Berta Sándor

Harci robotokat alkalmazhat San Francisco rendőrsége

Az amerikai metropolisz illetékesei megszavazták a kapcsolódó előterjesztést.

A kérdésről döntő helyi bizottság tagjai megszavazták, hogy a városi rendőrség lehetőséget kapjon arra, hogy vészhelyzetekben potenciálisan halálos távirányítású robotokat használhasson. A voksolás során 8 igent és 3 nemet regisztráltak, vagyis a többség egyetértett azzal, hogy a rendőrség kapja meg a lehetőséget. Az ellenzők úgy vélték, hogy a felhatalmazás a rendőrség további militarizálódásához vezet, miközben a testület már így is túl agresszívan lép fel a szegény és kisebbségi közösségekkel szemben. Connie Chan felügyelő, a bizottság tagja azt mondta, hogy megérti az erőszak alkalmazásával kapcsolatos aggodalmakat, de "az állami törvények szerint jóvá kell hagynunk ezeknek a felszereléseknek a használatát. Tehát itt tartunk, és ez határozottan nem egy könnyű vita".

A városi rendőrség közölte, hogy nem rendelkezik előre felfegyverzett gépekkel és nem tervezi a robotok fegyverekkel való felfegyverzését. Allison Maxie, a rendőrség szóvivője rámutatott, hogy az illetékes osztály bevethet robbanótöltetekkel felszerelt modelleket "erőszakos, felfegyverzett vagy veszélyes gyanúsítottakkal való kapcsolatfelvételre, mozgásképtelenné tételére vagy zavartalanítására", amikor életek forognak kockán. "Az ilyen módon felszerelt robotokat csak szélsőséges körülmények között használnánk, hogy megmentsük vagy megakadályozzuk ártatlan életek további elvesztését" - tette hozzá Maxie.

Az illetékesek kedden módosították a javaslatot, így az kimondja, hogy a rendőrök csak azután használhatnak robotokat, miután alternatív erőszakot vagy de-eszkalációs taktikákat alkalmaztak vagy arra a következtetésre jutottak, hogy nem tudnák megfékezni a gyanúsítottat ezekkel az alternatív eszközökkel. A robotok halálos erővel történő alkalmazását pedig csak korlátozott számú magas rangú tiszt engedélyezhetné. A San Franciscó-i rendőrségnek jelenleg egy tucat működő földi robotja van, amelyeket a rendőrség szerint bombák felmérésére vagy rossz látási viszonyok között használnak a bűnözők és különböző helyzetek szemmel tartására. Ezeket a gépeket 2010 és 2017 között szerezték be, és még egyszer sem használták őket robbanószerkezet célba juttatására.


Az állami törvény célja, hogy fórumot adjon a nyilvánosságnak a közösségekre negatív hatást gyakorló katonai fegyverek beszerzésével és használatával kapcsolatban. Egy szövetségi program már régóta osztogat gránátvetőket, terepszínű egyenruhákat, szuronyokat, páncélozott járműveket és más - Afganisztánból visszamaradt - felesleges katonai felszereléseket a helyi bűnüldözés megsegítésére. 2017-ben Donald Trump akkori elnök rendeletet írt alá a Pentagon programjának újjáélesztéséről, miután elődje, Barack Obama 2015-ben megkurtította azt, részben azért, mert felháborodást váltott ki a katonai felszerelések tüntetéseken való használata.

A San Franciscó-i rendőrség kedden késő este bejelentette, hogy egyetlen robotot sem a katonai feleslegből szereztek be, de néhányat szövetségi pályázati pénzből vásároltak. Rafael Mandelman felügyelő azt nyilatkozta, hogy zavarja az a retorika, amely a rendőrséget megbízhatatlannak és veszélyesnek állítja be. "Szerintem nagyobb kérdéseket vet fel, amikor a haladást pártoló és progresszív politikák úgy kezdenek a nyilvánosság előtt tűnni, mintha rendőrellenesek lennének. Szerintem ez rosszat tesz a változást akaróknak, rossz a felügyelőtanácsnak és rossz a demokratáknak országos szinten" - hangsúlyozta a döntéshozó.

Shamann Walton tanácselnök, aki a javaslat ellen szavazott, visszavágott, mondván, hogy ezzel nem rendőrellenes, hanem csupán "a színesbőrűeket támogatja". "Folyamatosan arra kérnek minket, hogy tegyünk meg dolgokat a fegyverek és a rendőrség és a színesbőrűek közötti negatív interakció lehetőségeinek növelése érdekében. Ez csak egy ilyen dolog" - emelte ki a politikus. A San Franciscó-i kirendelt védőügyvédi hivatal levelet küldött a testületnek, amelyben az állt, hogy a rendőrségnek "a közösség tagjainak távoli megölésére való képesség megadása" ellentétes a város értékeivel. Az iroda azt akarta, hogy a testület állítsa vissza azt a szöveget, amely tiltja, hogy a rendőrség robotokat használjon bármely személy ellen erőszakos cselekmény során.

A San Franciscó-i öböl túloldalán az oaklandi rendőrség kénytelen volt ejteni egy hasonló javaslatot a közvélemény tiltakozása után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Teljesen mindegy. Hiába tiltja valahol a törvény, hogy saját lakosság ellen bevethető a katona, ha majd szükséges lesz, a törvény megváltozik. Egy sz@ros náthavírus miatt felfordult az egész világ Uruguaytól Hollandián és Zimbabwén át Kínáig: vészhelyzeti rendeletek, szükségállapot stb. olyan szabadságjog csorbítással, amilyet az adott politikai vezetés kiválasztott a palettáról.
    Az úgynevezett robotrendőr a legkisebb probléma.
  • repvez #8
    pontosan ez jutott nekem is eszembe, hogy a törvény sztem nem tér még ki arra, hogy mi van ha egy robot lő le valakit, vagy egyáltalán ha esetleg valamelyik foszer azt mondja, hogy katonát vagy rendört nem lehet küldeni a saját lakosok ellen, de a törvény azt nem tiltja, hogy robotot sem igy hát mehet a dolog jogilag tiszta ugy.
    DE a másik oldalrol meg az a baj a robotosdival, hogy az elkövetök is akár hamarabb és keményebben fognak reagálni egy ilyenre, mert csak egy tárgy, de mondjuk egy élo embert nem akarna megölni és inkább elfut vagy csak megdobálja, de egy robotnál, már mehet minden mert azzal csak kárt okoz és nem érdekli , hogy ha érdekelné akkor nem törne be mindenhova és nem lopna.

    ÉS ez csak mégjobban escalálodnik, mert emiatt mégtobb méghalálosabb robotot küldenek oda hiszen igy már be van bizonyitva, hogy igen is be kell öket vettni, hisz durva ellenálás van.
  • Csaba161 #7
    Na de mi lesz azután, hogy a robot lelőtte a polgármester feleségét, aki a kutyáját sétáltatta és a robot kukának nézte...
  • kvp #6
    "..."a közösség tagjainak távoli megölésére való képesség megadása" ellentétes a város értékeivel."

    "A voksolás során 8 igent és 3 nemet regisztráltak, vagyis a többség egyetértett azzal, hogy a rendőrség kapja meg a lehetőséget."

    Szoval igen, ez igy eleg gaz, de szinte biztos vagyok benne, hogy az elso eles hasznalatnal bekesen loot-olo feketeket fognak vele agyonloni... (mert ugyebar nem egy rendor volt, hanem csak egy robot)
  • Cat #5
    A robotot egyáltalán nem az automatikus működés határozza meg. De ha szerinted nem az, akkor minek nevezed, "fegyvert hordozó távirányítható kisautónak"?
  • rebekakocsis #4
    Jaj....
  • Tetsuo #3
    Oké, de ez egyelőre nem robot.
  • kvp #2
    Egy tuntetok elleni sortuznel eleg nagy kulonbseg, hogy a tuntetok rendor rokonait vezenylik ki es utasitjak arra, hogy lojenek bele a tomegbe, vagy csak egy fegyveres taviranyitos auto gurul ki halomra loni az embereket es soha nem derul ki, hogy ki vezette. Jelen esetben is az volt a fo kerdes, hogy a rendorok mellett a taviranyitott jarmuvek is kapjanak-e eles fegyvereket vagy robbanoeszkozoket. A valasz az, hogy igen, mert szukseg lehet ra. (foleg belfoldi terroristak, tehat konzervativ szavazok ellen)

    Egyebkent attol meg, hogy iranyitottnak tunik siman fel lehet szerelni egy gps alapu navigacioval, ami az uttesten valo mozgasra bobrn eleg, tovabba egy mozgaserzekelos teruletvedelmi funkcioval, ami mindenre lo ami a latotereben megmozdul. Ehhez meg folyamatos emberi felugyelet se kell, csak a parancsot kell kiadni a robot szamara es idonkent utantolteni az aksit meg a loszert.
  • barret #1
    Robot? Ez egy távirányítós autó. Már ezer éve ilyennel játszanak a kisgyerekek is :) A robotot nem kell irányítani,mert automatikus a működése.Ezért robot!