Berta Sándor

Új illatokat fedezhet fel a mesterséges intelligencia

A fejlesztéseknek köszönhetően megvalósulhat a szagokat érzékelő mobiltelefon és az illatokat is továbbító televízió.

A Symrise illatszer- és aromagyártó cég tömegesen gyártja a számítógép által kifejlesztett parfümöket. Az Osmo startup által megalkotott új digitális orr felforgathatja a parfümipart, de az orvostudomány számára is lehetőséget kínál. A társaság mögött a korábban a Google Researchnél dolgozó Alex Wiltschko áll, akit fiatal kora óta lenyűgöznek a szagok. A szakember olyan szoftveren dolgozott, amely a molekulák szagát a szerkezetük alapján jósolja meg. A vállalkozást a Google Ventures és a Lux Capital támogatta, az első finanszírozási körben 60 millió dollárt sikerült összegyűjtenie.

A parfümiparban az emberek elsősorban a természetes illatok utánzásáért és az új illatkombinációk kutatásáért felelősek. A munkájuk azonban egyre nehezebb, mert az egyes természeti erőforrások egyre nehezebben hozzáférhetők. Egyes virágfajok szenvednek a szélsőséges időjárás alakulásától, amelyet az éghajlatváltozás súlyosbít. Más virágfajok a válságok és konfliktusok miatt ingadozó rendelkezésre állásnak vannak kitéve. Az állatokból származó illatanyagok számos környezetvédelmi és etikai kérdést vetnek fel. Egyes szintetikus opciókról azt is feltételezik, hogy veszélyesek az egészségre és ennek megfelelően szabályozzák őket.

Az Osmo más utat akar járni és a keresett illatanyagokat - az ízmolekulákat is - nem hasonló illatú szintetikus változatokkal akarja helyettesíteni, hanem újra szeretnék azokat alkotni. Az ügyfelek lehetőséget kapnak arra, hogy a vállalathoz forduljanak egy adott illat iránti kívánságukkal, amelyet aztán kémiailag megterveznek és licencelésre bocsátanak. Végső soron a szaglást is digitalizálni kell, és a számítógépeket gyakorlatilag saját "orral" kell felszerelni. Ez nem könnyű feladat a szaglás összetettsége miatt.


Az orrban körülbelül 400 különböző típusú receptor található, sokkal több, mint a nyelven vagy a szemben. Ennek alapját egy 5000 illatkatalógusból származó szagmolekulából és azok leírásából álló adathalmaz képezi. A technológia azt teszi, amiben a modern gépi tanuló különösen jók: felismeri a mintázatokat és megállapítja a hasonló szagú anyagok kémiai szerkezete közötti közös vonásokat. Wiltschko szerint még olyan apró különbségek is, mint a szénatomok száma, különbséget tehetnek aközött, hogy valami rózsa vagy záptojás illatú.

A következő lépésben a mesterséges intelligenciának egy 400 molekulából álló adathalmazt mutattak be, amelyet már megterveztek, de soha nem állítottak elő. A technológiának pusztán a szerkezetük alapján kellett megjósolnia, hogy milyen szagot árasztanak az ember számára. Az ellenpróbát 15 humán tesztelő végezte, akik számára az anyagokat előállították és leírták. A molekulák 53 százalékánál a mesterséges intelligencia leírása közelebb állt az összes tesztelő osztályozásának átlagához, mint az egyéni vélemények egyikéhez, tehát ez sikeresnek minősült. Mindazonáltal még van mit tenni, mert a technológia alapjául szolgáló neurális hálózat még nem képes felismerni a szagok finom különbségeit. Az Osmo csapata publikált egy tanulmányt az eredményeiről, amely jelenleg szakértői véleményezés alatt áll.

De nem csak a parfümökről és dezodorokról van szó. Wiltschko nagyszerű orvosi lehetőséget lát az Osmo mesterséges intelligenciájában, amelynek a segítségével egy új szúnyogriasztót kívánnak kifejleszteni. A szúnyogok által terjesztett betegségek - mint például a malária - minden évben sok emberéletet követelnek, szenvedést és komoly költségeket okoznak a gyakran már így is szegénység sújtotta, egészségügyi ellátás hiányában lévő régiókban. Jelenleg a Deet nevű gyógyszer számít az arany középútnak. Arra használják, hogy megzavarják a nőstény szúnyogokat, amelyeket az emberi bőr szaga vonz. Azonban nagy koncentrációban kell alkalmazni, megtámadja a műanyagot, és bőrirritációt is okozhat.


Mivel az elmúlt évtizedekben kevés szúnyogriasztó szerről készült tudományos leírás, Wiltschko felkutatott egy 1940-es évekbeli amerikai kormányzati jelentést. Akkoriban a kutatók mintegy 19 000 különböző illatot teszteltek a szúnyogcsípések megelőzésének hatékonysága szempontjából. Az eredmények a Deet kifejlesztéséhez vezettek. Az Osmónál az adatokat digitalizálták és betáplálták a mesterséges intelligenciába. Ezt követően 400 új molekulát mutattak be rangsorolásra, amelyek alkalmasságát még nem vizsgálták. A 317 legígéretesebbet ezután laboratóriumi körülmények között, szúnyogpopulációkkal tesztelték. Több mint 10 anyag esetében sikerült bebizonyítani, hogy erősebb hatással rendelkezik, mint a Deet vagy más, jelenleg használatos termékek.

Van erről egy előzetesen megjelentetett tanulmány is, amely még mindig a szakértői értékelésre vár. A sikeresen tesztelt molekulákat most bőrkompatibilitásuk és biológiai lebonthatóságuk szempontjából vizsgálják. Chris Potter, a Johns Hopkins idegkutatója, aki a szúnyogok szaglórendszerét tanulmányozza, úgy vélte, hogy az Osmo és Wiltschko "felszabadította azokat az adatokat, amelyeken oly sokáig ültünk". Most a listát felhasználható az ígéretes molekulák kidolgozásához.

Wiltschko és a cég másik társalapítója, Josh Wolfe más jövőbeli lehetőségeken is gondolkodik. Ahogyan az olyan alkalmazások, mint a Shazam és a Soundhound ma már képesek felismerni a rádióban játszott dalokat, a mobiltelefonok egy napon az illatokat is azonosíthatják, rögzíthetik és továbbíthatják. Ehhez azonban új berendezésekre is szükség van olyan alkatrészek formájában, amelyek képesek a szagok rögzítésére, digitalizálására, újbóli dekódolására és a szagok előállítására. Wiltschko elismerte, hogy a problémát nagyon nehéz megoldani, ennek ellenére együttműködnek más kutatókkal, hogy egy napon megvalósíthassák ezt az elképzelést. Egy olyan érzékelőre van szükség, amely észleli az illatot és bitekre fordítja azt, egy kártyára, amely képes tárolni és tömörített formában továbbítani az információt, valamint egyfajta nyomtatóra, amely képes újraalkotni az illatot. "Eljött az idő, hogy mindezeket a dolgokat megvalósítsuk" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!