Berta Sándor

Csúszik az új okosotthon-szabvány

A Matter várhatóan 2022 első felében lesz elérhető.

A Connectivity Standards Alliance (a korábbi Zigbee Alliance) májusban jelentette be, hogy az általa fejlesztett IP-bázisú protokoll neve Matter lesz, licencmentesen lehet majd használni, s Bluetooth Low Energy-, Ethernet és Thread- és WLAN-támogatással fog rendelkezni. Akkor úgy tűnt, hogy az első kompatibilis készülékek az esztendő harmadik vagy negyedik negyedévében jelenhetnek meg, míg a szabvány hivatalosan az utolsó negyedévtől lesz elérhető.

Most Tobin Richardson, a CSA vezetője jelezte, hogy a Matter és az ahhoz kapcsolódó szoftverfejlesztő csomag (SDK) megalkotása csúszik, s a Matter csak jövőre jelenik majd meg. A menedzser kifejtette, hogy különösen az SDK fejlesztése tart hosszabb ideig a vártnál és az - a legutóbbi tesztek tükrében - csak a jövő év első felében válhat elérhetővé.

A Stacey on IOT nevű oldalnak Richardson azt nyilatkozta, hogy többek között a koronavírus-járvány okozott komoly csúszást az elképzelések megvalósításában. Emellett úgy tűnik, hogy a szoftverfejlesztői csomaggal problémák voltak: egy programozó szerint az első verziók ugyan működőképesnek bizonyultak, de további fejlesztések váltak szükségessé.

Az SDK nem csupán egy kész szabványt, hanem programozási környezetet kínálhat majd a fejlesztőknek. A Matter pedig lehetővé fogja tenni, hogy a különböző gyártók eszközei kommunikálni tudjanak egymással. A szabvány megjelenését követően az eltérő márkájú okosotthon-termékek összekapcsolhatók lesznek, ha támogatják a Mattert. A Google mindenesetre már közölte, hogy mindegyik Nest- és Android-készüléke Matter-kompatibilis lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A gond ott van, hogy ez nem egy szabvany, hanem egy driver gyujtemeny, ami az osszes meglevo szabvanyt probalja egy egyseges feluletre gyujteni. Kb. mint a windows-ok driver kezelese. Pontosan olyan stabil is, csak raadasul itt nem csak a gyartok, hanem mindenki irhat hozza mindenfele kodot. Egyreszt igy az eletben nem lesz egyseges a rendszer, masodszor nem igazan lehet hosszutavon tamogatni a kulonbozo hardvereket, mivel gyorsabban avulnak el mint amilyen gyorsan a driverek szuletnek, harmadreszt nagyon eltero i/o modellek es architekturak vannak a piacon, igy eleg nehez egy logikailag egyseges interface-t kialakitani beloluk. Raadasul mindezt ugy, hogy szinte minden letezo operacios rendszer alatt mukodjon minden driver.