SG.hu

A Microsoft mesterséges intelligencia asszisztenst épít be a Windows 11-be

Az Edge-ben, az Office alkalmazásokban, sőt a GitHubban is látott Copilot oldalsávokhoz hasonlóan a Windows Copilot közvetlenül a Windows 11-be lesz integrálva, és a feladatsorból minden alkalmazásban és programban megnyitható és használható lesz. A Windows Copilot ugyanarra az alapra épül, mint a Bing Chat.

Az első Copilotot a Microsoft tulajdonában lévő GitHub fejlesztette ki, hogy segítséget nyújtson a programozásban a fejlesztőknek. A GitHub Copilot a szerzői jogvédett kódok kezelésével kapcsolatos aggályok ellenére népszerű funkció, ami arra késztette a vállalatot, hogy az összetett feladatokhoz nyújtott mesterséges intelligencia segítség koncepcióját más termékekre és szolgáltatásokra is kiterjessze, beleértve a Microsoft 365, a Dynamics 365, a Microsoft Viva és a Microsoft Security termékeket. Most már a Windows 11-et is hozzáadhatjuk a listához.

"A Windows az első olyan PC-platform, amely központosított MI-segítséget nyújt az ügyfelek számára. A Windows Copilot oldalsáv a megnyitása után az alkalmazások, programok és ablakok között konzisztens marad, és mindig rendelkezésre áll, hogy személyes asszisztensként működjön" - magyarázta Panos Panay, a Microsoft Windows és eszközökért felelős vezetője a cég Build konferenciáján. "Minden felhasználót power userré tesz, segít a munkában, a beállítások testreszabásában és a zökkenőmentes kommunikációban kedvenc alkalmazásai között." A Windows Copilot képes összefoglalni az alkalmazásokban megtekintett tartalmakat, átírni vagy akár megmagyarázni azokat. Nagyon hasonlít a Bing Chatben található párbeszédpanelhez, így feltehetünk neki általános kérdéseket és olyan dolgokat, amelyeket általában egy keresőmotornak szoktunk.


A Microsoft demóvideója azt mutatja be, hogy a Copilot módosítja a Windows beállításait, Snap Layouts segítségével átrendezi az ablakokat, összefoglalja és átírja a belehúzott dokumentumokat, és olyan alkalmazásokat nyit meg, mint a Spotify, az Adobe Express és a Teams

Nem fogja közvetlenül helyettesíteni a keresősávot a Windows 11 tálcáján, helyette egy külön Copilot gomb lesz mellette, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Cortana is saját dedikált helyet kapott a tálcán a Windows 10-ben. Mivel a Copilot a Windowsba van integrálva, olyan dolgokat is megtehetünk, mint a beállítások kezelésének átadása, azaz sokkal több, mint az egyszerű Bing Chat link, amelyet a Microsoft az év elején a tálcára helyezett. A Microsoft azt is lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy a Binghez vagy az OpenAI ChatGPT-hez írt bővítményeket kiterjesszék erre a mesterséges intelligenciával működő asszisztensre. Ez megnyitja a Windows Copilotot számos új funkció előtt, amelyeket a fejlesztők a ChatGPT és a Bing számára hoznak létre, és a jövőbeli fejlesztések automatikusan átkerülnek a Windows Copilotba.

A Microsoft az elmúlt hat hónapban már utalt arra, hogy MI funkciókat épít a Windowsba, miután Panay januárban azt állította, hogy "az MI újra fogja találni azt, ahogyan a Windowst használjuk". Sokan arra számítottak, hogy a Microsoft várni fog a Windows következő nagy verziójáig, de a vállalat ehelyett már most átalakítja a Windowst. A Microsoft júniusban kezdi meg a Windows Copilot nyilvános tesztelését, mielőtt szélesebb körben bevezetné a meglévő Windows 11 felhasználók számára. Emellett Copilotok készülnek a Power BI (vizuális adatelemzés), a Power Pages (gyors weboldalak készítése) és a Microsoft Fabric nevű új elemzési platformhoz.

A Microsoft nem beszélt a Windows Copilot adatvédelmi és biztonsági szempontjairól - arról, hogy a felhasználók számíthatnak-e arra, hogy a dokumentumaik tartalma titokban marad, hogy milyen feldolgozás történik helyben az eszközön és a Microsoft szerverein, és hogy a csevegési előzmények és a kontextuális információk el lesznek-e mentve a munkamenetek között, vagy akár szinkronizálva lesznek-e a számítógépek között. Erről vélhetően többet fogunk megtudni, ahogy a funkció egyre közelebb kerül a bevezetéshez.


Az Edge böngésző is átalakul, többek között egy új, átdolgozott felhasználói felületet és új személyiséget kap Microsoft Edge for Business néven. "A Microsoft Edge for Business a tervek szerint egy a szervezetek számára készült, Azure Active Directory (AAD) bejelentkezéssel aktivált szabványos böngésző lesz" - mondta Lindsay Kubasik, az Edge Enterprise csoportos termékmenedzsere. Talán írni sem kell, hogy a Microsoft 365 Copilot integrálva lesz az Edge-be. Az Edge for Business a "munka" weboldalakat egy másik böngészőablakban nyitja meg, saját ikonnal és a szervezet nevének feltüntetésével. Az ötlet lényege a munkahelyi és a személyes böngészés szétválasztása, így a munkahelyi böngészés saját gyorsítótárral, tárolási hellyel és biztonsági beállításokkal rendelkezik.

De honnan fogja az Edge tudni, hogy melyik oldalt melyik módban kell megnyitni? "A népszerű weboldalak automatikusan a személyes böngészőablakban nyílnak majd meg" - mondta Kubasic. A felhasználók a beállításokban "további oldalakat is kijelölhetnek munkahelyi vagy személyes használatra". A személyes oldalakkal a felhasználók kizárhatják az adatokat a vállalati szinkronizálásból, ami csak a munkamódban működik. Ez kaotikusnak hangzik; de Kubasic azt is megjegyezte, hogy "az IT-részleg fogja végezni a Microsoft Edge biztonsági és megfelelőségi helyzetének ellenőrzését, legyen szó munkahelyi vagy személyes használatról". Az Edge kezelhető a csoportházirenddel és az InTune-nal, de ezek használata körülményes. A Microsoft új Edge-kezelési szolgáltatást vezet be, amely Kubasik szerint "egyszerűsített, intuitív felhasználói felülettel" rendelkezik majd.


A régi motorosok talán emlékeznek a 2000-es évek elejének mámoros napjaira, amikor a .NET iránti lelkesedéstől megfertőzve a vállalat mindent, ami csak eszébe jutott, .NET névre keresztelt át. Ma úgy látszik ugyanez történik az MI és a Copilot főszereplésével, ezek mindenütt jelen lesznek, annak ellenére, hogy kérdéses a megbízhatósága, szerzői jogi szempontból pedig aknamezőnek tekinthető. A vállalat azonban úgy érzi, hogy az OpenAI-ba történt 10 milliárd dolláros beruházással lépéselőnybe került, és ezt a lehető legnagyobb mértékben ki is akarja használni.

Üditő, hogy a felelősségvállalás kérdését nem söprik teljesen félre, a Build-en a Microsoft bemutatott egy fejlesztés alatt álló funkciót, a Media Provenance-t, amely titkosítva megjelöli majd az MI által generált tartalmakat, és aláírja azokat az eredetükre vonatkozó metaadatokkal. Ez a Microsoft Designer és a Bing Image Creator termékeinél néhány hónap múlva elérhető lesz. Csak remélni lehet, hogy a felelős használat szempontjait nem temetik maguk alá a termelékenységi fejlesztésekről szóló állítások tömkelege.

A Windows 11 egy év alatt a "Windows 10, de szebb" operációs rendszerből egy beépített mesterséges intelligencia funkciókkal rendelkező operációs rendszerré fejlődött. A Windows 7 és a Windows 8 idején a Microsoftnak sokkal több időbe telt, mire sebességet váltott és reagált az új fejleményekre. Hogy ez jó dolog-e, az a szemlélettől függ - a Windows 11 felhasználók milliói kapnak majd generatív MI segítséget, akár akarják, akár nem -, de ez egy teljesen más megközelítés a Windowshoz, mint amit a Microsoft egy évtizeddel ezelőtt alkalmazott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #5
    A manapság mesterséges intelligenciának nevezett program gyak mintázatokat keres egy nagy adatbázisban. És kb ennyi.
    Ez egy lehetséges módszer arra, hogy valami új, vagy megfelelő dolgot találjunk egy bizonyos kritérium szerint, és ez ennyiben hasonlít az emberi viselkedésre. Főleg hasznos ez a program mert a mai adatbázisok már eleve akkorák, hogy azok csak számítógéppel kezelhetők ilyen formán.

    Az ember viszont mindíg képes lesz kilépni a dobozból. Tudja hogy a szabályrendszert ő készíti, és akár újabbat is kitalálhat, ha a vallás/tudomány, az eddigi ismeretek nem adnak választ a problémára, akkor egy teljesen új megközelítéssel próbálkozik, amihez az ötletet bárhonnan veheti. Nem gondolom, hogy az AI itt lenne, vagy a közeljövőben ide juthatna. Főleg merthogy az új megközelítések szelektálásához már nem árt egy bizonyos erkölcsi érzék, mert különben egy csomó nácigépet hozunk létre, erkölcsi értékrend nélkül, de roppant céltudatos, és célravezető megoldásokkal. (Pl az világ éhezési problémájára az emberek kiírtása is egy válasz).
    Szal kéne előbb egy olyan is, amiről nem sokat hallani, hogy mesterséges személyiség! ;)
    A jelenlegi AI tehát nem is igazi intelligencia, mert nem tud a dobozból, az előre lefektetett szabályrendszerekből kilépni, de nem is lenne jó hogy kilépjen, mert csak elég nagy kárt tenne a jelenlegi fejlettségi szintjén.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.05.25. 13:06:37
  • kjhun #4
    Én, aúgy arra lennék lennék majd kíváncsi, amit idézek lentebb, hogy vajon, a Win10-be is belekerül-e idővel, netán a régebbi Windows-okba is? Már, akinek megfelelő volna ez a módi is, ahelyett, hogy feltelepíti, az adott programot a gépére. Amivel, jó 20(!!) évet elkéstek!

    Akkor idézek: "We have added native support for additional archive formats,
    including tar, 7-zip, rar, gz and many others using the libarchive
    open-source project. You now can get improved performance of archive
    functionality during compression on Windows."
  • mortep #3
    A klasszikus vicc jutott eszembe:
    - Apukád hol dolgozik?
    - Rúdtáncos egy meleg bárban.
    - Ne már, tényleg?
    - Valójában nem, csak szégyelljük, hogy a Microsoft-nál dolgozik

    Az MI így tanulja majd meg mi is az a szekunder szégyenérzet :)
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2023.05.24. 22:20:54
  • RJoco #2
    Hajjaj, mi lesz itt.
    Kíváncsi leszek, mikor fog kipukkanni a lufi és mikor fogják beismerni, hogy amit most MI-nek neveznek, az sosem volt MI, csak egy program.
    Mert nem más, mint egy program. Semmi intelligencia nincs benne/mögötte.
    A múltkor azt írta nekem, hogy a "broker" szót ki kell cserélnem a "broker" szóra, hogy működjön, amit akarok.
    Megkérdeztem, hogy a kettő nem ugyanaz?
    Erre bocsánatot kért, meg, hogy hagyjam figyelmen kívül az előző válaszát. A problémámra a megoldás a "broker" lesz. Ehhh....
    Mivel a segítség adás nehezen ment neki, így gyakran odaírta, hogy, ha nem sikerül, akkor forduljak a közösségi csatornákhoz.
    Ez aztán ám az MI...
    Szóval, ha ilyen jó lesz a W11-be épített, akkor Isten irgalmazzon nekünk!
  • NEXUS6 #1
    Gemkapocs Resurrection! XD