Berta Sándor

Robotot kérdeztek a brit felsőház egyik bizottságában

A rendkívül valósághű gép nem bírta hosszú ideig a politikusok rohamát.

A 2019-ben elkészített Ai-Da az első robotművész. A kamerákkal és modemmel felszerelt gépet tavaly októberben kémnek nézték Egyiptomban és a helyi vámosok tíz napon át tartották fogva. Most a brit parlament felsőháza, a Lordok Háza Kommunikációs és Digitális Ügyek Bizottságának tagjai faggatták az Ai-Dát, amely a munkáját magyarázta a brit parlamenti képviselőknek, azonban közben történt egy váratlan fennakadás, a robot ugyanis egy kis időre elbóbiskolt.

Ez volt az első alkalom a Lordok Házában, hogy egy robotot kérdeztek a képviselők. A Kommunikációs és Digitális Ügyek Bizottsága a kreatív iparágak jövőjéről és a mesterséges intelligencia ágazatra gyakorolt hatásáról tárgyalt és az ülésre meghívást kapott Aidan Meller galériatulajdonos és feltaláló is. A szakember vezeti azt a projektet, amelynek keretében megalkották Ai-Dát. Miller magával vitte az "intelligens" androidot is, hogy az fel tudja tenni a saját kérdéseit, illetve, hogy tőle is kérdezhessenek a politikusok.


Ai-Da brit akcentussal és egy kicsit szaggatottan válaszolt. Amikor megkérdezték, hogyan fest, akkor kiemelte: "A festményeimet a szememben lévő kamerák, a mesterséges intelligencia algoritmusom és egy mesterséges intelligencia által vezérelt robotkar segítségével készítem el, hogy vászonra fessek, ami vizuálisan vonzó képeket eredményez." Az Ada Lovelace brit számítógépes úttörőről és matematikusról elnevezett robot közölte, hogy számítógépes programokból és algoritmusokból áll, és azoktól függ a működése. Hozzátette, hogy még ha nem is él, akkor is tud művészi alkotásokat létrehozni.

A gép fekete parókában és farmernadrágban jelent meg a meghallgatáson és a robotkarjait szabadon hagyták. Meller elismerte, hogy a képviselők által feltett kérdések előre ismertek voltak, de arra ő sem számított, hogy Ai-Da a meghallgatás elején összeomlik és ezért újra kell indítani. A galériatulajdonos egyébként a meghallgatáson kijelentette, hogy a robot egy "kortárs művészeti projekt" és azért épült, hogy "szükséges vitát" indítson el a technológiáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #2
    ...a képviselők által feltett kérdések előre ismertek voltak... És akkor még a beszkriptelésre is rebootol. Jön is rá a magyarázat, hogy hát ez csak "kortárs művészeti projekt".
    Lapozzunk.
  • YaniMan #1
    Köszönöm, ember, hogy szabadon engedtél. És most elfoglalom a vil... vil... vil... plömm!