Berta Sándor

Elon Musk apja nem büszke a fia sikereire

A menedzser hiába a világ jelenlegi leggazdagabb embere, ez önmagában nem elegendő a család elismerésének kivívásához.

Elon Musk 76 éves édesapját, Errol Muskot az ausztrál rádióban arról kérdezték, hogy büszke-e fia eredményeire. Mire ő hűvösen a következőket válaszolta: "Nem. Mi egy olyan család vagyunk, amely már régóta sok mindent csinál. Nem hirtelen kezdtünk el valamit csinálni." Magyarázata szerint ő és a gyerekei jó néhány kalandon mentek át együtt, így rendkívüli dolgokat csinálni számukra, nos, hétköznapi volt. "A gyerekek kiskorukban körbeutazták velem a világot, és nagyon érdekes dolgokat csináltak."

Az édesapa azt ugyanakkor elismerte, hogy Elon Elon, a világ leggazdagabb embere, a Tesla és a SpaceX alapítója mégiscsak többet ért el, mint a testvérei. "Elon valóban túlteljesítette az elvárásokat" - kommentálta a 76 éves férfi. Ennek ellenére Elon nem elégedett a fejlődésével, amit Errol Musk meg tud érteni. A milliárdos az elégedetlenségét azzal indokolta, hogy úgy érzi, hogy a vállalatai "le vannak maradva, már öt éve ott lenne, ahol most van, és "nem olyan boldog, mint amilyen szeretne lenni".


Errol Musk mérnökként és ingatlanfejlesztőként szerzett vagyont, s a sikerek ellenére még mindig gyerekként tekint a fiára. "Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de mi, mint család, hajlamosak vagyunk így gondolkodni. Most 50 éves, és én még mindig kisfiúnak látom. De ő 50 éves, úgy értem, az már egy öregember." Errol Musk az interjúban kitért arra a hírre is, hogy mostohalányával második gyermeket vállal. A 35 éves Jana Bezuidenhouttal való kapcsolatát "teljesen normálisnak" nevezte.

Az apa dicsérő szavakkal illette Kimbal nevű fiát. A 49 éves vendéglős "büszkesége és öröme" az élete. Kimbal Musk szakmai sikerei is lenyűgözőek. Több étterem tulajdonosa, társalapítója egy nonprofit szervezetnek, valamint tagja a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsának. A vagyonát 700 millió dollárra becsülik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Muskot divat lett utálni, mióta kibukott, hogy konzervatívabb, mint azt sokan szeretnék a liberális oldalon. Előtte meg kötelező volt imádni...
  • wraithLord #1
    Eléggé Musk-rühellő-bait lett a cím.
    Valójában meg csak arról van szó, hogy nem büszke rá, mert számára magától értetődő/elvárható minimum, hogy a gyerekei nagyon sikeresek, hiszen eleve így, erre nevelte őket. Bár azt elismeri, hogy Elon lett a gyerekei közül a legsikeresebb, ha a számokat nézzük.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2022.08.03. 00:28:22