Berta Sándor

Komoly bajban van a Yandex

Az orosz keresőcég mostanra elveszítette az értéke 75 százalékát.

Az 1997-ben alapított és a Nasdaqon jegyzett Yandex egyre nagyobb bajban van, miután az elmúlt 6 hónapban az értéke 75 százalékát elveszítette. A részvény gyengülése különösen az orosz erők Ukrajnába való bevonulása után gyorsult fel, ezért az értékpapír kereskedelmét felfüggesztették. Az orosz társaság egykor 30 milliárd dollárt ért, most kevesebb, mint 7 milliárd dollárt. A Financial Times azt írta, hogy ugyan a céget nem érintik közvetlenül a nyugati szankciók, de a partnerei így is folyamatosan elfordulnak tőle. A megváltozott helyzet miatt az Uber, a Grubhub és a DuckDuckGo egyaránt le akarja zárni a Yandexszel az együttműködést vagy már be is fejezte azt.

A vállalat egyik magas rangú menedzsere azt nyilatkozta, hogy döbbenten állnak az események előtt és fogalmuk sincsen arról, hogy mi és miért történhetett. A történtekre senki sem számított és a nyugati szankciók közvetlen hatása még csak most fogja elérni a vállalatot. Mindez azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb nem fognak hozzáférni ahhoz a technológiához, amelyre szükségük van az üzletük kiépítéséhez. Úgy tűnik, hogy lezárult az a korszak, amikor a társaságra az "orosz csodaként" tekintettek.

Tigran Kudaverdijan, a Yandex vezetője a jelenlegi helyzetet a Facebook-bejegyzésében "elviselhetetlennek" és "szörnyűnek" nevezte. Néhány munkatárs időközben felmondott, míg a korábbi hírigazgató azt tanácsolta az alkalmazottaknak, hogy ha már nem tudnak semmit sem tenni, akkor inkább fejezzék be a munkájukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #30
    Szerintem ez azért is van, mert Kína is figyeli a helyzetet, és ha Oroszország "csont nélkül" elfoglalja Ukrajnát akkor ők is megindulhatnak a régióban.

    A nyugat kb jól csinálja, nem akarnak közvetlenül összecsapni egy atom szuperhatalommal, de fegyverekkel támogatják Ukrajnát, és szankciókkal kikészítik az orosz gazdaságot.

    (Bár sok helyen álságosnak/túlzásnak tartom azt amit felhoznak Oroszország és Kína ellen, főleg amellett hogy mi van Afrikában/közel keleten nyugat barát féldiktaturákban de mindez az amerikai érdekek miatt logikus)
  • lammaer #28
    A nyelvtörvény kapcsán igazad van, nem véletlenül nem tudott eddig ukrajna pl az EUhoz csatlakzni, mivel valóban ragaszkodtak ehhez a nem igazán EU értéket képviselő hülyeségükhöz.

    DE:
    az orosz vádak mely szerint népírtások és atrocitások számomra addig alaptalanok, amig az oroszokon kívül más szervezet (amnesty, ICC - hágai nemzetközi bíróság, ensz) előtt terítékre nem került az ügy és be vannak mutatva a bizonyítékok.
    Ezen a területen Ukrajna pl előrébb jár mint az oroszok, mivel a 2014-es krími események kivizsgéálására indult hágai nemzetközi kivizsgálás, amelyet az ukránok 2x megerősítettek hogy támogatnak és annak eredméyeit elfogadják, szemben oroszországgal aki nettó megtagadta az együttműködést ezügyben.

    Ez azért számomra elég sokmindent sejtet.
    Személy szerint nem tudok hinni egy olyan országnak/vezetőnek, aki az elmúlt hetekben szinte mindennap megmutatta, hogy amit mondott tegnap, azzal szemben cselekedett ma (kezdjük például ezzel a hadgyakorlatosdival)


    Ennek a hágai vizsgálatnak egyébként tavaly év végén lett is egy előzetes eredménye.

    A részleket itt olvashatod: link

    Egy dolgot emelnék ki, és többek közt emiatt is hiteltelen számomra az orosz álláspont hogy ukrajna volt a főháborús bűnös volt a krímben:

    "In terms of the gravity of alleged crimes, the OTP indicated that members of pro-Russian separatist forces have generally committed alleged crimes “of a more severe nature and on a significantly larger scale than members of Ukrainian government forces"

  • Armagedown #26
    Pl Belgiumban, Dél-Afrikában és Indiában van többnyelvű oktatás, de ha tovább keresgélnék, biztosan találnék még több ilyen országot.
    Amelyik lengyel, ukrán vagy magyar Angiában él, az nem őshonos, hanem migráns, aki anyagi okok miatt költözött oda, ráadásul az angol világnyelv is, mint pl a spanyol.
    Semmi köze az adott országhoz, csupán szerencsevadász, aki gyáván megfutamodott a hazájából.
    Ellentétben a határon túliakkal, akik ott születtek.
    Ezek szerint ha egy országban kisebb számban található egy adott nép, akkor semmi gond, ha a hatóságok módszeresen szivatják őket.
    Hát most megtanulják a fasiszták, hogy ilyet nem lehet csinálni következmények nélkül.
    Tudod, nem mindenki internacionalista és atesista, mint amit anno a Szovjetunióban kényszerítettek az emberekre.
    Van, aki ragaszkodik a nyelvéhez és nem akar kulturálisan és nyelvileg megsemmisülni.
  • cateran #25
    Te meselj mar, hany helyen van a vilagon kettos nyelvu oktatas vagy kettos allampolgarok allamigazgatasban engedelyezett reszvetele?
    Szerintem is felhaborito, hogy pl Angliaban nem beszel a boltokban senki magyarul vagy lengyelul, pedig mennyi magyar es lengyel el itt..../s
    Hagyjuk mar az olyan szarsagokat is, hogy "jajj, hat odacsatoltak oket es nem tudtak megtanulni ukranul" 70 ev alatt? Hanyadik generacio is?
    Ez megint csak a siras, hogy "mar megint a magyarokat bancsak" (sic!) Tudod mennyi magyar el Karpataljan? "A magyarok esetében 163 000 vallották magukat magyarnak 2011-ben, miközben 298 600-an használják anyanyelvként a magyart."
    1 44 millios orszagban....
  • cateran #24
    Wow..nem nagyon koveted az esemenyeket, hmm?
  • Armagedown #22
    Ukrajna nem egy áldozat, hanem egy fasiszta ország, amelyik vegzálja a területén élő kissebbségeket.
    Mivel ott hadkötelezettség van, nem volt más lehetőségük.
    Az ukrán vezetés véget tudna vetni a háborunak, ha megadná az oroszoknak azt, amit kérnek, nem volna több áldozat.
    Utoljára szerkesztette: Armagedown, 2022.03.08. 20:45:21
  • Csaba161 #21
    Ezeknek mi köze ahhoz, hogy egy szemét gyilkos gazember lerombol egy szuverén országot, mert nem tetszik neki, hogy ignorálják őt????? Különösen, hogy az általad említett "másodrendű állampolgárok" is beálltak az Ukrajnát védők közé...
  • Armagedown #20
    Akkor szerinted minden rendben az ukrán nyelvtörvénnyel, ami megtiltja ötödik osztály fölött a kisebbségek nyelvén történő oktatást?
    Olvastad-e azt a tavalyi hírt, ami szerint megtiltja a kettős állampolgárok számára a hivatali munkát, ezzel őket másodrendű állampolgárnak minősítve?
    Ezt az ukrán vezetést véded?
    A nyugat ráadásul szemet huny ezek fölött.
    Vétkesek közt cinkos, aki néma.
    Utoljára szerkesztette: Armagedown, 2022.03.08. 20:10:15
  • Csaba161 #19
    Nem a politikusok, hanem a gyilkos gazember putyin miatt...
  • Munkas #17
    Ezt rosszul gondolod. Van háború háborús bűnök nélkül. Csak ez épp nem olyan háború.
    Nem az a háborús bűn, hogy valaki megtámad valakit, hanem az, hogy a harcban nem tartja tiszteletben az emberi normákat: civilek, hadifoglyok szándékos megölése, szükségtelen rombolás stb.
    Irakban nem volt jellemző a háborús bűnözés az Amerikaiak részéről. Ott a háború kellő indokoltsága hiányzott. Persze Szaddám sok szemétséget csinált, de annyit másoknak is elnézett az USA.
    Ezért is bírálták sokan. Pl. az Oroszok is szankcionáltak, amit tudtak/akartak, csak épp nem voltak túl jó formában. Itt meg ők is megkapták a szankciókat az alaptalan támadásért. Csak most az ellenérdekelt felek gazdaságilag jóval erősebbek voltak, így a most kapott pofon is nagyobb, volt mint amit ők tudtak 20 éve lekeverni az USA-nak.
    De ezért még nem fog senki börtönbe kerülni, a háborús bűnök elkövetése, vagy el nem követése még nem ismert.