Berta Sándor

Egy afrikai országban is hivatalos fizetőeszköz lett a bitcoin

A Közép-Afrikai Köztársaság Salvador példáját követte.

A közép-amerikai államban tavaly júniusban jelentette be Nayib Armando Bukele Ortez elnök, hogy a helyi törvényhozás elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében minden olyan helyi kereskedő, aki rendelkezik a szükséges műszaki feltételekkel, a jövőben köteles elfogadni a bitcoint. Sőt, a kriptovalutával kiegyenlíthetők lesznek a helyi adók is.

Most a BBC arról számolt be, hogy a Közép-Afrikai Köztársaság, amely a világ legszegényebb országai közé tartozik, hivatalos fizetőeszköznek minősítette a bitcoint. Faustin Archange Touadera elnök már alá is írta a kapcsolódó törvényt, amellyel a Közép-Afrikai Köztársaság lett a kontinensen az első állam, amely ilyen módon elfogadja a digitális pénzt. A kormány szóvivője szerint ezzel a döntéssel az ország a világ legbátrabb (vagy legostobább?) államai közé tartozik. A Közép-Afrikai Köztársaság jelenlegi hivatalos fizetőeszköze az afrikai valutaközösségi frank (CFA), amelynek árfolyama az euró váltóárfolyamához van kötve.

Az ország instabilnak számít, rossz a közbiztonsága, rendszeresek a fegyveres konfliktusok, valamint a Statista 2020 decemberi adatai alapján a lakosság 11,3 százaléka fér csupán hozzá a világhálóhoz. A Worlddata.info információi szerint pedig csak a lakosok négy százaléka rendelkezik szélessávú interneteléréssel.

Yann Daworo közgazdász úgy reagált a hírre, hogy a döntés komoly könnyebbséget jelenthet a helyi emberek és gazdaság számára. A banki tranzakciókat ugyanis okostelefonnal is el lehet majd végezni és az üzletembereknek nem kell az afrikai valutaközösségi frankot "bőröndökben" magukkal vinniük. Sydney Tickaya informatikus ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a lépés "korai" és "felelőtlen", s sokkal fontosabb problémákat kell megoldani, például az oktatást, a közbiztonságot és az ivóvízhez való hozzáférést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #62
    no u
  • uwu2020 #61
    Hát igen, jó látni, hogy végre elismered.
  • Sydra #60
    Ez még mindig egyes!
  • uwu2020 #59
    Aranyos vagy, hogy így várod az érveimet, de szerintem inkább olvasd el még egyszer és próbáld megérteni mit írtam.
  • Sydra #58
    Hát megint semmi érvet nem írtál. Sajnálom ez elégtelen. :)
    A személyeskedésből megint nem tudtam meg, hogy mivel nem értesz egyet és miért.
    Na még hányszor fogsz lehülyézni meg mesélni a kitalált munkatársaidról?
  • uwu2020 #57
    Kb. 20 hsz-el ezelőtt leírtam, hogy nem lesz vita. Előtte írtam pár dolgot, de nekem nem is kellett cáfolni miket írsz, csak összeszedtem, ahol magadnak mondtál ellen. Azóta csak közlöm, hogy amiket írsz, kb. semmilyen módon nem kapcsolódik a való világhoz. Te belülről nem látod, de nagy bajok vannak a fejedben. Senkit nem kell győzködni, elég elolvasni amiket írsz, én igazából nem is kellenék hozzá, te csináltál mutogatni való hülyét magadból.
    Itt az irodában is megmutattam a kollégáknak mit műveltél, és jellemzően kinevettek, de inkább csak kínjukban, sajnálattal vegyes nevetés volt. Sok ilyen roncs trollkodik a neten, tudom hogy menthetetlen vagy, nem kell erőlködni.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.05.04. 07:29:00
  • Sydra #56
    "Lózung"
    Nem érv.

    "Te soha az életben semmi hasznosat nem csináltál"
    Nem érv.

    "Tévképzetekben vergődsz"
    Nem érv.

    "mekkora faszsságokat hordál itt ossze"
    Nem érv.

    "Minden gondolatod egy hiba"
    Nem érv.

    "kár volt ezért kínozni anyádat mikor világrajöttél."
    Nem érv.

    Képes voltál egy tökéletesen érv és információ mentes kommentet iderittyenteni. Ezzel mindenkit meggyőztél arról, amiről lehetett. További szép napot! :)
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2022.05.03. 19:29:58
  • uwu2020 #55
    Lózung, ahogy a többi is amiket írsz. Te soha az életben semmi hasznosat nem csináltál még, ezért vagy ennyire elvszett. Tévképzetekben vergődsz, azza nyugtatod magad hogy ér valait a szavad, mivel képes vagy kitartóan írogatni, de ha tudnád mekkora faszsságokat hordál itt ossze pár nap alatt, szégyellnéd magad. Minden gondolatod egy hiba, kár volt ezért kínozni anyádat mikor világrajöttél.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.05.03. 17:20:06
  • Sydra #54
    Még újszerű számodra, hogy valaki elvekből vezeti le a álláspontját nem környezeti nyomásból. A létezés tényét nem használhatod a létezés igazolására. Attól nem lesz semmi helyes, hogy valaki csinálja. Ugyanígy a "helyes" meg a "népszerű" fogalmakat sem moshatod össze!
  • uwu2020 #53
    Teljesen súlytalan a véleményed, minden hsz-el süllyedsz.
    Egyáltalán nem jó a hasonlat, mert szélsőségekből általánosítasz. Létezenek nem rabszolgatartó és nem náci országok is, olyan viszont nincs amelyik ne használna FIAT pénzt.