Berta Sándor

Új mesterséges intelligencia centrumot alapított Franciaország

Hi! Párizs néven új központot hoztak létre, ahol összefogják a területen meglévő kutatási, oktatási és innovációs erőket. A HEC nevű üzleti iskola és az öt mérnökiskolát (Ecole Polytechnique, Telecom Paris, Telecom Sud Paris, ENSTA, ENSA) tömörítő Institut Polytechnique (IP) közösen alapít mesterséges intelligencia központot Párizsban. A projektet öt nagyvállalat támogatja: a Capgemini, a Kering, a L’Oréal, a Rexel és a Total. Az új létesítmény neve „Hi! Paris“ lesz és a csúcstechnológiai kutatások folytatása mellett a hallgatók képzésében is komoly szerepet vállal majd.

Eric Labaye, az IP elnöke kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia legfontosabb témáival akarnak világszínvonalon foglalkozni, például a gépi tanulással, a beszéd- és képfelismeréssel, az új statisztikai módszerekkel, a klímakutatással és a kiberbiztonsággal.


Peter Todd, a HEC vezetője mindezt azzal egészítette ki, hogy a "Hi! Paris" különlegessége az lesz, hogy a gazdaság és a társadalom minden területén minden hatást fog vizsgálni. A kutatási témák között lesznek az új üzleti modellek a cégek számára, de az is, hogy bizonyos technológiák milyen lehetséges nem kívánt hatásokat gyakorolnak a társadalomra. A szakember hozzátette, hogy számos mesterséges intelligencia alkalmazás előre viszi az embereket, de vannak kérdéses dolgok is. Az utóbbival a megfigyelési-ellenőrzési technikákra, elsősorban az arcfelismerésre célzott.

Labaye hangsúlyozta, hogy az új centrum összehozza majd azokat, akik algoritmusokat írnak azokkal, akik azok alkalmazásának a szakértői bizonyos területeken vagy tudják, hogy a mesterséges intelligenciát miként lehet használni a jogban vagy az egészségügyi ágazatban. A központ költségvetése az első időszakban 50 millió euró lesz. Az IP és a HEC teljes büdzséje egyébként 500 millió euró. Todd közölte, hogy először 30 világszínvonalú professzort és 50 doktoranduszt akarnak szerződtetni. A döntéseket egy tudásokból álló testület fogja meghozni, a támogató társaságok tanácsadói bizottsági helyeket kaptak.

2018-ban a Peugeot és Citroën márkákról ismert PSA csoport, valamint az Inria nevű francia kutatóintézet alapította meg a mesterséges intelligencia nyílt laboratóriumát. A szakértők négy esztendőn át összesen 12 területen, többek között az autonóm és intelligens járművek, a mobilitási szolgáltatások és a dizájn esetében kutatják a technológia jövőbeli alkalmazási lehetőségeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!