SG.hu

Az Egyesült Királyság a közösségi média megrend­szabályozására készül

Az Egyesült Királyság azt fontolgatja, hogy a zavargások után arra kényszeríti a technológiai cégeket, hogy távolítsák el a "legális, de káros" tartalmakat. Már van aki börtönbüntetést kapott szélsőjobboldali erőszakot szító online posztok miatt.

Az Egyesült Királyság kormánya fontolóra veszi, hogy új hatáskörök bevezetésével rákényszerítse az internetes cégeket a "legális, de káros" tartalmak eltávolítására. Az elmúlt napokban már folytak megbeszélések egy olyan javaslat újjáélesztéséről, amellyel 2022-ben a technológiai ipar és a szólásszabadság híveinek tiltakozása miatt hagytak fel, de a médiának nyilatkozó tisztviselők hangsúlyozták, hogy még nem született döntés. Pénteken a miniszterelnök, Sir Keir Starmer azt mondta, hogy a kormánynak "szélesebb körben kell majd foglalkoznia a közösségi médiával a mostani rendbontás után", ami arra utal, hogy a miniszterek meg akarják erősíteni az Egyesült Királyság online törvényeit.

A múlt heti southporti tömeges késelés óta több tucatnyi szélsőjobboldali zavargás tört ki az Egyesült Királyságban. A zavargásokat részben a közösségi oldalakon, például az X-en és a Facebookon terjedő félretájékoztatás táplálta. A kormány azt ígérte, hogy az erőszakot online szító emberek ugyanúgy büntetőeljárás alá kerülnek, mint azok, akik az utcán követnek el erőszakos cselekményeket. A miniszterek elsődleges célja a közvetlen válsághelyzet kezelése és a hétvégén kirobbant zavargások leállítása. Pénteken Starmer a Scotland Yardon tett látogatást, és arra figyelmeztetett, hogy a rendőrségnek továbbra is "magas készültségben" kell lennie a zavargások kiújulása miatt.


A miniszterek a szabályozás megerősítésére irányuló új lépéseket azután kezdték el mérlegelni, hogy az X tulajdonosa, Elon Musk a héten a platformján tovább fokozta a feszültséget, és azt állította, hogy "elkerülhetetlen a polgárháború" az Egyesült Királyságban. A provokatív megjegyzés kapcsán a brit miniszterelnöki hivatal közölte, hogy "az ilyen megjegyzéseket semmivel nem lehet igazolni". A milliárdos a "twotierKeir" szlogent is a Starmer orra alá dörgölte, utalva a szélsőjobboldal körében elterjedt állításra, miszerint a rendőrség keményebben bánik a jobboldali tüntetőkkel, mint másokkal.

Az erőszakos cselekmények nyomán a miniszterek most azt fontolgatják, hogy intézkedést hoznak a káros közösségi médiatartalmak visszaszorítására. Az online biztonságról szóló törvényt tavaly fogadták el a közösségi médiaplatformok szabályozására, de teljes mértékben csak hónapok múlva lép hatályba. A jogszabály széles körű jogköröket biztosít a brit médiafelügyeleti hatóság, az Ofcom számára, hogy felügyeletet gyakoroljon a technológiai óriások felett, ha azok nem távolítják el a jogellenes tartalmakat - például a gyűlöletbeszédet és az erőszakra való felbujtást -, többek között magas bírságok kiszabásával és a legsúlyosabb jogsértések esetén a felsővezetők büntetőjogi felelősségre vonásával. A jogszabály jelenlegi változata azonban csak akkor terjed ki a félretájékoztatásra, ha a tartalom szándékosan hamis, és terjesztése "nem triviális pszichológiai vagy fizikai kárt okoz a valószínűsíthető közönségnek".

Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere, akit az interneten rasszista és muszlimellenes gyalázkodások özöne ért, figyelmeztetett, hogy a törvény "nem felel meg a célnak". Khan felszólította a minisztereket, hogy vizsgálják felül a jogszabályt, és a Guardiannek azt mondta: "Azt hiszem, a kormány nagyon gyorsan felismerte, hogy az online biztonságról szóló törvényt módosítani kell". A "legális, de káros" tartalmak elleni rendelkezések felelevenítése lehetővé tenné az Ofcom számára, hogy a közösségi médiaplatformokat arra kényszerítse, hogy szorítsák vissza azokat a félretájékoztatásokat, amelyek hozzájárultak a közelmúltbeli zavargások kirobbantásához - beleértve azokat a hamis állításokat, amelyek szerint a southporti támadó nemrég érkezett bevándorló volt az Egyesült Királyságba, és muszlim volt.


Az intézkedés korábbi változatát 2022 novemberében a technológiai vezetők és a magánélet védelmezőinek intenzív lobbikampányát követően törölték. Az akkori kritikusok azzal érveltek, hogy a rendelkezés nemcsak a Szilícium-völgy olyan óriáscégeinek, mint a Meta és a Google, hanem a felhasználók által generált online tartalmakat tároló kisebb vállalkozásoknak, például az utazási értékelő oldalakra és a starupokra is új kötelezettségeket terhelne. Arra is figyelmeztettek, hogy a rendelkezés ütközhet az uniós adatvédelmi szabályokkal, és elriaszthatja a multinacionális technológiai vállalatokat attól, hogy az Egyesült Királyságban befektessenek.

Toby Young, a Free Speech Union igazgatója elmondta, hogy szervezete ellenezte az előző kormány azon törekvéseit, hogy betiltsa a "legális, de káros" online tartalmakat, "mivel ez eltér az angol szokásjog egyik szent és sérthetetlen alapelvétől, amely szerint ha valamit nem tilt kifejezetten a törvény, akkor azt engedélyezni kell". Sürgette az új munkáspárti kormányt, hogy tegye félre az ötletet.

Pénteken a 28 éves Jordan Parlourt 20 hónap börtönbüntetést szabtak ki, miután a Facebookon üzeneteket tett közzé arról, hogy megtámad egy szállodát, ahol menedékkérők tartózkodnak. Míg a múlt heti szélsőjobboldali erőszakos cselekmények miatt több száz embert tartóztattak le, Parlour Leeds Crown Courtban hozott ítélete az első alkalom, hogy valakit börtönbe zártak rendbontással kapcsolatos online tevékenységért. "Az online tetteknek valódi következményei vannak" - mondta Rosemary Ainslie a Crown Prosecution Service vezetője. "Azoknak, akik azt hiszik, hogy elbújhatnak a billentyűzetük mögé és szíthatják a fajgyűlöletet, át kell gondolniuk miként cselekszenek".

Eddig több mint 480 embert tartóztattak le, és több mint 190 esetben emeltek vádat a southporti tömeges késelés által kiváltott zavargásokkal kapcsolatban. Starmer szerint az angol utcákon tapasztalható erős rendőri jelenlét és a bíróságokon megvalósuló "gyors igazságszolgáltatás" is szerepet játszott abban, hogy a rendbontások szerda óta enyhültek, és 100 helyszínen el is maradtak. A hét elején Yvette Cooper belügyminiszter közölte, hogy megvizsgálja a nagy közösségi médiavállalatokra vonatkozó jogi keretet, mivel panasza szerint egyes cégek túlságosan lassan távolították el a zavargások idején a bűncselekményeket tartalmazó tartalmakat. A tisztviselők különösen csalódottak voltak amiatt, hogy az X a riválisoknál jóval lassabban távolította el a posztokat.

Cooper emellett aggodalmának adott hangot amiatt is, hogy a nagy közösségi médiavállalatok nem hajtják végre saját szabályaikat, amelyek tiltják a gyűlöletbeszédet a platformjaikon. Dame Diana Johnson, a belügyminisztérium másik minisztere emlékeztette a közösségi médiaóriásokat, hogy "kötelességük" kezelni a platformjaikon elkövetett bűncselekményeket - amihez nem szükséges az online biztonsági törvény hatályba lépése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FICEK9 #12
    Csak nekem bűzlik ez az egész a fejétől? Szerintem ezt a dominót fentről indították, csak hogy jogalapot formálhassanak a szigorúbb és "igazságosabb" törvények átnyomására és felmérve a társadalmuk jelenlegi ellenálló képességét és tűréspontját a még szigorúbb rendőrintézkedésekkel szemben.
    Nekem erről a "V, mint vérbosszú" című film jut valamiért eszembe...
  • ZenMillitia #11
    "szélsőjobboldali erőszakot szító online poszt"
    Ennyi erovel a rendorseg is eroszakos, amikor kuzd az eroszak ellen.
  • Kissssss0 #10
    "Ez lassan minden nyugati országban így van."

    meg is érdemlik, amilyen szűklátókörűek, ilyen elmebetegekre szavazni mit ez a starmer féle hazaáruló aki szó szerint mindenkit lenácizik aki kicsit is kritizálni merészeli a szerettet muszlimjait meg egyéb késelős bevándorlóját, eltűrni egy ilyen rendőrséget ami kettős mércét alkalmaz a bevándorlók javára és az echte angolok kárára, az online think crime-ot meg se említem mert csattana a bilincs a kezemen.

    az ilyen nép megérdemli a saját sorsát amelyik meghunyászkodik és a halott gyerekeiket is egy halomra pakoltatják velük.
  • nlght #9
    Egyetértek!
  • CommieSlayer #8
    "britek underdogok a saját országukban"
    Ez lassan minden nyugati országban így van. Az a baj, hogy az értékteremtő, munkába járó, családos ember eleve sokkal kiszolgáltatottabb egy túlszabályozott rendőrállammal szemben, mint akinek nincs veszteni valója és eleve úgy ment oda, hogy szarik a rendszerre, csak másokon akar élősködni. Erre jön még rá, hogy két szintű jogalkalmazás zajlik. Az ilyenből csak az tud kialakulni, hogy a rendes emberek eltűnnek, a bűnözők és potyázók meg átveszik az irányítást. Csak ugye ez egy 50-100 éves folyamat.
    Ennek csak úgy tudod elejét venni, ha a lakosságnak eleve van fegyverviselési joga és csak az szavazhat aki dolgozik és adót fizet és aki ezeket veszélyezteti azt azonnal elpusztítják.
  • nlght #7
    Sajnos én sem látok bizalomra okot, a britek underdogok a saját országukban. Ha nem lesz vmi szikra ami összefogja őket erősebben, akkor tényleg a UK lesz a második iszlamista ország atomfegyverrel (Pakisztán mellett).
  • kvp #6
    "Rendőrállam lesz a UK-ből."

    Az egyesult kiralysag mar Robin Hood idejen is rendorallam volt. Ez minden feudalis allam eseten alapfeltetel, ha az uralkodo osztaly meg akarja tartani a hatalmat. Az Egyesult Kiralysag pedig... kiralysag. Minden mas tekintetben pedig globalista oligarchia, ami a keves gazdag uralkodasat jelenti a tobbseg felett. Ez a globalizmus lenyge, szoval nem tudom miert lepodnek meg rajta a brit alattvalok.

    "Starmer szerint az angol utcákon tapasztalható erős rendőri jelenlét és a bíróságokon megvalósuló "gyors igazságszolgáltatás" is szerepet játszott abban, hogy a rendbontások szerda óta enyhültek, és 100 helyszínen el is maradtak."

    Ez inkabb azt jelenti, hogy az angolok meg mindig hajlandoak turni. Ha az eros rendori jelenlet tobb kormanyzati jarmuvek elleni utszeli robbantast, mecsetek es kormanyzati intezmenyek elleni tamadast hozott volna, akkor latszana, hogy az angolok hajlandoak cselekedni. De ugylatszik csak zavargasok voltak, aztan mindenki hazament. Ennel meg a papucsos talibok is kovetkezetesebbek. Sot azt kell, hogy mondjam, meg a brit muzulmanok is hatarozottabbak es merevebb gerinccel rendelkeznek. Valoszinuleg ezert is lesz ovek a brit szigetek jovoje.
  • igazamvanvagyig #5
    teljesen iugazuk van
    tele vannak level es panaszkodnak mindig azer nem rdekli a politikuso ktobbet a nepuk
  • Kotomicuki #4
    Ez nem kizárólag az angolok "specialitása", mert minden, "nyugati" államban uaz megy, csak erre nem egyszerre ébrednek rá a tömegek, de a háttérben a kiváltó okoknak egy az eredője.
  • nlght #3
    Ez pont ideillik
    Rowan Atkinson véleménye