SG.hu

Elon Musk szerint Soros György "gyűlöli az emberiséget"

Megint nagyot ment Musk, akit az idegesített fel, hogy Soros befektetési alapja eladta összes, a Teslában meglévő részvényét.

Elon Musk meglepő Twitter-támadást indított Soros György ellen, azzal vádolva a pénzembert, hogy gyűlöli az emberiséget, néhány nappal azután, hogy Soros nyilvánosságra hozta, hogy eladta részesedését a Teslában. A milliárdos filantróp az antiszemita összeesküvés-elméletek gyakori célpontja, és bár Musk nem említette meg etnikai hovatartozását, nehéz nem masszív zsidózásként értékelni a tweetjeit. Indulásként Musk az X-Men gonosztevőjéhez, Magnetóhoz hasonlította; a képregényekben szereplő karakter a háttértörténete szerint Soroshoz hasonlóan holokauszt túlélő. Amikor egy Twitter-felhasználó megvédte Sorost, hogy jó szándékai vannak, amelyeket azok kritizálnak, akik nem értenek egyet a politikájával, Musk így válaszolt: "Feltételezed, hogy ezek jó szándékok. Nem azok. Ő a civilizáció szövetét akarja erodálni. Soros gyűlöli az emberiséget".


"Sorost a szélsőjobboldaliak gyakran antiszemita toposzokat használva a világ problémáinak forrásaként állítják be" - válaszolta neki Jonathan Greenblat, a Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) vezérigazgatója. Felrótta neki, hogy "felbátorítja a szélsőségeseket akik már most is zsidóellenes összeesküvéseket szőnek", és szerinte ez nem csak elkeserítő, hanem veszélyes is.

Soros Tesla-befektetése szerény volt a teljes befektetési portfóliójához képest. Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott bejelentések azt mutatják, hogy 2022 második negyedévében 89 600 darab részvényt vásárolt és a harmadik negyedévig tartotta őket, mielőtt 2022 utolsó három hónapjában további 242 000 darab részvényt vásárolt. Múlt heti bejelentése szerint a teljes részesedését eladta valamikor az idei év első három hónapjában. Musk saját maga sokkal több Tesla részvényt adott el az elmúlt hónapokban, mivel pénz kellett neki a Twitter növekvő veszteségeinek finanszírozásához. Decemberben 22 millió részvényt adott el, de persze még mindig ő az autógyártó messze legnagyobb részvényese.


A 92 éves Soros György régóta célpontja a jobboldali összeesküvés-elméleteknek és az antiszemitáknak. Jelentős támogatója a demokrata jelölteknek és liberális ügyeknek, gyakorlatilag a teljes Fidesz vezérkar az ő pénzén tanult külföldön a rendszerváltás idején Orbán Viktortól kezdve Szíjjártó Péter külügyminiszteren át Kövér Lászlóig. Ezt a tevékenységét azóta is folytatja, a politikai adományokat nyomon követő Open Secrets szerint novemberben 50 millió dollárral támogatta az amerikai demokrata pártot. Alapítója és fő támogatója a Nyílt Társadalom Alapítványoknak, amelyeknek deklarált célja, hogy az igazságosságért, a demokratikus kormányzásért és az emberi jogokért dolgozzanak.

Amióta Musk átvette a Twitter irányítását, nagyon megnőtt a gyűlöletbeszéd a platformon. Több ezer moderátort kirúgott és a korábban felfüggesztett fiókok szélesebb körű, tömeges letiltásának feloldása részeként a náci szimpatizánsok is visszatérhettek a közösségi médiaplatformra. Musk ezt tagadja, szerinte a gyűlöletbeszédet tartalmazó tweetek megtekintésének száma "folyamatosan csökken". Maga Musk is gyakran erősített fel jobboldali toposzokat és összeesküvés-elméleteket 140 millió követőjének a Twitteren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dodo55 #48
    "a gazdasagi nyereseg maximalizalasa miatt tobb nagytokes szamara elonyos esemenyek sorozata"
    Mert annyira beképzeltek, hogy végeredményében buták. Lehetnek bármilyen kapzsik, ha megnyomorítják a közhangulatot, azzal jónéhány évtized alatt visszataszítják az emberiséget akár egész a sötét középkorba, mert megölik a kreativitást, az igényességet, a szorgalmat, a szívvel-lélekkel végzett munkát, alkotást. Ellehetetlenítik szép sorban majd a civilizáció jelen színvonalon való működésének feltételeit és onnantól ők is ugyanúgy kénytelenek lesznek majd viselni a következményeket. A problémájuk természetesen azon a ponton fog igen észlelhetővé válni, amikor a vagyonuk majd hirtelen semmit, azaz semmit nem ér, mert visszatér (vagyis mondjuk úgy inkább, hogy ismét elsődlegessé válik) a cserekereskedelem, így a pénz majd senkit sem fog érdekelni, a reálvagyonukat pedig vagy őriztetik hatalmas magánhadseregekkel, vagy szét fogják fosztogatni azt a népek az első adandó órában.

    Hozzáteszem az értelmes nagytőkés ezért köteleződik el a hazája mellett. Mert akkor a széles környezete egyrészt minél termékenyebb a jólétnek köszönhetően (pozitív visszacsatolás), másrészt meg ha mégis beüt a baj, akkor nem kell magánhadsereg, hanem ott van egy egész nép, egy gigantikus tömeg, akiknek nem csak közösek az érdekei és az értékei, hanem egy kézzelfogható közös identitásuk is van ami kellő becsben tartva rendkívüli mód képes leegyszerűsíteni és megingathatatlanná tenni az összetartozásuk kérdését.
  • kvp #47
    "hogy mi alapján nevezem őt mentálisan gatyának (vicces, hogy itt véded, miközben alapvetően azt sem tudtad, hogy aspergeres, és fel sem ismered a nárcizmusát), de most te lazán pszichopatázol le valakit."

    Ok. Tisztazzuk. Musk sajat bevallasa szerint aspergeres, ez nekem inkabb tunik egy a modern kozbeszedben elfogadott kibuvonak. Narcisztikus, ez tiszta, nem tudom neki feltunt-e. Ezzel szemben Soros nem pszihopata, csak siman szociopata, ami a sikeres uzeletemberekre eleg jellemzo, mivel ez a jellemvonas segit az uzleti eletben sikereket elerni. Ha Musk is az lenne, akkor sokkal sikeresebbek lennenek a cegei. Jelenleg csak olyan uj piacokon tud sikeres lenni, ahol alternativa hijan kvazi monopolhelyzetben van. Ilyen uzleti strategiat kovetett pl. Edison is, tehat meg akar be is johet neki. Ezzel szemben Soros a leg telitettebb penzugyi piacokon is boldogul, akar mindenki massal (egesz allamokkal) szemben is.

    Sorosnak ket rossz tulajdonsaga van. Az egyik, hogy tehetseges penzszerzesben, foleg negativ osszegu jatszmak eseten, tehat masok vesztesegen gazdagszik meg. (legyen az kezdotoke gyujtes a nacik idejen vagy a fel vilag valutainak es a masik fel reszvenyeinek short-olasa)

    A masik a politikai aktivizmusa. Ez igazabol kenyszeru tevekenyseg, mivel annyi allamot forditott maga ellen a nyereszkedeseivel, hogy ha ezen allamokban nem tudott volna maga szamara kedvezo vagy legabbis semleges politikai vezetest hatalomra juttatni, akkor szinte az egesz vilagon ellehetlenult volna a mukodese. Ez veletlenul pont megegyezik a tobbi globalista celjaival is, tehat szamukra a globalista barat vezetok hatalomra jutasa kolcsonosen elonyos. Igy jott letre a WEF fele fiatal vezetok program, akik mostanra a fel nyugati vilag vezeteset adjak (Kanada, Franciaorszag, UK, Ujzeland, stb.). Egyebkent ebben a programban tanult anno Orban is, csak kiugrott. (anno ult kint Angliaban mint A tanu cimu filmben a gator a fan az arviz kozepen es eszebe jutott, hogy itt valami nagyon nem stimmel... aztan fogta magat es hazajott beszedet mondani Nagy Imre temetesen) Az, hogy a politikusok utan az ugyeszekre is ki kellett terjesztenie a tamogatotti sort csak azert volt, hogy ne vizsgaljak a penzugyeit es az altala megvett politikusokat, de a BLM fele tobbnyire bekes fosztogatasok idejen is jol jott a befolyasa, hogy megfelelo iranyba tudja terelni a politikai kozbeszedet.

    Tehat Sorost egyreszt paran nem kedvelik a vilaghaboruban tizeneveskent mutatott viselkedese miatt, nagyon sokan nem kedvelik az 1980-as, 1990-es, 2000-es evekben altala bedontott allamok (pl. UK, Japan, kistigrisek) polgarai kozzul es meg tobben nem kedvelik az igazabol kenyszerusegbol vitt politikai aktivizmusa miatt. Ehhez kepest a tozsdei huzasai nem annyira lenyegesek.

    A fentiek fenyeben nem meglepo, hogy a konzervativ zsidosag miert utalja ennyire, ugyanis a tervei sulyosan veszelyeztetik mind a nyugat europai zsidosag, mind Izrael allamisaganak megmaradasat. Ne felejtsuk el, hogy azon a napon amikor Izrael beket kot, engedelyezi az eluzott arab lakossag visszatereset es allampolgarsaguk helyreallitasat, azon a napon szunik meg zsido allamnak lenni es a demokracia szabalyai szerint tobbsegi elven muzulman allama valik. A globalistak szamara gazdasagilag megerne, de a zsidosag megmaradasa szempontjabol elfogadhatatlan. Sorosnak ezzel valahogy sikerult az antiszemita oldalra kerulnie, a WEF-es Kalus Schwabbal egyutt.

    "A probléma, hogy tényleg önhatalmúlag át akarja alakítani a társadalmakat a saját agymenésére, de lehet tényleg a szövetét akarja megsemmisíteni, ahogy a nagy ember mondta. :D De szerinted ez belefér, a gyerekek nemének? műtéti átalakítása, a sok gyogyszer amivel tömik őket, mellékhatások, stb, azért ezzel tisztában lehetnél ha akkora óvos vagy. A bevándorló agysebészek sem hiányoznak nekem akik elszigetelt esetként robbangatnak a nagyvárosokban, kicsit késelgetnek, erőszakolgatnak, terrorizálnak, stb."

    Ez nem Soros sajat terve, csak a gazdasagi nyereseg maximalizalasa miatt tobb nagytokes szamara elonyos esemenyek sorozata. A nyilt tarsadalom nem onmagaert kell, hanem az allami ellenorzes lerombolasa lehetove teszi a kapitalizmus tiszta, embertelen formajanak az alkalmazasat. Az, hogy ma mar a legtobb pszihiatriai betegseget nemvaltassal (sterilizacioval) kezelik nem uj dolog, ez a 2. vilaghaboru elott is elfogadott volt a betegek es egyeb nem kivanatosak sterilizalasa, de az onkentes, majd kesobb az orvosilag felirt, nem onkentes eutanaziaja is. Alapvetoen a gazkamrakat is csak a tomeges orvosi eutanazia celjaira gyartottak. Most valamiert a WEF-en belul ujra divatba jottek ezek az eszmek es egyre tobb nagytokes tamogatja. (pl. Gates is, bar nalla csaladi hagyomany) A szivarvanyos mozgalmak hasznosak szamukra, mert segitenek lebontani a szabad globalis kapitalizmusnak ellenallo tarsadalmi retegek lakossagi bazisat, a gyerekek egy uj kulturaba torteno felnevelesevel es mellekhataskent felgyorsitjak a termeszetes nepessegfogyast a konzervativ szavazok leszarmazottai koreben. A bevandorlas tamogatasa ennek a masik vege, ahol a lakossag szamanak felhigitasaval lehet tobb szavazatot szerezni a globalis kapitalizmus szamara elonyos politikai jeloltek szamara. Plusz olcsobb elobhato munkaerot is jelent, akik toleraljak az alacsonyabb eletszinvonalat es megfelelo segelyezes eseten a tartos munkanelkuliseget is. Tehat gazdasagi szempontbol a nagytokeseknek a nyugati lakossagcsere elonyos.

    Ha a nyugati feher kereszteny kozeposztaly nem ellenezte volna az eletszinvonala leepiteset es a globalis vadkapitalizmus terjedeset, akkor a globalistaknak nem kellett volna ellenuk bevetniuk se a bevandorlast se szivarvanyos mozgalmakat. Viszont jelen helyzetben tisztan gazdasagilag ez a logikus dontes. Az onkentes fiatalkori sterilizacio es az allamilag tamogatott eutanazia meg mindig humanusabb mintha borszin vagy egyeb jol azonosithato csoportokhoz valo tartozas alapjan kotelezove tennek mindkettot.
  • noland #46
    Sose mondtam, hogy értek a pszichológiához, kár erölködnöd. Amúgy is egy alternatív hitrendszernek tartom. Musk lelkiállapota meg végképp nem érdekel, mert egyszerűen nem ez a hobbim, haver. Az érdekel, hogy zuzzon a Teslám a Ráckóczi hídon, de amekkora "szagértő" vagy a labilis lekiállapotoddal, biztos azt mondanád bennem van a hiba.

    Sajnos Sorosnak nem csak az "ártatlan" pénzmanőverei az aggasztóak. Vagy te tényleg azt hitted? :D

    A probléma, hogy tényleg önhatalmúlag át akarja alakítani a társadalmakat a saját agymenésére, de lehet tényleg a szövetét akarja megsemmisíteni, ahogy a nagy ember mondta. :D De szerinted ez belefér, a gyerekek nemének? műtéti átalakítása, a sok gyogyszer amivel tömik őket, mellékhatások, stb, azért ezzel tisztában lehetnél ha akkora óvos vagy. A bevándorló agysebészek sem hiányoznak nekem akik elszigetelt esetként robbangatnak a nagyvárosokban, kicsit késelgetnek, erőszakolgatnak, terrorizálnak, stb.

    Neked meg sok volt tényleg a kannás, attól vagy ekkora pszichiáter, látom, öcsi :D
    Na mi van, a CEU-n sikerült genderológiából kegyelem kettessel átbukni a féléves vizsgán? :XD
  • ENVE #45
    "Nyilván megterrorizálna valakit, hogy menjen helyette, szagértő. :D" MIVAN? Te miről beszélsz?

    "Amúgy ezen pszichés terheltésgének mi köze a "tisztánlátásához" ?" Áh semmi, végülis a nárcisztikus személyiségzavar egyáltalán nem jellemzője egy rakás kognitív torzítás, ÁH ugyan már ! :D

    "Az, hogy Soros egy antiszociális pszichopata, mint a legtöbb véreskezű diktátor tudhatta mikor megvette a részvényeket, akkor is"

    Szóval lássuk csak, Elon Musk tegnap még mentálisan okés volt, ma már csak "enyhe". Tegnap még számonkértél itt engem, hogy mi alapján nevezem őt mentálisan gatyának (vicces, hogy itt véded, miközben alapvetően azt sem tudtad, hogy aspergeres, és fel sem ismered a nárcizmusát), de most te lazán pszichopatázol le valakit. Ű

    "De nem ez a kérdés, hanem az a lényeg, hogy kimondta. Az igazságon ez nem változtat semmit, hogy mikor. " Mitől volna igazság? Elon Musk mehet twitterre befolyásolni a pénzpiacot, de Soros nem shortolhat valamit, mert attól már gonosz? Mindeközben dollár milliókat költ olyan dolgokra, mint pl. civilek jogi védelme a hatalommal szemben, stb. Sok volt az M1 faszikám?
  • noland #44
    Mert kötelező volt kriptóba befektetni, mikor mindenki tudta, hogy kisebb nagyobb mértékben piramis, utólag kiderült, hogy nagyobb mértékben.
    Amúgy mi van már itt, hogy mindenki rászáll most, hogy bántott egy jóságos öreg bácsikát, aki amúgy korunk antikrisztusa, de ez már magas.
  • coolbboy83 #43
    Elon Musk pedig nagyon szereti mi? Azért baszott ki a fene tudja hány ezer emberrel, amikor ugráltatta az elszólásaival a kriptopiacot és miatta a fene tudja mennyi ember bukta el mindenét!!!
  • noland #42
    Nyilván megterrorizálna valakit, hogy menjen helyette, szagértő. :D

    Amúgy ezen pszichés terheltésgének mi köze a "tisztánlátásához" ? Az, hogy Soros egy antiszociális pszichopata, mint a legtöbb véreskezű diktátor tudhatta mikor megvette a részvényeket, akkor is. De nem ez a kérdés, hanem az a lényeg, hogy kimondta. Az igazságon ez nem változtat semmit, hogy mikor. Azaz, de a jobbik fajtából ;)
  • ENVE #41
    "valószínűleg nem a legdurvább fokozatban NPD-s, különben, ordítana róla, hogy a sarki közértbe nem tudna lemenni, nemhogy válalatot irányítani, rakétákat fellőni."

    És ezt milyen tudásra alapozod te, mint szagértő? Köztudott, hogy az ilyen poziciókban "előny" a nárcizmus, milyen érvek mentén nem tudna lemenni a sarki közértbe egy NÁRCISZTIKUS? :D

    Hihetetlen vagy, okoskodsz itt, de láthatóan kibaszott lövésed sincs, hogy miről. És azt sem sikerült megértened, hogy miről beszéltem az elején. Ha akkor ugatott volna ez a bohóc, amikor beszállt a Teslába Soros azt mondom oké, őszinte a kirohanása. De miért csak akkor, amikor kiszáll? :D Hát addig nem volt baj, hogy a nagy gonosz Soros bácsi pénze van a cégében, csak akkor, amikor kiveszi? :D hessteghülyevagy
    Utoljára szerkesztette: ENVE, 2023.05.18. 17:37:13
  • noland #40
    valószínűleg nem a legdurvább fokozatban NPD-s, különben, ordítana róla, hogy a sarki közértbe nem tudna lemenni, nemhogy válalatot irányítani, rakétákat fellőni. Most, hogy szellemesen beszólt Sorosnak, akinek tudjuk #nincshatalma, meg # nincshalozat, ő lett a főgonosz, de csak mert pénze is van, ha nem lenne, senkit nem érdekelne mit mond. Szóval a bolond kártyát tartsd meg magadnak..
    Utoljára szerkesztette: noland, 2023.05.18. 16:54:20
  • Sequoyah #38
    "szerinte problémás jelenségekre"
    A "szerinte" a kulcsszo itt. Soros is "szerinte" problemas ugyekre hivja fel a figyelmet, es Elon Musk meg Sorosnal is kevesbe bizalomgerjeszto ugyekbe kezdett beleszolni az utobbi evekbe.

    Peldaul most egy szimpla befektetoi dontes miatt megsertodik, es elkezd osszeeskuves elmeleteket gyartani hogy minel tobb gyuloletet gerjesszen. Ez komoly aggodalomra ad okot...