Gyurkity Péter

Szagtérképet kínál egy japán weboldal

Érdekes módon hasznosítja egy japán portál a Google Maps szolgáltatást: a tagok által beküldött adatok alapján egy globális szagtérképet ajánlanak a látogatóknak, amely az egyedi illatok elhelyezkedését mutatja meg.

A Nioi-bu. vagyis Szaglóklub névre keresztelt portál nemcsak a szigetországban, hanem világszerte mutatja a regisztrált tagok által bejegyzett illatok fellelhetőségét. Ezekből egyelőre nem túl sok akad a térképen, ám az illatok száma egyre bővül, igaz, a gyors növekedést gátolja, hogy a portál kizárólag japán nyelven elérhető.

Példaként említik a tehenek, macskák és egyéb állatok által keltett illatfelhőt, de a listából egyértelműen kiemelkednek az olyan bejegyzések, mint a "főtt rizst tartalmazó edényből távozó gőz", vagy a "használt zoknik nyáron" - utóbbinál örülhetünk, hogy a szagló funkciót egyelőre még nem mellékelték az oldalhoz. A térképen nem látható bejegyzéseket egy hosszabb listában kutathatjuk fel, a tagok pedig a Kayac cég szóvivőjének elmondása szerint folyamatosan küldik be az újabb illatokat, mint például a frissen mosott ruhák, a szappan, illetve egyéb, kellemesebb emlékeket hagyó szagmintákról szóló információkat. Ez olykor a turistáknak is jól jöhet, jellemző például, hogy Ayutthaya, Thaiföld ősi fővárosa esetében a "tömjén, a fű, a mocsok, és vad kutyák" egyvelegét emelik ki.

Az oldalon egyelőre mintegy 200 regisztrált szagszakértő tevékenykedik, akik szorgalmasan küldik az újabb és újabb bejegyzéseket. Eddig több mint 160 ilyen információ érkezett be, a cég szóvivője pedig egy interjúban arról beszélt, hogy már csak egy valódi szagló funkció bemutatása maradt hátra, amin jelenleg is dolgoznak - arról már nem szól a fáma, hogy ez pontosan mit jelentene, és hogy miként valósítanák meg a mindenképpen érdekes megoldást.

Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy az oldal készítőinek sikerült egyedi módon felhasználniuk a Google Maps szolgáltatását - az már más kérdés, hogy mennyien kíváncsiak a többnyire "gázos" illatok fellelhetőségi helyére, illetve az általuk jelentett élményre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    Hát még a zsidóknál.
  • FoodLFG #5
    Hajaj lesz itt még botrány ebből. Múltkor valamelyik zavart, szintén nagyon unatkozó japánokból álló szervezet még azt is problémásnak tartotta, hogy a sztrít vjúban meg lehet nézni a házakat. El tudom képzelni, hogy az egyébként udvarias kis szomszéd jó beszarozza a másik szomszéd lakását, amit természetesen fényképről is meg lehet nézni.
  • torcipepe #4
    vagy Hungarisztán a húgyszagú aluljárókkal
  • atlagember #3
    Az araboknál biztos jó büdöset jelez.
  • Jerry90 #2
    uuu mi lesz itt ha Jamaica is belekerül a "szagtérképbe"...:D:D:D
  • B0nFire #1
    Azért csak csodálni bírom ezeket a Japánokat. Bármi eszükbe jut - tűnjön az bármilyen badarságnak - rögtön meg is valósítják. Persze az már más kérdés, hogy el fog-e egyáltalán terjedni, de a lényeg az, hogy nem görcsölnek előre, hogy szűkösek a források a kísérleti kutatásokra, amelyek utóbb esetleg nem is váltják be az elvárásokat. Kíváncsi leszek, mennyire fog terjedni. Na és ugye csinálhatnának egy angol nyelvű felületet, ahol más felhasználók is eligazodnak, és tölthetnék a rendszert felfele.