SG.hu

Az EU szerint megtévesztő, hogy fizetéssel is megkapható a kék pipa az X-en

Az előzetes megállapítások szerint a platform nem felel meg a DSA átláthatóságra és a kutatáshoz való hozzáférésre vonatkozó követelményeinek.

Az Európai Bizottság szerint az X mikroblogplatform - korábban Twitter - által használt kék pipa rendszer gyakorlatilag megtéveszti a felhasználókat, és nem felel meg az újonnan bevezetett digitális szolgáltatási törvénynek (DSA). A Bizottság - az Európai Unió végrehajtó szerve - előzetes megállapításaiban úgy találta, hogy az X a kék ellenőrzőjel bevezetésének módjával becsapta a felhasználókat, mivel bárki feliratkozhat az ilyen "ellenőrzött" státusz megszerzésére.

A Twitteren 2022 novemberéig a kék pipa azt jelezte, hogy a platform lépéseket tett a felhasználó személyazonosságának ellenőrzésére. Ezt gyakran alkalmazták olyan hírességek, politikusok, újságírók és kommentátorok fiókjainál, akik utánzók célpontjai lehetnek. De nem sokkal azután, hogy a Tesla és a SpaceX vezetője, Elon Musk 2022 októberében megvásárolta a platformot, módosította az előfizetési rendszert a platformon, ahol bármilyen ellenőrzés nélkül, pusztán pénz befizetésével megszerezhetővé vált a kék pipa.

Az EB tisztviselői szerint a lépés azt jelentette, hogy a felhasználók nem tudtak szabadon és tájékozottan dönteni a fiókok hitelességéről és a tartalmakról, amelyekkel interakcióba lépnek. Arra is volt bizonyíték, hogy rosszindulatú személyek visszaéltek a "ellenőrzött fiókokká" válás lehetőségével, hogy megtévesszék a felhasználókat. Egy bizottsági tisztviselő szerint egyértelműen félrevezeti a felhasználókat az X azon döntése, hogy a kék pipával jelölt fiókok tartalmait előnyben részesíti a válaszoknál és a listákon. "Egy átlagos felhasználó nem fogja észrevenni, hogy a kiemelt válaszok olyan fiókokból érkeznek, amelyek nem feltétlenül megbízhatóak. A kék pipa megvásárlásával egybe prioritást is vesz az ember, és szerintünk ez félrevezető".

Az X a kék pipa módosított használatával megsértette az európai digitális szolgáltatási törvény (DSA) azon rendelkezését, amely tiltja az un. sötét minták használatát, vagyis az online platformok felületének olyan jellemzőit, amelyek célja, hogy manipulálják vagy félrevezessék a felhasználókat olyan döntések meghozatalára, amelyeket nem szándékosan hoznak meg - közölte az EB.


Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos így nyilatkozott: "Régen a kék pipák megbízható információforrást jelentettek. Most az X esetében előzetes véleményünk szerint megtéveszti a felhasználókat, és sérti a DSA-t. Úgy véljük továbbá, hogy az X hirdetési adattára és a kutatók adathozzáférésének feltételei nincsenek összhangban a DSA átláthatósági követelményeivel. Az X-nek most megvan a védekezés joga - de ha a véleményünk beigazolódik, akkor bírságokat fogunk kiszabni és jelentős változtatásokat fogunk megkövetelni."

A bizottság tavaly decemberben indított vizsgálatot az X ellen, az egyik első olyan eljárás keretében, amelyet az újonnan bevezetett DSA alapján indítottak. A bizottság előzetes véleményt tett közzé arról is, hogy az X nem teljesítette a DSA-nak a platformon történő reklámozás átláthatóságára vonatkozó követelményeit. A tisztviselők szerint a közösségi médiavállalat nem kínált kereshető és megbízható hirdetési adattárat. Ehelyett olyan funkciókat és hozzáférési akadályokat vezetett be, amelyek alkalmatlanná tették az adattár átláthatósági célra való felhasználását. Emellett az X nem biztosított a független kutatók számára használható API-t a platformon található nyilvános adatokhoz való hozzáféréshez, hanem "aránytalanul magas díjakkal" akadályokat állított fel - mondta a biztos.

A DSA értelmében a nagy technológiai cégek a globális forgalom hat százalékáig - az X esetében mintegy 2,5 milliárd dollárig - bírságolhatók. Az EB előzetes megállapításainak közzétételét követően az X a Bizottság vizsgálati aktájában található dokumentumok áttanulmányozásával és válaszadással védekezhet.


Musk reagálásában egyáltalán meg sem említette, hogy mi a véleménye a kék pipa megtévesztő voltáról, hanem inkább zsarolással vádolta meg az Európai Bizottságot. "Az Európai Bizottság illegális titkos alkut ajánlott az X-nek: ha csendben cenzúrát vezetünk be anélkül, hogy bárkinek is szólnánk, nem bírságolnak meg minket. "A többi platform elfogadta ezt az alkut. Az X nem." Ebből az biztosan igaz, hogy az EB régi elvárása az összes közösségi platformnál a moderáció (ami nem ugyanaz, mint a cenzúra!) erősítése, másrészt Musk régóta a szólásszabadság élharcosának szereti mutatni magát, persze csak addig, amíg az őt nem érinti hátrányosan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba161 #10

    A dezinformáció olyan, igazolhatóan hamis vagy félrevezető információ, amelyet gazdasági haszonszerzés vagy a nyilvánosság szándékos megtévesztése céljából hoznak létre, mutatnak be és terjesztenek. Ennek tiltása nem a szólásszabadság csorbítása!

    Magyarországon a dezinformáció az, ami nem egyezik a magyar kormány és főleg 0. Viktor álláspontjával...
  • manypet #9
    Látom, "érvek tömegét" sikerült most is előhoznod. Ahogy azt már szoktad, mikor belebüfizel a nagyok dolgába. :-)

    Egyrészt a mihazánk az náci, nem komcsi. Soha nem mondtam rájuk, hogy komcsik. Szóval ez a démonizálásod befuccsolt. Emellett jó tudni, hogy a náci is balos. Közép-középbalos. Nem szerintem. Hitler szerint! Lásd Mein Kampf. Elolvasod, megtudod. Esetleg mg Goebbels egyes írásait érdemes elolvasni, ha tájékozódni akarsz, hogy merre is helyezkedtek ők el a politikai palettán.
    (Egyébként eredetileg éppen úgy pakolták a nácikat a német parlamentben, hogy szélsőbalon voltak a komcsik, mellettük meg egyből a nácik. És csak utána a szocdemek, stb. Csak mivel a nácik meg a komcsik állandóan balhéztak egymással, ezért a nácikat átrakták a másik oldalra. Nem az ideológiájuk miatt, hanem hogy ne verekedjenek a mellettük lévővel. Innen ered az a téveszme, hogy ők lennének a széljobb. Nem azok. Ideológiailag semmiképpen. A söpredék baloldalnak persze kurva kínos volt, hogy a nácik is balosok. Így kapóra jött nekik a háború után, hogy jobboldalon ültek a nácik. És erre elkezdték hangoztatni, hogy a nácik a széljobb. Ezzel mocskolták be a jobboldali elnevezést. Te meg beetted a propagandát.)

    Namár most ha szerinted meg a közvélemény jó része szerint a náci van a politikai paletta szélsőséges jobb oldalán, és minden más tőle balra van (ami persze hülyeség, de mindegy), akkor egyáltalán nem hibás a mai politikai palettát egyöntetűen balosnak mondani. Nektek a balos nácik már jobboldal. Azok a nácik, akik a szélsőbal komcsik mellett ültek eredetileg. Namár most ha valaki a középbaltól balra van, az nehezen nevezhető jobboldalinak. És mivel a mai politikai paletta a náciknál ér véget, ők vannak "jobbra", akkor ezek közül mindegyik szocialista. A szocializmus pedig (ahogy azt hős vezetőitek, Lenintől a mai ballibekig megmondták már nem egyszer) a kommunizmushoz vezető út. Azaz: aki szocialista, az végső soron a kommunizmust építi. Tehát nem téves az sem, ha komcsinak nevezzük többségüket. Talán a nácikat leszámítva. Azokat nácinak szoktam nevezni. A tőlük balra lévőket meg vagy szocinak, vagy komcsinak. Mert azok.
  • manypet #8
    "- Ha az utalás forrása is hiteles (nem pl. valami offshore, elrejtett valós személy)
    - Ha a megjelenített név azonos az utalás forrásával."
    Pont erre utaltam én is.

    "Az álláspont eltérés esetén a tiltás az cenzúra."
    Így van.

    "A tények megkövetelése és a hazug információk tiltása azonban csak a legelvetemültebb fasiszták és kommunisták számára (meg persze elmebetegeknek) a szólásszabadság csorbítása."
    A nácik meg a kommunisták nemigen szoktak a szólásszabadság oldalán harcolni, így a felvetésed hibás. Ők éppen a tiltás odldalán szoktak állni. Másrészt a "hazug információ" valóban lehet tiltandó adott esetben. De egyrészt ezt nem áolamilag kell szabályozni, hanem az adott platform majd eldönti, mivel az az ő tuladjona. Másrészt az átlagos netes cikkek döntő többségében olyan infókat írnak le, amelyekről a tudomány még egyáltalán nem tudott hitelt érdeml bizonyítékot szolgáltatni. Mégis megy a tiltás.

    "Itt a tiltás vagy egy figyelmeztető cimke a valóságra jogilag is megkövetelhető."
    A kérdés csak az, hogy kinek a valósága.
  • Vanek úr #7
    Hagyd. Szerinte mindenki, aki nála balrább van (még a Mi hazánk is), az komcsi. Az is, aki nem úgy gondolkodik, mint ő (ami a véleményével ellentétes, az mind komcsi dolog). Vagyis a világ úgy kb. 99%-a. Nem lehet vele vitatkozni, meggyőzni meg pláne nem. Mint egy rossz troll.
    Utoljára szerkesztette: Vanek úr, 2024.07.16. 11:24:36
  • felemelő #6
    "ha a büntetett fél más állásponton van, mint ő"

    Az álláspont eltérés esetén a tiltás az cenzúra.
    A tények megkövetelése és a hazug információk tiltása azonban csak a legelvetemültebb fasiszták és kommunisták számára (meg persze elmebetegeknek) a szólásszabadság csorbítása.
    Itt a tiltás vagy egy figyelmeztető cimke a valóságra jogilag is megkövetelhető.
  • felemelő #5
    "Ha pénzt utalok, az már a legtöbbször egyben egyfajta hitelesítés is."

    - Ha az utalás forrása is hiteles (nem pl. valami offshore, elrejtett valós személy)
    - Ha a megjelenített név azonos az utalás forrásával.

    Ezek a kitételek szerepelnek, vagy csak a profitéhség dirigál?

    Egyébként ezt a mondatot én is mondtam már, pl. a feltöltő kártyások kötelező éves azonosításával kapcsolatban... ha évente hiteles bankszámláról vagy kártyával feltöltik, akkor az miért is nem hitelesítés?
  • manypet #4
    "Pénzért vehetek pipát, kvázi hitelesítést"
    Ha pénzt utalok, az már a legtöbbször egyben egyfajta hitelesítés is. Ha nem bitcoinon vagy más trükkösebb módszeren keresztül megy, akkor a banki utalásnál vagy paypalnál stb. látszik, ki az utaló személy. Nyilván kijátszható lehet néhány esetben, de a legtöbbször megfelelhet hitelesítésre. Annyira biztosan hiteles, mint egy online elküldött, beszkennelt kártya, amit akár otthon is tudok kedvemre módosítani, hogy más név legyen rajta.

    "akkor ez 2,5 milliárdodba fog kerülni kistáska."
    Értem én, hogy a komcsi söpredék mindig örül, ha másokat büntet az elnyomó rendszerük. Főleg, ha a büntetett fél más állásponton van, mint ő. Ez már csak így van, mikor az irigység határozza meg valaki életét. A szegény proli csak azt nem látja át ilyenkor, hogy ugyanez a rendszer őt is pont ugyanúgy tudja majd büntetni, ha éppen neki nem lesz ugyanaz a véleménye adott dolgokról. Minden balos senkinek tetszik az elnyomás, egészen addig, amíg ő nem kerül sorra. Utána meg vinnyog tele pofával, hogy micsoda szörnyű világot is élünk.
    Ezzel szemben az értelmes ember nem másokat akar megváltoztatni, hogy azok az ő elvárásai szerint éljenek. Helyette ha mondjuk nem tetszik neki egy weboldal szolgáltatása, akkor egyszerűen csak nem használja. És nem érez késztetést belepofázni mások életébe. De hát ugye nem mindenki jutott el az evolúcióban az ember szintjére. Vannak, akik valahol a csimpánz környékén megrekedtek.
  • manypet #3
    "az EB régi elvárása az összes közösségi platformnál a moderáció (ami nem ugyanaz, mint a cenzúra!) erősítése"

    Nem a lófaszt. Hiába hazudják a komcsik "gyűlöletbeszédnek" meg hasonlónak a "moderációt", attól az még bizony kőkemény cenzúra marad.
  • barret #2
    Pénz beszél,kutya ugat.
  • Macropus Rufus #1
    azért nem semmi a srác. Pénzért vehetek pipát, kvázi hitelesítést. Pár éve volt már ebből komoly gondja a platformnak mert egy ismert ember nevével éltek így vissza. Aztán mikor közlik vele, hogy ez így nem okés akkor még neki áll feljebb...

    ""A többi platform elfogadta ezt az alkut. Az X nem.""
    akkor ez 2,5 milliárdodba fog kerülni kistáska.

    Amióta átvette a Twittert azóta eléggé szép lejtmenetben van a megítélésé a platformnak.