Szabályozza a kripto­valutákat Dél-Afrika

Az iparágat meg akarják erősíteni, de a digitális pénzek hivatalos elfogadása fel sem merül.

A Dél-afrikai Nemzeti Bank (SARB) helyettes vezetője, Kuben Naidoo megerősítette, hogy az ország a következő 12-18 hónapban kriptovaluta-törvényeket fog bevezetni. Egyetlen digitális pénzt sem fognak előnyben részesíteni és nem tervezik e fizetőeszközök valutaként való besorolását sem. Mindez azt jelenti, hogy a kriptovalutákkal nem lehet majd semmit sem vásárolni.

Naidoo kiemelte, hogy nem áll szándékukban a digitális pénzeket fizetőeszközökként szabályozni, mert erre elfogadóhely híján nincs is igény: nem lehet bemenni egy boltba és vásárolni azokkal valamit. Ehelyett az a véleményük, hogy szükség van a kriptovaluták szabályozására és a fősodorba való bevonásukra, de úgy, hogy az azokat körülvevő őrület és a befektetővédelem szükségessége egyensúlyban legyen. Az üzletember nem véletlenül hangsúlyozta az utóbbit, ugyanis a befektetővédelem fontosságát tavaly a dél-afrikai Africrypt kriptotőzsde esete mutatta be. Az alapítók elmenekültek a mintegy 70 000 bitcoint tartalmazó ügyfélbetétekkel, a tőzsde felhasználói pedig a szabályozás hiánya miatt nem rendelkeztek valódi védelemmel.

Naidoo hozzátette, hogy a digitális pénzek körüli felhajtástól eltekintve a központi bankok világszerte tanulmányozzák az ágazatot. Meg akarják érteni, hogy a folyamatban lévő szabályozási erőfeszítések mellett a blokklánc-technológia hogyan válhat a pénzügyi rendszer hasznára. Megjegyezte azt is, hogy egyes virtuális fizetőeszközök valódi technológiai előrelépéseket hoznak, amelyek egyszerűsíthetik például az átutalásokat. Pénzügyi termékként a kriptovaluták az ország Pénzügyi Hírszerző Központja (FIA) alá tartoznak majd. Az ügynökség segítségével a kormány nyomon fogja követni a digitális eszközök felhasználását olyan bűnökre, mint a pénzmosás, az adóelkerülés és a terrorizmus finanszírozása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #20
    Tehát nálad ez be van ragadva, bárki bármit mond, neked a válaszod: mer a Fidesz, mer a magyarok... Dél-Afrikát tekintve is.
  • Agyturbinikusz #19
    Mindenkinek kell szórakozás, a többség zsidók, négererek, illetve egyéb random csoportot ekézi, én meg az ekézo bandát speciztem ki...
    Van ez így, hogy visszanyal a fagyi...
  • uwu2020 #18
    Rákérdeztem a modinál, azért nem bannolnak, mert jelentéktelen vagy, és maradhatsz. Azt gondoltam volna sokat írsz, miután így telefostad a cikk alját bullshittel, de kiderült, hogy elég gyenge versenyző vagy, kicsit gyúrjál még! Nyugodtan írjál máshova is, hátha valakit meghat.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.08.10. 08:33:57
  • Agyturbinikusz #17
    Mivel nem lehet megszüntetni a regisztrációt, valahogyan csak el kell érni annak megszűnését.

    Különben ha nem láttad volna, csak akkor szúrja a szemét az illetőnek, ha ugyanezt elmondják arról az országról ahol lakik.... Kellemetlen ugye.
    Különben a kis légypiszok ott EU keleti szélén nem mozgat meg semmilyen politikai formában. Az összes úgy hülye ahogy van, politikusok, nem politikusok együtt.

  • uwu2020 #16
    Ennek meg mi a fasz köze van a cikkhez? Húzzál már innen!
    Nem azzal van bajom, hogy Gyurcsánybérenc vagy, ha Orbánbérenc lennél, ugyanezt mondanám.
    Nem is értem, hogy nem vagy még kitiltva, amit csinálsz, szigorúan tilos itt.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.08.09. 08:49:32
  • Agyturbinikusz #15
    "Sydra #41válaszpriváttegnap, 12:42
    Ez több afrikai országban előfordult már, hogy a feketék elkergették a fehéreket, vagy elkobozták a tulajdonukat és utána összeomlott az infrastruktúra. Nem a tudást meg a hasznosságot nézik, hanem a bőrszínt. Ők nem tudnak elég mérnököt és szakembert felmutatni és inkább élnek nyomorban, minthogy a fehér szakembereket megtűrnék. Ide vezet a szisztematikus rasszizmus."

    Én is ezt mondom, légy gőzmozdony azt húzzál.
  • Sydra #14
    Senkit nem érdekel a kétségbeesett hőbörgésed meg a politikai nézeteid. A cikk nem erről szól. Viszlát!
  • Agyturbinikusz #13
    Ki hozta fel a politikát? Főleg a rasszizmus oldalát?
    Akkor ki szégyelli magát?
    Talán gondolkodni kéne, nem csak az agymosás eredményét hajtogatni.
    Különben pont, hogy nagy ívben teszek arra melyik rablóbanda, teszi tönkre az adott országot, mert nem függ mástól mint az adott személyek viselkedésétől.

    Úgyhogy nyugodtan húzd be a füled farkad, és somfordálj el.

    Ja és hogy lásd a különbséget köztünk, én nem szavazok, és nem is tudom ki vezeti az országot amiben élek. Nem érdekel békén hagynak, és én békén hagyom őket.
    Lehet ám így is, sőt amikor kimegyek az utcára nem holmi öregember vigyorog rám, hogy őt kell utálni, hanem szimpla kereskedelmi reklámok.... Érdekes it van ma világ Minden országából ember, mégis együtt lehet velük élni, probléma nélkül, lehet velük dolgozni, és szórakozni is.

    Akkor hol is van a hiba?
    Ki panaszkodik, ki hibáztat mást folyamatosan?

    Én nem, én csak leírtam amit láttam, az hogy kívülről hogy látom az egy nézőpont, lehet akár hibás is, 8gaz ha az lenne akkor a haverokkal nem itt gyűlölnétek akit lehet, és nem mindig más lenne a hibás, csak nem ti.
    Nem furcsa ez?
  • Sydra #12
    "Tudod, talán az embereknek, főleg azoknak akik szarban vannak, a saját házuk táján kellene söpörrgetni"
    Ezt írtam, hogy ez a cikk nem a te kedvenc problémáidról szól. Itt az emberek szarnak a te házad tájára meg fidesz mániádra. Nem kell minden közösségbe odapofátlankodni és lebaszni mindenkit, mert nem arról beszélgetnek ami téged érdekel. Egomán szociopata viselkedés ez. Szégyelld magad és süllyedj el!
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2022.08.09. 01:12:46
  • Agyturbinikusz #11
    Tudod, talán az embereknek, főleg azoknak akik szarban vannak, a saját házuk táján kellene söpörrgetni, és nem bezzeg a másik elvét követve verni a mellüket.

    Ott írtam előbb a gazember az gazember...
    Nem elég világos?

    Különben ezt lehet úgy is nézni, hogy az idióta nacionalista, együttműködésre képtelen országok jellemzője a gazdasági töketlenség, Külső ellenségek demonizalasa, és a rasszizmus.

    Érdekes ezzel bőrszín említése nélkül lefedtem a problémát....