Berta Sándor

Javítana az amerikai lakás­helyzeten az Amazon

A kereskedelmi platform a lépéssel a Microsoft, a Google és a Facebook példáját követi.

A Microsoft 2019 januárjában jelezte, hogy félmilliárd dollárt fordít lakásépítésre Seattle városában, míg a Google egymilliárd dollárt fektetett be San Franciscóban és a környékén, s 20 000 otthont építtet. Ezt követően 2019 októberében a Facebook is bejelentette, hogy a következő tíz évben egymilliárd dollárt invesztál helyi lakásépítési projektekbe.

Most az Amazon ismertette a hasonló terveit, amelyek értelmében több mint 2 milliárd dollárt különített el azért, hogy segítsen javítani az Amerikai Egyesült Államokban a lakáshelyzeten. A projekt legfontosabb célja, hogy növelni tudják a megfizethető otthonok számát az USA-ban azokban a városokban, ahol a társaság valamilyen módon jelen van. Az összeget a Housing Equity Fund nevű segélyalapon keresztül teszik elérhetővé, s főleg kedvező kölcsönök és támogatások formájában lesz hozzáférhető a különböző helyi programok és lakáshivatalok számára.

Bár e lépések célja az IT-óriáscégek esetében a fizetendő adó csökkentése és az imázsápolás, de ettől függetlenül ezek a milliárdok rendkívül nagy segítséget jelentenek - különösen most, a koronavírus-járvány idején - az emberek, a települések és az ágazatok számára. Az elkülönített több mint 2 milliárd dollár az Amazon számításai alapján több mint 20 000 megfizethető lakás kialakítását teszi majd lehetővé. Az első, több mint 567 millió dolláros keretből 1300 megfizethető apartmant alakítanak ki Arlingtonban és annak környékén, míg 1000 otthont Puget Sound területén területén hoznak majd létre. Emellett Nashville környékén is hasonló beruházásokat tervez a vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #2
    Hogy is mondjam, a nagy ingatlan lufi pukkanas közben hány házat dozeroltak le a nagy amerikasztaniaban?

    Azok mind befektetési házak voltak jó részük ki volt adva/lakva volt. Hova mentek onnan az emberek? Csak nem hajléktalannak a nagyvárosba?

    Bolond az összes, milyen nagylelkűen földön futova tette az embereket, akiknek most egy kis hányadát próbálják szallokra beterelni.
  • kvp #1
    Szep meg jo, de eddig joreszt gyakorlatilag csak hajlektalanszallokat epitettek. Pont aszerint a modell szerint amit az ENSZ es a vilaggazdasagi forum leir a great reset utan mindenkinek.

    https://www.weforum.org/agenda/2016/11/how-life-could-change-2030/
    https://www.fastcompany.com/90507053/inside-the-new-homeless-shelter-at-amazons-headquarters
    Ez pedig ugyanaz a "gazdag" IT alkalmazottaknak San Francisco-ban:
    https://www.marketwatch.com/story/millennials-are-lining-up-to-live-in-instagram-worthy-communes-2018-11-21