Berta Sándor

Érdekes dolgokat tartalmaz a Brexit-megállapodás

A készítők aligha nézték át alaposan a dokumentum szövegét.

Az Európai Unió és Nagy-Britannia között megkötött 1246 oldalas Brexit-megállapodás egyes részein látszik, hogy azokat minden bizonnyal korábbi anyagokból állították össze. Erre világított rá a Hackaday nevű oldal, amely idézte is az érintett szövegrészeket. Azok egyike például az új szerződés 921. oldalán található és az egyes államok közötti adatcserét szabályozza. Minderre azért is szükség volt, mert Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése miatt a szigetországnak már nem lesz kötelező teljesítenie a 2018. május 25. óta hatályos európai uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) előírásait.

Az adott szövegrész szerint a járműnyilvántartásokkal és az ujjlenyomatokkal kapcsolatos információcseréket az s/MIME nevű szabvány segítségével kell titkosítani. Mindezt a dokumentum készítői azzal indokolták, hogy ez már megvalósul az olyan modern levelezőprogramok esetében is, mint az Outlook, a Mozilla Mail és a Netscape Communicator 4.x. A probléma csupán az, hogy az utóbbi két szoftvert már több mint tíz éve nem használják. A Mozilla Mail, amely nem keverendő össze a Thunderbird levelezőszoftverrel, utolsó frissítései 2006-ból, míg a Netscape Communicator 4.x utolsó javításai 2002-ből származnak.

Az anyag az SHA-1 hash-algoritmus alkalmazását tekinti fontosnak, ugyanakkor az 2005 óta potenciális sebezhetőnek és 2017 óta feltörtnek számít. Továbbá az RSA esetében előírt 1024 bites kódhosszúság is körülbelül 2010 óta sebezhetőnek minősül. A Hackaday azt találta, hogy az érintett szövegrészek benne vannak például egy 2008-as európai uniós törvényben is.

Novemberben a University College London és a New Economics Foundation közös tanulmányában kimutatta, hogy Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése (Brexit) miatt a helyi társaságok számára akár 1,6 milliárd font plusz költséget is jelenthet majd az, ha a jövőben legálisan hozzá akarnak férni az európai uniós digitális adatokhoz. Az EU-ból Brexit-megállapodás nélkül való kilépés drága folyamat lehetett volna a brit vállalatoknak, amelyek kénytelenek lettek volna alternatív megoldásokat találni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kissssss0 #5
    Netscape Communicator.... jézus úr isten mikor volt az már O_O
  • kvp #4
    https://ec.europa.eu/info/law/better-regulation/have-your-say/initiatives/2020-Common-chargers-for-mobile-phones-and-similar-devices
  • Major #3
    "Az EU egyebkent meg mindig azon vitatkozik, hogy a mini usb vagy a mikro usb legyen a kozos tolto szabvany" - Forrás?
  • Tetsuo #2
    Az sem véletlen, hogy éppen az év végén állapodtak meg, mintegy varázsütésre. Bizonyos tőzsdei manőverekkel valakik nagyon jól jártak, ahogy magával a megállapodás gazdasági hatásával is bebiztosították magukat, miközben a brit birodalom agóniája felgyorsul. Most szinte az egész Észak-Írországon és Skócián múlik.
    Az EU sincs túl jó bőrben...
  • kvp #1
    Egyszerubb volt a meglevo EU-s szabvanyokat atvenni, mint ujakat kitalalni. Az EU egyebkent meg mindig azon vitatkozik, hogy a mini usb vagy a mikro usb legyen a kozos tolto szabvany. Idokozben a kinai neppart kozponti bizottsaga szabvanyositotta az egesz vilagon (kiveve Apple es Samsung) a mikro usb-t es eppen most cserelik le usb-c-re. Nem veletlen, hogy az EU lassan mozdul barmilyen ugyben.