibrid procik(vagyis az E és P magos CPU) ahhoz, hogy hatékonyan ki lehessen használni szükség volt egy fejlettebb erőforrás ütemezőre. A win 10 csak az ahogy esik úgy puffan alapon osztja ki a a magok és szálak időszeleteit a futó programoknak így csak véletlenen múlik, hogy mi kerül P magra és mi E magra. Úgy hogy két féle windows verziót kellett volna használni. Mondjuk egy WIN 10 STD(hagyományos procikhoz) WIN 10 HIB(hibrid procikhoz. Viszont a két bites felhasználók szintjét már meghaladja ez a bonyolultság, hogy neki mihez mit optimális használni. Így fogadkozás ellenére is egyszerűbb volt egy WIN 11-et kiadni. Ha új géped van használj hozzá új rendszert, ha régi akkor maradhat egyenlőre a régi rendszer. Ez egyszerűbb felfogni.
  • barret #12
    Xp már erősen alul támogatott sajnos... Jutubon is csak a videók egy részét játssza le. Általános felhasználásra,böngészésre pedig még mindig jó lenne. Már ha a fejlesztők is így gondolnák. Én csak akkor váltok,ha valami nem indul el már,ami számomra fontos!
    És sajnos előbb-utóbb erre a sorsra jutnak a kedvenc szoftverek is.
    Utoljára szerkesztette: barret, 2024.09.16. 11:50:08