Berta Sándor

Mesterséges intelli­genciával szűrik ki a nem adózó medencéket Francia­országban

Egy új szoftver segítségével derítették fel a kertekben lévő be nem jelentett medencéket. Most a rendszert kiterjesztik az egész országra.

A francia adóhatóság 20 356 illegális úszómedencét talált meg és ezáltal kezdeményezte az ingatlantulajdonosoktól a nagyobb ingatlanadó beszedését. Az ok, hogy a medencék növelik az adott ingatlanok értékét és ezért be kell jelenteni azokat. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a hivatal mintegy tízmillió euró többletbevételt szedett be.

A programot a Google és a francia Capgemini tanácsadó cég fejlesztette ki és egy tavaly októberben, kilenc francia régióról készült légi felvételeken végzett próba során fedezte fel a medencéket. Most, hogy a tesztek pénzt hoznak az adóhatóság kasszájába, az egész országra kiterjesztik a rendszert.

A francia hivatal azonban nem csak a kiesett bevételek miatt aggódott, hanem azért is, mert az országot sújtó súlyos aszály miatt vita alakult ki a vízhasználatról. Több mint száz településen már elfogyott az ivóvíz. 1961 márciusa óta az idei július volt a legszárazabb hónap Franciaországban, mindössze 9,7 mm eső esett, ezért Északnyugat- és Délkelet-Franciaország nagy részén betiltották a kertek öntözését a víztakarékosság érdekében.

Az országban már a koronavírus-járvány előtt fellendültek a medenceépítések, majd a trend folytatódott. A Le Parisien szerint egy átlagos, 30 négyzetméteres medence után évi 200 eurós adót kell fizetni. Ráadásul az adóhatóság szerint a szoftver most már arra is használható, hogy megtalálják a be nem jelentett bővítményeket, teraszokat vagy pavilonokat, amelyek szintén szerepet játszanak az ingatlanadó mértékében.

Antoine Magnant, az államháztartásért felelős főigazgató-helyettes a Le Parisiennek azt nyilatkozta, hogy különösen a házbővítéseket, például a verandákat veszik célba. De biztosnak kell lenniük abban, hogy a program megtalálja a nagy alapterületű épületeket,és nem a kutyaházat vagy a gyerekek játszóházát szűri ki.

Julien Bayou, a francia Zöldek képviselője nem zárta ki az új magánmedencék betiltását. Franciaországnak "más viszonyra van szüksége a vízzel", a tilalom pedig "végső megoldás". A kihívás nem a pancsolók betiltása, hanem "a létfontosságú vízigényünk biztosítása."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #13
    Vagy nem. A kisajátítási jog (nevezzük úgy, ahogy a törvényben, az alaptörvényben/alkotmányban, és mindenhol máshol is hivatkoznak rá) nem azért van, mert bérelnél bármit is az államtól. Azért van,mert ami a tiéd, az a tiéd, és nem lehet 'csak úgy' elvenni. Bizonyos feltételekkel, és bizonyos kötelezettségekkel oldható csak meg. Ajánlom az ide vonatkozó wikipedia szócikket, illetve a törvényt is:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisajátítás
    https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0700123.tv
  • Sydra #12
    "Ha ugy lenne amit te elmodtál akkor az állam bármikor azt mondhatná, hogy akkor most téged mindenfélke urugy nélkül kilakoltatlak és elbontom a házadat mert az az én földemen van és amugy a ház is az államé és te csak bérelted töle."

    Ez pontosan így van. A modern államokban a tulajdonjog nem egy erős valami és mindenféle mondva csinált indokokkal meg közérdekre hivatkozva el lehet venni. Ha rendszeresen fizetned kell a házad után és ha nem fizetsz akkor elveszik, akkor az praktikusan nem a te tulajdonod. Én sem örülök, hogy ez van, de a "hogy lenne jó" meg a "hogy van" az két külön dolog. Csomó ember álomvilágban él az állam dolgait illetően.
  • repvez #11
    errül hol van leirva? miből gondolod ezt? Akkor a telek ára a kaucio a bérlethez vagy mi? Azért fizetsz 10 millio FT-t, hogy ráépuld a házadat azzal a pénzzen megvásároltad azt a területet az államtol , természetesen ugyan ugy máég adőzol is belőle.
    Ha ugy lenne amit te elmodtál akkor az állam bármikor azt mondhatná, hogy akkor most téged mindenfélke urugy nélkül kilakoltatlak és elbontom a házadat mert az az én földemen van és amugy a ház is az államé és te csak bérelted töle.

    Ehelyett meg az van, hogy rokoni alapon még örökölheted is , mert a családod megszerezte a jogot, arra a területre és nem kell az államtol engedélyt kérni, hogy továbbadhatod e neki vagy mint Főbérlő igényt tart e rá.

    ugyhogy amig nem tudsz erről valami kézzuelfoghatót mutatni addig a hulyeséget hagyd.
  • Tetsuo #10
    A demokrácia sosem működött, ergo nem "megfordult", hanem kibontakozott.
  • Vanek úr #9
    Ez butaság (vagy csak nagyon nem jött át az irónia - bár olyan dolgokat kevertél bele, ami ezt sugallná, de ...).
    Az ingatlanadók nem azért vannak, mert 'bérled' a területet az államtól, és ezért fizeted, hanem mert kell a(z adó)bevétel több lábból is, amiből ez egy (ne magyarázd el, hogy a munkahelyemet, vagy a fizetést is bérlem az államtól, azért kell jövedelemadót fizetni; meg a bevásárláskori árucikkeket is bérlem tőlük (az élelmiszereket nehéz is lesz 'visszaadni' :D), azért kell utánuk ÁFÁ-t fizetni, ...., mert besírok). Itthon is kell fizetni ingatlanadót, csak azt közvetlenül az önkormányzatoknak fizeted meg, nem az adóhatóságnak (ott lehet, hogy a közös költségvetésből jut az önkormányzatoknak - itthon inkább az 'oldjátok meg magatoknak valahogy' a domináns szemlélet). Itthon is van differenciálás: ha nagyobb az épület, akkor többet fizetsz, ha különálló garázst építesz hozzá, akkor többet fizetsz, ha .... A medencékről nem tudok, hogy adóemelő tényező lenne itthon, de a franciáknál láthatóan az. De nem azért, mert bérled az ingatlant (még a területet sem, nemhogy az ingatlant).
  • csulok0000 #8
    Mert átverték az embereket. Az állam nem más mint a nép által megbízott emberek csoportja, akiknek az a feladata, hogy a nagyobb közösség ügyeit összefogja/intézze. Csak valamikor ez a brigád megfordította a dolgokat. Az emberek sosem adták oda az államnak a földjeiket, hogy az az állam tulajdona legyen. CSak sajnos az ember önmagában kevés, hogy tegyen ez ellen, a többség meg túl hülye hogy felfogja hogy átverik.
    Ez "bérlés" csak egy kitalált hülyeség, amivel igazolni akarják az adó jogosultságát. Az adó pedig azért kell az ingatlanokra, hogy ne tudj önellátó lenni és az adó megfizetéséhez mindenképp dolgozz vagy kereskedj, mert egyéb esetben elveszíti az állam az irányítást feletted.
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    Itt a víz a kritikus pont. Mivel ereszted tele a medencédet és hova ereszted le "kezelt" de már "fáradt" vizet. Ugyanis, lehetsz majdnem akármilyen tehetős, nem csapvízzel, hanem fúrt kúttal fogod a feltöltést elvégezni és még ha ne adj’ isten van engedélyed a kútra (90%-ban nincs), akkor sem arra adták azt, hogy a talaj helyett a szennyvízhálózatba pumpálj monumentális mennyiségű szennyvizet.
  • Tetsuo #6
    Milyen jogon veszik el az önvédelemhez való jogot (fegyverhasználat)? Milyen jogon engedik a közveszélyes gyilkosokat a társadalomra néhány év kondizgatás után? Milyen jogon keres többet egy középszerű focista egy kiváló orvosnál?
    Az igazságtalanság, a gonoszság, a káosz "jogán".
  • Green Ironnose #5
    Minek ehhez mesterséges intelligencia? Egyetlen medence se adózik.
    Amúgy meg nem az úszómedence az illegális, hanem az üzemeltetése.
  • kvp #4
    Az ingatlanado arrol szol, hogy a tulajdonjog az allame es csak berbe adja az ingatlant. Az ingatlanadoval terhelt hazak eladasi/veteli ara valojaban csak a berleti dij atruhazasanak ara. Hasonlo modon veheti el kisajatitassal az allam barkitol a berlemenyet, egyszeruen kifizeti neki az atruhazasi arat es ezzel visszakapja a sajat tulajdonanak hasznalati jogat. Ebben a rendszerben valos magan ingatlantulajdon nem letezik.

    Gyakorlatilag ugyanilyen volt anno az IKV (Ingatlankezelo Vallalat) berleti rendszere. Az emberek ha epitettek a sajat koltsegukon valamit a hazukhoz vagy lakasukhoz, akkor is a tulajdonos az allam maradt es sokszor meg a berleti dij is emelkedett a nagyobb alapteruletu vagy magasabb szinvonalu lakas vagy haz miatt. (plusz hazresz hozzaepitese, emeletraepites vagy pl. furdoszoba beepitese eseten)

    Innen van az alberlo kifejezes is, mert a foberlo volt aki a lakas "tulajdonosa" volt (a berleti jog tulajdonosa) es az alberlo, aki a foberlotol vette berbe a lakast. Az ingatlanok tulajdonjoga kizarolag az allamnal volt.

    A francia rendszer is hasonlo, ha valaki hozzapit valamit a berlemenyehez, akkor azzal no a berleti dij koltsege. A medenceket pedig azert figyelik, hogy csak a tenyleg gazdagok engedhessek meg maguknak a sajat medencet, igy nekik maradjon viz, mig a kozeposztaly ne legyen kepes megfizetni ezeket a luxus extrakat. (Az, hogy mi szamit luxusnak azt az allam hatarozza meg. Ha klima/gazdasagi/migracios/stb. veszhelyzet miatt a sajat lakas is annak szamit, akkor johet a tarsberlet rendszere, ami eleg gyakori volt a haboru utan mind Magyarorszagon, mind a Szovjetunioban is, ekkor az allam bekoltoztethet raszorulokat a mar bent lakok szama alapjan foloslegesen nagynak itelt laksaiba, gyakorlatilag csaladonkent csak 1 szobat meghagyva az eredeti lakoknak, azt is csak berlokent.)