SG.hu

A francia kormány is a TikTok betiltása felé hajlik

A francia szenátus meghallgatást tartott a TikTok ügyében, de ezen a jelen lévő két francia vezető többször is kijelentette, hogy nem tudnak válaszolni a nekik feltett kérdésekre. A vizsgálat elnöke szerint ez felveti a tisztességtelenség gyanúját.

A márciusban indított 19 tagú vizsgálóbizottság a közösségi hálózat használatát, az adatok kezelését és az alkalmazás stratégiáját vizsgálta, hogy fényt derítsen annak jelentős népszerűségére az országban. A francia kiskorúak naponta átlagosan 107 percet töltenek a TikTok görgetésével. A programot Észak-Amerika és Európa számos államában már kitiltották a köztisztviselők munkaeszközeiről az adatok felhasználásával és feldolgozásával kapcsolatos aggályok miatt. A közösségi hálózatnak szentelt hat órás francia meghallgatáson szó volt Kínáról, adatátvitelről, függőségről és a fiatalokra leselkedő veszélyekről. A két igazgató gyakran zavaros válaszokat adott, és a szenátorok bosszúságára többször is írásban kívánt válaszolni a vizsgálóbizottság kérdéseire.

Claude Malhuret a Les Indépendants frakció elnöke, a vizsgálóbizottság előadója a TikTok és a kínai kormány közötti kapcsolatokra összpontosította kérdéseit. A TikTok vajon a kínai jog hatálya alá tartozik? Ez az egyik olyan kérdés, amely a vizsgálóbizottság létrehozását indokolta. Felidézte a vállalat jogi struktúráját, amely végső soron a Xiamen Xingchen Qidian Technology (XXQT) tulajdonában van, és amelyet a Kínai Kommunista Párt egyik vezetője irányít Xiamen városából, ahol a jelenlegi elnök, Hszi Csin-ping polgármester volt az 1980-as és 1990-es években. Eric Garandeau, a TikTok franciaországi közkapcsolati igazgatója nem tudott válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre, mondván hogy azok "nagyon távol állnak az ő operatív szerepkörétől", de leszögezte, hogy jogi szempontból a TikTok és a ByteDance között teljes a szétválasztás. Malhuret ezután megemlítette meglepetését, hogy a multinacionális vállalatot a francia cégnyilvántartásba egyszerűsített társaságként jegyezték be, egyetlen részvényessel.


A francia TikTok egy olyan cég, amelyet 100%-ban Zhao Tian vállalkozó tulajdonol, aki egyben a Douyin (a TikTok kínai változata) leányvállalatának, a Toutiao kínai alkalmazásnak az alelnöke is. Ezért Tian - aki a francia szenátus honlapja szerint kínai-kanadai állampolgár - minden törvényes hatalmat birtokol a TikTok France felett. Mivel azonban a kínai kormány 2019-ben úgy döntött, hogy törvényeit extraterritoriálisan alkalmazza, Malhuret kifejtette, hogy Tian - mint a Kínai Népköztársaság állampolgára - a törvény szerint köteles teljes mértékben együttműködni a kínai kormány által meghatározott valamennyi területen. Ezzel kapcsolatban Garandeau és Marléne Masure, a TikTok franciaországi, Benelux államokbeli és dél-európai operatív ügyvezető igazgatója esküdözött, hogy egyikük sem találkozott soha Zhao Tian asszonnyal.

Garandeau igyekezett tisztázni a tényeket, és elmondta, hogy a csoport jogi szervezetét tekintve "teljes mértékben elkülönül a a TikTok a Kínában működő egyéb egységektől". Ezután kifejtette, hogy a ByteDance Limited a Kajmán-szigeteken, egy brit területen van bejegyezve, és hangsúlyozta, hogy az "100%-ban tulajdonosa a TikTok Limitednek", amely viszont számos leányvállalat tulajdonosa, köztük a TikTok UK-nak, az európai anyavállalatnak, amely a TikTok France leányvállalat tulajdonosa. Ez a megjegyzés nem elégítette ki a vizsgálóbizottság vezetőjét, aki rámutatott, hogy a Douyin Limited maga is a kínai XXQT vállalat tulajdonában van.

A közkapcsolati igazgató kitérő válaszaival szembesülve a bizottsági tagok tovább kérdezősködtek a vállalat hierarchiájáról és a Kínával való lehetséges kapcsolatairól, de semmire nem jutottak. Arra sem kaptak választ, hogyan működik az algoritmus, vagy ki a szellemi tulajdonosa, de a meghallgatások során elhangzott, az algoritmus egyetlen részét sem Franciaországban vagy Európában fejlesztik. Az átláthatóság hiánya különösen aggasztó, ha figyelembe vesszük, hogy a felhasznált algoritmus átláthatósága a digitális szolgáltatásokról szóló EU-törvény egyik alapkövetelménye. A Kínába történő esetleges adattovábbítás témájában a válaszok nem voltak világosabbak. A vizsgálóbizottság előadója rámutatott, hogy az adatvédelmi politika jelenleg engedélyezi az adatok Kínába történő továbbítását. "Fejlett védelmi technológiákat alkalmazunk az adatok anonimizálására és álnevesítésére. Adatfeldolgozási politikánk a legmagasabb szintű biztonságra törekszik, amely egy kulcsfontosságú elven alapul: a digitális szuverenitáson" - mondta erre Eric Garandeau.


Eric Garandeau azonban szolgált némi hírrel a Clover projektről, egy a felhasználói adatok európai kontinensen történő kezelésére tervezett adatközpontról, és "tizenöt hónapon belüli híreket" ígért. A Norvégiában épülő szerverközpontról kiemelte, hogy a technológiája nem amerikai felhőszolgáltatást használ, de a vállalat által az adatok tárolására kiválasztott digitális szolgáltató nevét nem árulta el. Masure ellentmondott neki, mondván, hogy ez az adatközpont kétségtelenül az Amazon Web Services, a Microsoft Azure vagy a Google Cloud megoldásán alapulna, amelyek mind amerikai termékek.

Az ülésen felvetett számos bosszantó kérdés egyike a függőség kérdése volt. "Beszéltünk szakértőkkel, pszichiáterekkel, pszichológusokkal, családokkal és egyesületekkel, és mondhatom, nagyon nem áll jól a helyzet" - vetette fel az előadó. "A digitális jólét témája fontos számunkra. Minden megoldáson gondolkodunk. Az én feladatom az, hogy biztosítsam, hogy a lehető legjobb minőségű tartalmat hozzuk létre, hogy az élmény a legnagyobb értéket teremtse meg a felhasználók számára" - válaszolta Marlène Masure. Ez a válasz nem igazán győzte meg beszélgetőpartnereit, akiknek arcáról leolvasható volt a bosszúság. "Bocsássanak meg, de ez csak egy nagy adag kettős beszéd. Ennek semmi köze a tartalom minőségéhez. A valóság az, hogy a gyerekek nem tudnak aludni, folyton videókat görgetnek. Ez függőség. Beszéltünk olyan családokkal, akiknek fogalmuk sincs, mit tegyenek." - mondott ellent Claude Malhuret.

A franciaországi operatív igazgató ezután számos, az alkalmazás által bevezetett intézkedéssel kontrázott, mint például a néhány hónapja javasolt 60 perces nézési limit. "Ezt a 18 év alattiak háromnegyede nem kapcsolta ki" - állította. A 60 perc elérésekor a felhasználók üzenetet kapnak, amely jelzi, hogy elérték a megtekintési időhatárt. Marléne Masure kiemelte, hogy a hatvanperces időkorlátot pszichiáterekkel és orvosokkal közösen dolgozták ki egy tanulmány keretében, amelyet a bizottságnak is bemutatott. "És hányan zárják be ténylegesen az alkalmazást, amikor megkapják az üzenetet?" - tette fel a kérdést az előadó. A TikTok France vezetője nem adott választ.

Garandeau igyekezett bizonyítani, hogy az alkalmazás megfelel a kiskorúak védelmének, megjegyezve, hogy a 13 év alattiak számára tilos a hozzáférés. Elmondta, hogy bizonyos funkciókhoz 15 éves korig (ez a franciaországi digitális nagykorúság korhatára) nem lehet hozzáférni, hozzátéve, hogy az azonnali üzenetekhez való hozzáférés 18 éves korig tilos. Masure azt is elmondta, hogy a TikTok algoritmusai proaktívan törölték azokat a fiókokat, amelyekről gyanítható volt, hogy 13 év alattiak nyitották. Ezek az állítások nem győzték meg Malhuret-t, aki arra hivatkozott, hogy a TikTokot augusztusban kötelezték arra, hogy az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvényének alkalmazása keretében képes legyen profilozni a kiskorúakat. Sajnálatát fejezte ki, hogy a profilalkotás ma "gyakorlatilag nem létezik".


Garandeau igyekezett megnyugtatni a hallgatóságot, hogy eleget tesznek az adatvédelemre (GDPR) és az online tartalmakra (DSA) vonatkozó európai szabályozásoknak. Garandeau azt állította, hogy a dublini székhelyű adatvédelmi egység, amelynek "40 000 embere van, akik közül néhányan más országokban is dolgoznak", biztosítja a felhasználók és adataik védelmét. Kollégája, Masure ezzel szemben "100 000 alkalmazottról beszélt Európában", de "1000-1500-ról Dublinban". Garandeau nem tudta megerősíteni, hogy a kínai mérnökök hozzáférhettek volna az európai felhasználók adataihoz, és ezért - Malhuret érvelése szerint - "együtt kellene-e működnie a kínai hírszerző szolgálatokkal". Masure azonban elismerte, hogy tudomása szerint volt olyan eset, amikor egy kínai mérnök - "az egyetlen példa, amire eddig volt példa" - beavatkozott, hogy kijavítson egy hibát egy videó képkockaszámlálójában.

A szenátusi vizsgálat várhatóan 2023. szeptember 8-án zárul le, és iránymutatásokat tesz közzé a TikTok jövőbeli szabályozásáról. Franciaországban a TikTok 15 millió felhasználójának 70%-a 24 év alatti. A 16-25 évesek 40%-a naponta megnyitja az alkalmazást. A kiskorúak - a 4 és 18 év közöttieket is beleértve - naponta átlagosan 1 óra 47 percet töltenek tiktokozással. A függőséget okozó jellege mellett a TikTok algoritmusa arról is ismert, hogy a felhasználókat személyre szabott "buborékokba" zárja, amelyek gyakran olyan tartalmakkal vannak tele, amelyek károsak a mentális egészségükre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Ez nem egy cég vagy platform hibája, hanem az ember aktuális, redukált gondolkodása termeli ki a hozzáillő platformokat.
  • kvp #2
    Tudom, hogy a Kina elleni szankciokat fokozatosan akarjak bevezetni es a tiktok meg a huawei kitiltasa csak az elso lepes, de lehet a tarsadalom szamara konnyebben kezelheto lenne egy azonnali teljes EU-s blokad, a kereskedelem es nyersanyag import teljes leallitasaval es az EU-ban talalhato kinai cegek tulajdonainak es tokejenek zarolasaval. Az oroszok eseten is sokat gyengitett a szankciok hatasan a fokozatos, idoben elhuzott bevezetes.
  • Ironman2 #1
    Hála a jó istennek,ez a sz.r megfertőzte a youtubot,még jó hogy tudják szortírozni,de nem szabadott volna ráengedni!