SG.hu

Jelentősen bővül a Google chatbotjának tudása

A keresőcég a Bardot érintő frissítéseket jelentett be, a chatbot hozzá fog férni a Google teljes eszközkészletéhez - többek között a YouTube-hoz, a Google Drive-hoz és a Google Flights-hoz -, hogy a felhasználóknak a feladatok szélesebb körében tudjon segítséget nyújtani. A felhasználók például megkérhetik majd a Bardot, hogy tervezzen meg egy közelgő utazást, repülési lehetőségekkel kiegészítve. Vagy az emberek megkérhetik, hogy foglalja össze egy nemrég készült, a Google Drive-on tárolt dokumentumukban rögzített jegyzeteiket. A további frissítések közé tartozik a chatbottal való többnyelvű kommunikáció lehetősége, új tényellenőrzési képességek és az eszköz alapjául szolgáló nagy nyelvi modell széles körű frissítése.

Az új funkciók a Google Bard legnagyobb frissítését jelentik az elmúlt hat hónapban, amióta nyilvánosságra hozták. Egyre nagyobb a verseny a technológiai óriások között a kifinomult, fogyasztóbarát mesterséges intelligencia-technológiák bevezetéséért, és a Google nem rest kihasználni széles körben használt szoftverprogramjainak erejét is felhasználni, hogy hasznosabbá tegye a Bardot. Míg az OpenAI által fejlesztett ChatGPT volt a valaha volt leggyorsabban növekvő fogyasztói alkalmazás, és ma is a világ 30 leglátogatottabb weboldalának egyike, addig a Bard augusztusban 183 millió látogatást kapott, ami 13%-a a ChatGPT értékének. "Ezek a szolgáltatások együtt nagyon-nagyon erősek" - mondta Sissie Hsiao, a Google Assistant és a Bard általános igazgatója. "Ezeknek az eszközöknek az erejét egyesítve az emberek időt takarítanak meg: percek alatt el tudnak végezni valamit, ami eddig talán egy órát vagy még többet vett volna igénybe."


A ChatGPT forgalma messze meghaladja a többi chatbot együttes látogatásait

Korábban Bard olyan feladatokban tudott segíteni, mint esszévázlatok megírása vagy egy házibuli megtervezése. mostantól azonban a Google egyéb szolgáltatásaiból származó információkat is felhasználja. Az új bővítményekkel a Bard mostantól alapértelmezés szerint a YouTube, a Google Maps, a Repülőjegyek és a Szállodák információit is lekérdezi. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy olyan dolgokat kérjenek a Bardtól, mint például "Adj egy sablont arra, hogyan írjak vőfélybeszédet, és mutass YouTube-videókat erről inspirációként", vagy kirándulási javaslatokat, útbaigazítással együtt. A Bard-felhasználók bármikor letilthatják ezeket a bővítményeket. "Egyelőre a Bard felhasználói csak a Google-alkalmazásokból tudnak majd információkat behozni, de a Google együttműködik külső cégekkel, hogy a jövőben csatlakoztathassák alkalmazásaikat a Bardhoz" - mondta Jack Krawczyk, a Google vezető termékigazgatója.

A felhasználók azt is eldönthetik, hogy összekapcsolják-e Gmail-jüket, Dokumentumaikat és Google Drive-jukat a Barddal, így az eszköz segíthet nekik személyes adataik elemzésében és kezelésében. Az eszköz például segíthet egy olyan lekérdezésben, mint pl: "Keressük meg a legutóbbi bérleti szerződést a Drive-omról, és nézzük meg, mennyi volt a kaució" - közölte a Google. A vállalat közölte, hogy a felhasználók személyes Workspace adatait nem használják fel Bard képzésére vagy célzott hirdetési célokra, és a felhasználók bármikor visszavonhatják engedélyüket arra, hogy az eszköz hozzáférjen az adataikhoz. "Ez az első lépés egy alapvetően új képesség felé a Bard számára - az a képesség, hogy más alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal beszéljen, hogy hasznosabb válaszokat adjon" - mondta a Google. Hozzátették, hogy "ez a mesterséges intelligencia egy nagyon fiatal területe", amelyet a felhasználói visszajelzések alapján tovább fognak fejleszteni.


A Bard egy "dupla ellenőrzés" gombot is elindít, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy értékeljék a válaszok pontosságát. Amikor a felhasználó rákattint a gombra, a Bard válaszának bizonyos szegmensei kiemelésre kerülnek, hogy megmutassák, a Google keresési eredmények hol erősítik meg, illetve hol térnek el a chatbot által elmondottaktól. A dupla ellenőrzés funkció célja, hogy ellensúlyozza az MI gyakori problémáját, az úgynevezett "hallucinációkat", amikor egy MI eszköz magabiztosan tesz egy olyan kijelentést, amely valóságosnak hangzik, de valójában nem a tényeken alapul. "Folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük ezeket a hallucinációkat a Bardban" - mondta Hsiao, de addig is a vállalat meg akarta teremteni a módját, hogy foglalkozzon velük. "Gondolhatsz rá úgy, mint a helyesírás-ellenőrzésre." A Bard mostantól azt is lehetővé teszi, hogy egy felhasználó megossza a chatrobottal folytatott beszélgetést egy másik személlyel, aki aztán maga is kibővítheti a csevegést.

A márciusban "kísérletként" elindított Bard még korai szakaszban van, és a weboldalán még mindig ott áll a szöveg, miszerint az eszköz "pontatlan vagy sértő információkat jeleníthet meg, amelyek nem a Google nézeteit képviselik". Ez a legújabb frissítés azonban bepillantást enged abba, hogy a társaság hogyan igyekszik beépíteni a generatív mesterséges intelligenciát különböző szolgáltatásaiba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MaXiMkA #2
    Nem hülye ő, csak tudni kell használni, akárcsak a Google keresést :) Jaj, és nem árt, ha az ember tud angolul - de ez ugye manapság már alap.

    Kb egy hónapja kezdtem el kérdezgetni, eddig talán 1-2 alkalommal tévedett, viszont amikor szóltam neki utána, hogy nem okés, akkor egyből javított.

    Pl. írt nekem egy "letter of interest"-et egy nemzetközi programra, de alapvetően úgy vette, hogy egyetemista vagyok. Szóltam neki, hogy fogalmazza át egy alkalmazott szemszögéből és láss csodát, tökéletesen működött (és nem, nem csak átírta mindenik "student" szót "employee"-ra)

    Szerintem jobb és profibb, mint a ChatGPT, ami a nem technikai dolgokat illeti. Ha kódot kell írjon, akkor lehet elvérzik, de például tökéletesen válaszolt arra a kérdésre, hogy a mudi és a horvát juhászkutya rokon faj vagy sem, és ez nekem sokat számít / sok mindent elmond. (amúgy vicces, mert a ChatGPT totál párhuzamos volt a kutyákkal, nem tudott képeket mutatni róluk, nem tudta milyen színűek, szóval kb semmit nem segített - és ezt nem lehet arra fogni, hogy a tanuló modellje csak '21 szeptembere előtti adatokat használ/tud)
    Utoljára szerkesztette: MaXiMkA, 2023.09.22. 12:15:33
  • Diopapa #1
    "Jelentősen bővül a Google chatbotjának tudása"

    Ez jó hír, mert jelenleg hülye mint a s*ggem... :(