Gyurkity Péter

Határain belül tartja a chipeket Kína

A készlethiány miatt a hazai igények kielégítését kérik a belföldi gyártóktól.

A napokban olvashattunk arról, hogy az ünnepi szezonban akár 80 millió iPhone is gazdára találhat, a chiphiány tehát nem igazán fogja majd vissza az Apple teljesítményét, legalábbis az okostelefonok területén. A probléma azonban egyáltalán nem tűnt még el, a helyzetet pedig jól jellemzi, hogy a kínai kormány az ország területén belül tartaná az utánpótlás jelentős részét.

A Bloomberg számolt be a napokban az ottani illetékesek által meghozott döntésekről, pontosabban az új, kifejezetten erre a folyamatra koncentráló bizottság felállításáról. Ebből megtudjuk, hogy a jelentősebb kínai félvezetőgyártók (így az SMIC és a Hua Hong Semiconductor) a hazai igények elsődleges kielégítésére, vagyis a kínai megrendelők éhségének csillapítására vonatkozó kérést kapott a központi kormánytól. Papíron ugyan mindkét cég magánkézben van, tekintettel azonban a hatalmas kormányzati támogatás mértékére, nem igazán hagyhatják figyelmen kívül a fenti „kérést”, így az elkövetkező hónapokban arra számíthatunk, hogy az országon belül jelenlévő, az ottani szállításokra alapozó külföldi gyártók nem nagyon férnek majd hozzá az értékes komponensekhez.

A két félvezetőgyártó kapcsán mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ezek elsősorban az érettebb, bizonyos tekintetben korosodó technológiákra építenek. Ugyan az SMIC kínálatában a 14 és 28 nanométeres változatok is megtalálhatók, a bevétel jelentős része továbbra is a jóval idősebb, akár 90 nanométeres generációk képviselőiből folyik be, a megrendelések túlnyomó hányada ugyanis a kisebb, alacsonyabb teljesítményt nyújtó, ezzel egy időben pedig kellően olcsó chipekre érkezik. Nem arról van tehát szó, hogy a csúcsteljesítményű, minden szempontból fejlettnek tekinthető megoldásokból nem szállítanak majd a külföldi gyártóknak, viszont ezen régebbi példányok utánpótlásának megvágása legalább ilyen fontos szempont lesz az elkövetkező időszakban.

Korábban néhány tartományban már hatóságilag elrendelt áramszünetekre is volt példa, ezek több esetben szintén a külföldi érdekeltségű cégeket sújtották, miközben a kínai félvezetőgyártók üzemeit igyekeztek megóvni a káros következményektől, így ők mentesültek ezen lépések alól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #8
    Nyilván ez nem független attól hogy az Apple szopatta a kínai kézben levő Epicet, Trump meg a Huaweit, most kapják a visszavágót. :)
  • Agyturbinikusz #7
    A két dolog nem mond ellent egymásnak, a határ, és a tradicionális határ, csak időbeli különbséget mutat.

    Sebaj, Nínhǎo!
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2021.11.27. 18:38:49
  • kvp #6
    "hiszen ki akarja terjeszteni határait,"

    Ez nem igaz, Tajvan mindig is Kina resze volt, csakugy mint Hong-Kong, Tibet vagy Turkestan (=Xinjiang). Mint ahogy valoszinuleg idovel Vancouver es San Francisco kornyeke is osi kinai teruletek lesznek. :-)

    ps: Vancouver-ben, Kanadaban a kinai negyedet 2 evvel az elso feher, John Gassy Jack Deighton letelepedese es ezzek varos megalapitasa elott epitettek a transzkanadai vasutepitesre odavitt kinai munkasok. Tehat Vancouver elobb volt 100%-osan kinai varos, minthogy a brit koronahoz tartozhatott volna. (a vasut eredeti vegallomasa az obolben beljebb lett volna Port Moody-ban, de tul iszapos volt a kikoto a tengerjaro hajoknak) A varos jelenlegi lakossaga az eredeti alapitaskori, a kinai kulturalis forradalom idejeben erkezettekkel, a kesobbi Hong Kong-i politikai es a legutobbi szarazfoldi kinai gazdasagi bevandorlokkal mara mar tobbsegi kinai, akinek egyre jelentosebb resze egyben a Kinai Nepkoztarsasag allampolgara is. Eleg egyertelmu, hogy a brit koronanak Hong Kong mintajara vissza kellene adnia a foldet az oslakos indianoknak es a tobbsegi kinaiaknak. (Brit Columbia a kanadai allamszovetseg resze, de hivatalosan maig brit koronagyarmat, a Kiralynovel az elen) Raadasul ez ellen a helyi feher lakossag es a kinai bevandorlok (foleg rejtelyes modon a Hong Hong-i politikai menekultek) egy kis resze tiltakozik csak.
  • Agyturbinikusz #5
    Ennek tetejében, Kína teljesen fair, hiszen ki akarja terjeszteni határait, így több cégnek jutna belőle.
  • dyra #4
    Na jól van akkor, beérett a mindent szervezzünk ki politika. Remélem folytatják.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2021.11.26. 20:22:01
  • kvp #3
    Logikus, eloszor a sajat cegek, aztan az ott termelo kulfoldi cegek (pl. Apple) es a sor legvegen - ha esetleg meg marad valami - akkor az mehet kulfoldre a mashol levo osszeszerelo uzemekhez. (pl. nemet autoipar, europai es amerikai techcegek) Most mit mondjak, ez a logikus lepes es mellekhataskent kicsinalhatja az osszes kulfoldi konkurenciajukat. (ha sajat gyarakat epitenek mashol, akkor nem lesznek arban versenykepesek, ha nem epitenek, akkor meg megszunnek, mert nem tudnak termelni)
  • uwu2020 #2
    Én is ezt csinálnám, de attól még kapják be.
  • Tetsuo #1
    Ez érthető.