Berta Sándor

Illatfelhőben úszó számítógépek

Hamarosan akár különböző illatokban is "úszhat" a számítógépünk, a nyomtatónk vagy a monitorunk. Egy német vállalat mottója szerint az "illattechnikai kommunikációs társadalomért" száll síkra. Az USB-P@D "atyja" a TalVaro GmbH. A cég már évek óta készít különböző illatosítókat, eddig - egyebek között - piacra dobott már több ilyen eszközt is. A termékkínálatában megtalálhatók a kis boltokat "beparfümöző" dolgoktól kezdve az egész kiállítócsarnokok illatosítását elvégző berendezések is. Maga az új készülék voltaképpen azért felel, hogy a PC-s munkahely vagy munkakörnyezet jó illatokban fürödjön.


Az eszköz nevében lévő P@D rövidítés a PersonalAromaDiffuser szóösszetételt takarja. A cég az új termékkel feszültségmentes, de koncentrált munkát kiván lehetővé tenni. A berendezés, ahogy azt a neve is mutatja, USB porton keresztül kapcsolódik a számítógépünkhöz. A meghajtóprogram segítségével beállíthatjuk a PC környékét érő, a számítógép által vezérelt légáram erősségét is. Ventilátorként maga az USB-P@D szolgál.

Az illatanyago cserélhető patronokban tárolt különleges olajakból származnak. A TalVaro több mint húsz, az illatanyagok alapjául szolgáló olajat kínál kiegészítőként a termékhez. Néhány olaj ráadásul többcélú, hiszen számos közülük igencsak hatásos antibakteriális hatású és képes megakadályozni például a megfázásos megbetegedések kialakulását. Az ötlet maga már csak azért is érdekes, mert adott esetben akár olyan patront is tehetünk az USB-P@D-ba, amely mondjuk frissítő hatású, így például egy fárasztó irodai munkanap után sem kell fáradtan leülnünk az otthoni számítógépünk elé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike #7
    a tengeralattjaro szimulatorba akkor mar bele sem merek gondolni :)
  • GABOR16 #6
    A következő lépés a miniszoba-vihar generátor lessz. Pl ha egy katasztrófa weblapot nézel az interneten akkor lefújja a fejedet a szél, vagy mondjuk egy olyan játékkal játszol ahol esik az eső, akkor elárasztja a szobádat a víz.
  • TeszteloPontHu #5
    De az illatosítót nem lehet programozni! :)
  • Mike at home #3
    ja aztan majd a tragydomb is bejatszik, fasza lesz :)