Berta Sándor

Feltalálták az illatos e-mailt

Egy francia informatikus kutatásait siker koronázta. A férfi megalapította a világ első illatokra és szagokra specializált multimédiás cégét.

Álló és mozgóképek, valamint hangok után már szagokat és illatokat is lehet továbbítani az interneten. Mindez úgy lehetséges, hogy évek megfeszített munkája után egy, a Bretagne-ban található Saint-Malo városából származó francia informatikus kutatásait siker koronázta. A 33 éves Yvan Regeard - aki mellesleg a France Telecom mérnöke - egy kísérleti számítógépet illatkapszulákkal szerelt fel. A kiválasztott illatnak a világháló segítségével való terjesztéséhez a számítógép e-mailen keresztül kapta meg a szükséges impulzust, majd a címzettnél az adatok újra a kívánt illattá állnak össze.


Yvan Regeard illatkapszulái mellett

Jelenleg a felhasználók legfeljebb 12 illatmintából választhatnak, amelyek között megtalálható például a vanília, a csokoládé éppúgy, mint ahogy az erdei illatok is. Egy illatelosztó eszköz jelenleg 400 euróba kerül, ám ennek ára Regeard szerint két esztendőn belül lecsökkenhet akár 150 euróra is. Az új találmány főleg a parfüm- és az élelmiszergyártókat érdekli, akik azt szeretnék, ha a jövőben a termékeiket nem csak vizuálisan mutathatnák be. A francia mérnök emellett azt is tervezi, hogy az illatkínálatot tartalmazó különleges weboldalakat és DVD-ket hoz létre. Később pedig ez a technika elérhetővé válna a videójátékok, a TV-műsorok és az online kereskedelem területén is.

A szakember idén augusztusban alapította meg Exhalia nevű cégét. Az első két hónapban a vállalat forgalma elérte a 20 000 eurót. Azért, hogy az illatkínálatát bővíteni tudja, az Exhalia szövetséget kötött a Robertet nevű dél-franciaországi parfümgyártóval. Az új cég emellett egy japán vállalattal már az első jelentősebb együttműködési szerződését is megkötötte. Az oszakai régióban egy szállodaipari szakiskola azért kereste meg Regeard vállalkozását, mert eltökélte, hogy ADSL segítségével illatos konyhai recepteket fog eljuttatni nemcsak Japánba, de akár a világ más tájaira is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #15
    "A kiválasztott illatnak a világháló segítségével való terjesztéséhez a számítógép e-mailen keresztül kapta meg a szükséges impulzust, majd a címzettnél az adatok újra a kívánt illattá állnak össze."

    Itt szerintem pont erről van szó...
  • Mars #14
    És majd megjelenik az opciókban a video és audióconfig mellett a fing enable
  • RpPRO #13
    Majd megveszem Half Life 4-et, es ha sokat futok, akkor tiszta izzadsagszag lesz a szobaban. :DD A lemeszarolt szornyek buzerol nem is beszelve :)
  • bunny #12
    Ez baromság, ezt egy 10 éves gyerek is megcsinálja, van 12 illatminta, és abból bekapcsolhatsz ? Ugyan már, ez kb. olyan mintha a szines monitor csak 12 fix színt tudna használni. Akkor lesz hír, ha megcsinálták, hogy néhány alapillatból kikevernek bármilyen illatot lásd RGB a színeknék.
    Az már kérdés, hogy ha megcsinálnák se telepítenék soha ilyent a gépemre. Egy ronda képet letörlök, de egy büdös szagot mire kiszellőztet az ember :)
  • BomBa #11
    Biztos, hogy nagy tehetség kellett ahhoz, hogy megcsinálja, de mi értelme?
    Majd ha ezer forint lesz megveszem száz frointért a bolhapiacon.
  • sonic4 #10
    Miért ? Ha általánosan elterjedne és nem lehetne csak úgy kikapcsolni 1-2 "illatos" vírus után a sok láma rendbetartaná a gépét... Ha meg nem akkor meg üljön a szarszagban......
  • HUmanEmber41st #9
    Majd a a tintapatron helyére teszi az illatpatront..vagy fordítva..ezt az agyatlanságot..
  • mireez #8
    épp erre gondoltam én is ,amikor a címet olvastam: "2017-ben hírek: fos-szar-trágya szagú vírus terjed a neten" :D
  • ttt ttt #7
    Mi ebben a találmány? A folyamat vezérlés? Mert ez semmi más.

    Persze hogy érdelki a parfüm gyártókat, a 12 kapszulát mindíg újra kell majd tölteni.

    "...Később pedig ez a technika elérhetővé válna a videójátékok..." Milyen jó is lesz érezni az égett hús szagát......
  • Mars #6
    LOL