Berta Sándor

Adatvédelmi aggályokat vet fel egy képkereső

Újabb ügy borzolja a kedélyeket és mutat rá arra, hogy a területen komoly változtatásokra van szükség.

A PimEyes nevű lengyel fotókereső biometriai adatok alapján kutatja át a világhálót arcképek után. A cég a YouTube és az Instagram rendszeréből is szerzett felvételeket, ezzel pedig kivívta a Facebook és a Google haragját. A Netzpolitik.org arról számolt be, hogy a két vállalat jogi lépéseket tesz a portál ellen, amely a saját adatai alapján kereken 900 millió arc biometriai adataihoz fér hozzá. A TikTok szintén jogi lépéseket fontolgat.

A Facebook és a Google megerősítette az információt. A Google kiemelte, hogy nyomatékosan tiltott a különböző piaci szereplők számára adatokat gyűjteni a YouTube rendszeréből. A Facebook szóvivője pedig azt közölte, hogy a PimEyes alapítójának és minden más munkatársának az összes közösségi profilját zárolta. A PimEyes szóvivője úgy reagált a vádakra, hogy az adatokat nyilvánosan elérhető forrásokból szerezték be. Csak azután töltenek le felvételeket, hogy ha azt az adott oldal a botok számára hozzáférést biztosító robots.txt nevű fájlban engedélyezi.

A Netzpolitik.org úgy fogalmazott, hogy a PimEyes koncepciója egy átfogó támadás az anonimitás ellen és minden bizonnyal jogellenes. A Big Brother Watch nevű brit szervezet adatvédelmi szakemberei a honlapot egy olyan eszköznek nevezték, amely az állami megfigyelést, a kereskedelmi ellenőrzéseket és akár a zaklató követéseket is egy eddig elképzelhetetlen formában teszi lehetővé. A PimEyes ezzel szemben arra hivatkozott, hogy az ajánlat pozitív dolgokra használható, többek között alkalmas az álprofilok felkutatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Hát ez az! Rólam is lehet több száz kép a FB-on, aztán nincs is fiókom. :-/
    Eleinte blurozva engedtem, de gondolom az egyből gyanús lett az illetékeseknek.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2020.07.15. 22:32:49
  • csigafi #5
    Nem lenne ezzel gond csak észszerűen kéne használni. Még azzal sincs gond hogy teszteléshez az Fb vagy a yutut használják. Hiszen ezek nyilvános oldalak. Most az hogy ki mit oszt meg mit tesz ki ezekre az oldalakra magáról az már nem az FB és yutu gondja kéne hogy legyen. Gondolom a privát nem nyilvános profilokban még nem tud keresni ez az alkalmazás. Mert ha igen az már gond lehet. Pár hete kipróbáltam a PimEyes-t de nem mondanám hogy elégedett voltam az eredménnyel. Tőbet vártam volna tőle.
  • t_robert #4
    jelen esetben nem a FB él vissza a képekkel, hanem a lengyel rendszer, ami FB-ból származó képeket gyűjt, hogy aztán bármilyen kép alapján megpróbálja azonosítani egy képen látható személyt. Jelen esetben pont a közösségi portálok igyekeznek akadályozni eme tevékenységet.
    Amúgy nincsen rá semmi garancia, hogy ha építesz egy alternatív FB, akkor annak nyilvános adataival nem fog valaki visszaélni. A felhasználók nyilvánossá teszik az adataikat és ha bárkinek megjelenik a képe a számítógépen, akkor azzal már azt csinál bárki, amit nem szégyell.
  • t_robert #3
    Nem feltétlenül, mert ha a saját mondjuk FB profilját használja ahhoz, hogy tömegesen más emberek képeihez férjen hozzá és letöltse magának valami féle adatbázisba, akkor ez a FB felhasználók védelme... ha korlátozzák azokat, akik mások engedélye nélkül használják fel a képeiket. Őszintén mi mást tehet a FB mondjuk, hogy akadályozza meg hogy valaki tömegesen töltse le magának a mások képeit felhasználva azt egy fénykép alapján történő azonosítási rendszerhez. Nyilván nem ezzel a céllal teszik ki a FB felhasználok a képeiket, hogy aztán ebből valaki valamiféle nagy testvér figyel rendszert építsen.
  • noland #2
    Mert nekik joguk van hozzá! :D Miért? csak mert.

    Komolyan srácok, IT sek, dobjunk már össze egy alt. facebookot a lengyelekkel. Szép lengyel lányokkal ismerkednék :)
  • Tetsuo #1
    De a liberális önbíráskodás a legszebb az egészben:
    "A Facebook szóvivője pedig azt közölte, hogy a PimEyes alapítójának és minden más munkatársának az összes közösségi profilját zárolta."