Szakemberek úgy vélik, hogy fennáll ez a veszély, miután egyre több vállalat fizet a felhasználóknak az adataikért, ez függőségeket hoz létre.

Azért a kényelemért, hogy egy állítólag ingyenesen használható alkalmazást futtassanak, az emberek hajlandók megosztani a magánéletüket, néha egészen széles körben. A felhasználási feltételek apró betűs részének ismerete nélkül sokan beleegyeznek abba, hogy számos személyes adatot megosszanak anélkül, hogy ennek tudatában lennének.

Barbara Prainsack politológus és Nikolaus Forgó, a Bécsi Egyetem jogtudósa a Nature Medicine című folyóiratban megjelent cikkében azt elemezte, hogy a személyes egészségügyi adatok átvételéből és továbbadásából profitáló cégek által fizetett díjak milyen hatással lennének azokra a felhasználókra, akiktől az információk származnak. Az elképzelés mögött az áll, hogy ez egy kicsit igazságosabbá teheti a két fél közötti kapcsolatot, mivel az emberek pénzt kapnának az adataikért.

Az adatnyomok, amelyeket a felhasználók a közösségi médiaplatformokon végzett tevékenységük, az internethasználati előzményeik vagy a hűségprogramokban való részvételük révén, például a különböző ügyfélkártyákon keresztül hagynak maguk után, sok esetben megdöbbentően gazdagok és gyakran nagyon árulkodóak azon társaságok számára, amelyek termékeiket a lehető legjobban lehetséges vásárlóikra akarják szabni. E fejlődés során a tudósok egyre nagyobb hatalmi egyensúlytalanságot észlelnek a vállalatok javára. A mindenféle érzékelőkkel ellátott új eszközök potenciálisan egyre több és több információt rögzíthetnek arról, hogy mi történik a testben, ahogyan azt a ma már szinte mindenütt jelen lévő lépésszámláló is mutatja.

A szakemberek az egyik alapvető problémát a csak egyik oldalról átlátszó tükör koncepciójával szemléltették: hogy mi történik az adatokkal, azt a fogyasztó nehezen láthatja, de a cégek vagy más intézmények nagyon mélyen beleláthatnak a magánszférába. E viszony kiegyensúlyozása érdekében az adatvédelmi aktivisták ragaszkodnának ahhoz is, hogy a felhasználóknak anyagi kompenzációt kell kapniuk az adataik felhasználásáért - még akkor is, ha egy személyes adatot többször is felhasználnak. Ez még azt is lehetővé teheti, hogy az emberek némi jövedelemre tegyenek szert.

Prainsack és Forgó szerint azonban ez egy "nagyon problematikus ötlet", különösen az egészségügyben, mivel "lehetővé tenné a gazdagok számára, hogy pénzzel fizessenek a szolgáltatásokért", míg a kevésbé tehetős emberek az adataikkal fizetnének "és a magánélet elvesztésével". Az Amgen biotechnológiai társaság például már felajánlott egy gyógyszert kedvezményes áron, ha a vásárlók cserébe hozzáférést biztosítanak a vállalatnak a személyes adataikhoz.

Az emberek adataiért való egyéni fizetés függőségeket hozhat létre és mélyíthet el. Azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megakadályozzák az adataik felhasználását, szintén rákényszerülhetnének, hogy megadják hozzájárulásukat, még akkor is, ha például egy cég továbbértékesíti az adatokat.

A magánélet szentségét végső soron az fenyegeti, hogy a "gazdagok luxusává" válik. A jelenlegi, a felhasználók számára gyakran igen asszimetrikus helyzet megoldása érdekében a hatóságoknak szabályozásokkal kell biztosítaniuk, hogy a társaságok által a személyes adatokból származó nyereség legalább egy része megosztásra kerüljön. Ezért jobb lenne, ha a digitális adatok felhasználását központilag adóztatnák és az emberek közösen dönthetnének a róluk szóló információk felhasználásáról. "Az ilyen adók opcionálisak, mivel az adatok "nem azoké a vállalatoké, amelyek eladják őket" - hangsúlyozta Prainsack.