Berta Sándor

Német­országban a Microsoft versenyellenes tevékenységét vizsgálják

Az eljárás keretében azt tanulmányozzák, hogy a redmondi vállalatnak van-e piacokon átívelő jelentősége a verseny szempontjából.

A német Szövetségi Versenyhivatal a 2021 elején kapott, nagy digitális cégekre vonatkozó kiterjesztett új hatáskörének köszönhetően eljárást indított a Microsoft ellen. A hatáskör a visszaélések ellenőrzésére szolgál és annak keretében a hatóság kétlépcsős eljárásban tilthat meg bizonyos, a versenyt veszélyeztető gyakorlatokat olyan társaságok esetében, amelyek a verseny szempontjából piacközi szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A német hivatal elsőként a Microsoft ellen kezdeményezett ilyen jellegű, a piaci jelentőség megállapítására irányuló vizsgálatot. Az egyik problémás dolog lehet egy olyan digitális ökoszisztéma megléte, amely több piacra is kiterjed. Az ehhez kapcsolódó hatalmi pozíciókat más cégek gyakran nehezen támadhatják meg.

"A Microsoft a Windows és az Office termékek révén hagyományosan nagyon erős pozíciót tölt be az operációs rendszerek és az irodai szoftverek területén. Erre építve folyamatosan bővítette termékkínálatát mind a vállalati ügyfelek, mind a fogyasztók számára. Az utóbbi időben erőteljesen nőtt az Azure és a OneDrive felhőszolgáltatások jelentősége, amelyek közül sok kapcsolódik más Microsoft-alkalmazásokhoz, valamint a Teams, a videokonferencia- és kollaboratív munkaszoftver átütő sikere. A Microsoft emellett más területeken is aktív, például a játékok terén az Xboxon keresztül, a karrierhálózatok terén a LinkedIn szolgáltatással vagy az internetes keresés terén a Bing keresőmotorral, és nemrégiben a mesterséges intelligencia alkalmazások integrálásával hívta fel magára a figyelmet. Mindezek fényében jó okunk van mérlegelni, hogy a Microsoft a piacokon túlnyomó jelentőséggel bír-e. Egy ilyen megállapítás lehetővé tenné számunkra, hogy a versenyellenes magatartással már korai szakaszban foglalkozzunk, és megtiltjuk azt." - mondta Andreas Mundt, a hatóság elnöke.

A döntés az első hivatalos lépés a versenyhivatal számára annak felmérésére, hogy a Microsoftra vonatkozzon-e a visszaélések ellenőrzésére vonatkozó különleges rendszer, amely már a többi nagy technológiai vállalatra is kiterjed: Google Alphabet, a Facebook Meta, az Apple és az Amazon. Az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja a Slack panaszát, amely a Microsoftnak a Microsoft Teams állítólagos Office-csomagjához való csatolásával kapcsolatos.

Az eljárás megindításáról szóló határozat még nem vonja maga után a Microsoft konkrét magatartásának kivizsgálására irányuló eljárást. Amennyiben panaszok vagy egyéb jelek merülnek fel a konszern potenciálisan versenyellenes gyakorlatára vonatkozóan, külön döntést kell hozni - szintén az Európai Bizottsággal és szükség esetén más versenyhatóságokkal konzultálva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!