Gyurkity Péter

A grafikus kártyák hibásodnak meg leggyakrabban

Az egyes kategóriákon belül és a gyártók között is komoly eltérések mutatkoznak.

A hardveres kategórián belül néhány héttel ezelőtt írtunk arról, hogy egyre megbízhatóbbak az SSD-meghajtók, ami tulajdonképpen a hosszú évek óta tartó viták lezárását is elhozhatja magával. Most egy Fülöp-szigeteki forgalmazó tette közzé saját számait, amelyek érdekes rangsort mutatnak meg nekünk.

Közvetlenül az év vége előtt bukkant fel a YouTube oldalán a Hardware Sugar hosszabb videója, amelyet alább beágyazva is megtekinthetünk. Ebben a cég munkatársai a leggyakrabban meghibásodó, pontosabban a legtöbbször visszaküldött kütyüket, illetve azok származását vázolják fel nekünk, meglehetősen érdekes listát tárva elénk. Megtudjuk például, hogy elsősorban a grafikus kártyákkal akadtak gondok, ezen csoporton belül pedig leginkább a Gigabyte megoldásai vezettek RMA (Return Material Authorization) jellegű teendőkhöz. Az arány ebben az esetben elérte az 5 százalékot, amely valóban kifejezetten magasnak mondható, miközben az MSI esetében alig 1,5 százalék volt ez az érték.


Az alaplapoknál ez utóbbi gyártó megoldásai már 2,4 százalékot mutattak, míg a Gigabyte oldalán 1,8 százalékot mértek, bár itt sem árulták el az Intel és az AMD fejlesztései közötti arányt. A tápegységeknél meglehetősen népszerű volt a Seasonic márkája, ez még a Corsair és a Cooler Master típusainál is jobban szerepelt, legalábbis a forgalom tekintetében, míg a megbízhatóságban már a Corsair volt a legjobb, 1 százalék alatti visszaküldési aránnyal. A memóriák kategóriájában a G.Skill volt a legnépszerűbb, ezen gyártó termékei ráadásul mindössze 0,66 százalékos arányban jöttek vissza a vásárlóktól.

Az NVMe-tárolóknál a Samsung és a TeamGroup szerepelt kifejezetten jól, előbbi cég megoldásainál nem is tapasztaltak problémákat, míg utóbbinál 1,2 százalékon állt meg a mutató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Traumazero #9
    Nekem Gigabyte videókártyám van elég régóta müködik úgyhogy egy kis javulást kérek a százalékokban :)
  • Yodafon #8
    Na nekem pont karacsony elotti nap halt meg a 12-13 eves GTX460-am stilusosan jatek kozben :').

    Azota valtottam PS5-re :'D
    Utoljára szerkesztette: Yodafon, 2023.01.09. 09:58:16
  • wraithLord #7
    Most már én is, de amikor gimis meg egyetemista voltam, akkor csak nyáron dolgoztam, és erre tellett.
  • igazamvanvagyig #6
    nekem meg nem volt giga kartyam de altalaban tobb garit ad es pl hutocserenel nem ugrik a gari (regiokent valtozik)
  • Tetsuo #5
    Próbálok úgy vásárolni, hogy adott termék adott ársávjában minimum középről válasszak. Tehát más-más márka ugyanazon típusai közül sosem a legolcsóbbat, de nem is a második legolcsóbbat választom, hanem inkább a drágábbat.
    Pl. ha nagyon jó áron vannak a Gigabyte videókarik, akkor én pont azokat kerülöm.
    És ez még mindig bejött.
  • Kissssss0 #4
    nekem eddig csak egy sapphire toxic r9 280 döglött meg...
  • wraithLord #3
    Nekem az első normálisnak mondható videókártyám egy RIVA TNT2 volt, előtte csak olyan kártyáim voltak, amik arra voltak jók, hogy használni lehessen a gépet. A gyenge kártyák pedig nem nagyon döglenek be (igaz, a TNT2 se romlott el).
  • Ender Wiggin #2
    Nálam eddig minden vidókártya tönkrement. MINDEN. 2-3 év a tipikus életidő. Először Voodoo2+TRio3D. Aztán ATi Rage, aztán Gigabyte Ti4600, aztán MSi FX5700 aztán laptopra váltottam, amiben a 8800M halt meg, garancián túli csere 9800M GTX-re, mostanra már annak is reballing a vágya. Visszatértem PC-re 2011-ben. GTX470, aztán GTX770 és mázli, hogy a nagy bányászkorszak előtt halt meg ez utóbbi, mert még olcsón tudtam egy GTX1660 Supert. Ami lekopogom, de még küzd.
  • wraithLord #1
    Volt már rengeteg gépem, és van is. Már 10-20 évvel ezelőtt is a videókártyákkal volt a legtöbb baj. Legalábbis nálam, ami nem reprezentatív, mert nem vagyok nagyüzemben vásárló és felhasználó entitás, de azért érdekes.
    Nagyobb terhelés alatt sercegést/pattogást lehetett hallani rajtuk, aztán hosszabb-rövidebb idő után megmurdeltek. A 2000-es években főleg a felsőbb kategóriás nVidia kártyáknál volt ez "divat". Volt pár 8800/9800 GT-m, abból egy Gigabyte és egy Zotac is ezt csinálta, a Gigabyte meg is döglött még a 2000-es években, a Zotac azt hiszem, még működik, bár már ki tudja, mikor használtam utoljára.

    Ez nem kifejezetten videókártya probléma, de régen sok kártyára nagyon béna hűtést raktak (ATI és nVidia egyaránt), és folyton vagy hűtést kellett rajta cserélni, vagy rágányolni másik ventillátort, mert ami rajta volt, az vagy totál meghalt, vagy olyan hangja lett, mint egy kereplőnek. Ez persze a 2010-es években már annyira nem volt jellemző, amikor mindenki előállt a saját hűtési fejlesztéseivel, saját ventillátorokkal, és nem csicsásan felmatricázott egyenkínai standard vacak volt még az olcsóbb variánsokon sem.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2023.01.07. 13:17:00