Berta Sándor
A halászatból származik a tengerekben lévő műanyagok jelentős része
Szakemberek elemezték az óceánból kihalászott műanyaghulladékot. Az eredmény meglepő.
Ahhoz, hogy az óceánokat teljesen megtisztítsuk a műanyagtól, először meg kell tudnunk hol és hogyan kerül a műanyag az óceánba, és mi történik vele, ha már ott van. Ez a tudás különösen fontos az olyan lebegő műanyag tárgyak esetében, amelyek nagy távolságokat tesznek meg a tengeren, határokon átnyúló problémát okozva, ahol gyakran nem a legnagyobb hatást sújtó régiók vagy nemzetek az eredeti szennyezők. A The Ocean Cleanup nevű kezdeményezés évek óta szűri a műanyaghulladékot a Csendes-óceán északi részéből és a Wageningeni Egyetemmel közösen elemzi azt. A holland Boyan Slat által alapított kezdeményezés a Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt (Great Pacific Garbage Patch, GPGP) megtisztítását tűzte ki célul. Ez egy hatalmas szemétfelhalmozódás a Csendes-óceán északi gyűrűjében, amely körülbelül 80 000 tonna műanyagból áll.
A Scientific Reports című folyóiratban nyilvánosságra hozott tanulmány alapján nem annyira az olyan hulladékokról van szó, amelyet az emberek a szárazföldön dobtak a tengerbe, mint például a műanyag palackok vagy zacskók, mivel a szemét nagy része mélytengeri halászatból származott. A műanyag mintegy 46 százalékát tették ki a halászhálók és a horogsorok, bár ez már korábban is ismert volt.
A kutatók több mint 6000 kemény műanyagból készült, 5 centiméternél nagyobb méretű tárgyat vizsgáltak meg, egyharmaduk már nem volt azonosítható. A fennmaradókat bóják, úszók, dobozok, angolnacsapdák és vödrök alkották. Az egyes objektumokat előre meghatározott kategóriák szerint osztályozták, beleértve az adott tárgy típusát, eredetét vagy korát. "Ez azt mutatta, hogy a GPGP-ben szereplő tárgyak többsége a halászati ágazatból származik, és a tengeren veszett el - nem pedig a folyókból sodródva került a tengerbe. A modellek bizonyították, hogy ezek a tárgyak elég gyorsan visszasodródtak a szárazföldre" - írta Matthias Egger, a The Ocean Cleanup kutatási vezetője.
A tárgyak mintegy 40 százaléka a 20. századból származott, a legrégebbi, egy 1966-ban készült bója volt és megmutatta, hogy a műanyag tárgyak milyen hosszú élettartamúak. Az Ocean Cleanup és a Wageningeni Egyetem csapata megpróbálta meghatározni az alkatrészek eredetét is. Erre utaló nyomokat adtak például a cég- vagy márkanevek, valamint a darabokra nyomtatott címek és telefonszámok. Az eredmények szerint a tárgyak mintegy 34 százaléka valószínűleg Japánból, 32 százaléka Kínából, 10 százaléka a Koreai-félszigetről és mintegy 7 százaléka az Amerikai Egyesült Államokból származott. A vonóhálós halászat, a rögzített felszerelések és a sodródó horogsorok tették ki az azonosított halászati tevékenységek több mint 95%-át, amelyek a GPGP-be úszó műanyagtörmelék kibocsátását okozhatják.
Figyelemre méltó azonban, hogy csak kevés anyagot találtak csendes-óceáni országokból, amelyek folyói rendkívül szennyezettek műanyaggal. A folyókból kibocsátott úszó műanyagoknak sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy gyorsan visszatérjenek a szárazföldre, mint a tengeri halászat során kibocsátott műanyag törmeléknek; ha a műanyagot a parthoz közelebb bocsátják ki, akkor valószínűbb, hogy kivetődik a partra. A folyókból kiszabaduló műanyag részecskék általában sok időt töltöttek a part közelében, és nagy eséllyel a folyó torkolatához közel csapódnak le.
A nagyobb műanyagdarabokon lévő nyelv és országkódok alapján az eredet is megállapítható
A halászat során elvesző dolgok viszont nagyon kevés időt töltenek a partvonal közelében, és néha egyáltalán nem találkoznak szárazfölddel. A halászat során elvesző úszó műanyagtörmelék két-tízszer nagyobb valószínűséggel éri el a GPGP-t, mint a folyókból származó műanyagok. Ez a magyarázata annak, hogy a folyók, bár sokkal nagyobb műanyagforrást jelentenek a világ óceánjai számára, mint a halászat, a GPGP-ben felhalmozódott műanyagnak csak egy kis részét teszik ki. Nyilvánvaló, hogy ezek az eredmények jelentősek a tisztítási stratégiák és a Csendes-Óceánon halászatot folytatók szempontjából.
Egger szerint ez a "látszólagos ellentmondás egyrészt a szárazföldről az óceánba kerülő műanyag-kibocsátás ismert dominanciája, másrészt a halászattal kapcsolatos nagy mennyiségű műanyag a GPGP-ben" között meglepő volt. Mindez azt jelenti, hogy nem elég a GPGP-t megtisztítani, és a folyókból származó műanyagot elfogni, valamint a régi műanyagot eltávolítani, hanem a terület fenntartható megtisztítása érdekében a másik forrással - a halászattal - is foglalkozni kell.
Ahhoz, hogy az óceánokat teljesen megtisztítsuk a műanyagtól, először meg kell tudnunk hol és hogyan kerül a műanyag az óceánba, és mi történik vele, ha már ott van. Ez a tudás különösen fontos az olyan lebegő műanyag tárgyak esetében, amelyek nagy távolságokat tesznek meg a tengeren, határokon átnyúló problémát okozva, ahol gyakran nem a legnagyobb hatást sújtó régiók vagy nemzetek az eredeti szennyezők. A The Ocean Cleanup nevű kezdeményezés évek óta szűri a műanyaghulladékot a Csendes-óceán északi részéből és a Wageningeni Egyetemmel közösen elemzi azt. A holland Boyan Slat által alapított kezdeményezés a Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt (Great Pacific Garbage Patch, GPGP) megtisztítását tűzte ki célul. Ez egy hatalmas szemétfelhalmozódás a Csendes-óceán északi gyűrűjében, amely körülbelül 80 000 tonna műanyagból áll.
A Scientific Reports című folyóiratban nyilvánosságra hozott tanulmány alapján nem annyira az olyan hulladékokról van szó, amelyet az emberek a szárazföldön dobtak a tengerbe, mint például a műanyag palackok vagy zacskók, mivel a szemét nagy része mélytengeri halászatból származott. A műanyag mintegy 46 százalékát tették ki a halászhálók és a horogsorok, bár ez már korábban is ismert volt.
A kutatók több mint 6000 kemény műanyagból készült, 5 centiméternél nagyobb méretű tárgyat vizsgáltak meg, egyharmaduk már nem volt azonosítható. A fennmaradókat bóják, úszók, dobozok, angolnacsapdák és vödrök alkották. Az egyes objektumokat előre meghatározott kategóriák szerint osztályozták, beleértve az adott tárgy típusát, eredetét vagy korát. "Ez azt mutatta, hogy a GPGP-ben szereplő tárgyak többsége a halászati ágazatból származik, és a tengeren veszett el - nem pedig a folyókból sodródva került a tengerbe. A modellek bizonyították, hogy ezek a tárgyak elég gyorsan visszasodródtak a szárazföldre" - írta Matthias Egger, a The Ocean Cleanup kutatási vezetője.
A tárgyak mintegy 40 százaléka a 20. századból származott, a legrégebbi, egy 1966-ban készült bója volt és megmutatta, hogy a műanyag tárgyak milyen hosszú élettartamúak. Az Ocean Cleanup és a Wageningeni Egyetem csapata megpróbálta meghatározni az alkatrészek eredetét is. Erre utaló nyomokat adtak például a cég- vagy márkanevek, valamint a darabokra nyomtatott címek és telefonszámok. Az eredmények szerint a tárgyak mintegy 34 százaléka valószínűleg Japánból, 32 százaléka Kínából, 10 százaléka a Koreai-félszigetről és mintegy 7 százaléka az Amerikai Egyesült Államokból származott. A vonóhálós halászat, a rögzített felszerelések és a sodródó horogsorok tették ki az azonosított halászati tevékenységek több mint 95%-át, amelyek a GPGP-be úszó műanyagtörmelék kibocsátását okozhatják.
Figyelemre méltó azonban, hogy csak kevés anyagot találtak csendes-óceáni országokból, amelyek folyói rendkívül szennyezettek műanyaggal. A folyókból kibocsátott úszó műanyagoknak sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy gyorsan visszatérjenek a szárazföldre, mint a tengeri halászat során kibocsátott műanyag törmeléknek; ha a műanyagot a parthoz közelebb bocsátják ki, akkor valószínűbb, hogy kivetődik a partra. A folyókból kiszabaduló műanyag részecskék általában sok időt töltöttek a part közelében, és nagy eséllyel a folyó torkolatához közel csapódnak le.
A nagyobb műanyagdarabokon lévő nyelv és országkódok alapján az eredet is megállapítható
A halászat során elvesző dolgok viszont nagyon kevés időt töltenek a partvonal közelében, és néha egyáltalán nem találkoznak szárazfölddel. A halászat során elvesző úszó műanyagtörmelék két-tízszer nagyobb valószínűséggel éri el a GPGP-t, mint a folyókból származó műanyagok. Ez a magyarázata annak, hogy a folyók, bár sokkal nagyobb műanyagforrást jelentenek a világ óceánjai számára, mint a halászat, a GPGP-ben felhalmozódott műanyagnak csak egy kis részét teszik ki. Nyilvánvaló, hogy ezek az eredmények jelentősek a tisztítási stratégiák és a Csendes-Óceánon halászatot folytatók szempontjából.
Egger szerint ez a "látszólagos ellentmondás egyrészt a szárazföldről az óceánba kerülő műanyag-kibocsátás ismert dominanciája, másrészt a halászattal kapcsolatos nagy mennyiségű műanyag a GPGP-ben" között meglepő volt. Mindez azt jelenti, hogy nem elég a GPGP-t megtisztítani, és a folyókból származó műanyagot elfogni, valamint a régi műanyagot eltávolítani, hanem a terület fenntartható megtisztítása érdekében a másik forrással - a halászattal - is foglalkozni kell.