Gyurkity Péter

Problémás a GDPR alkalmazása

A járvány a kormányzati igényeket is módosította, az adatvédelem a háttérbe szorult.

Az új koronavírus terjedésével, valamint az emiatt meghozott komoly korlátozó intézkedések bevezetésével alaposan megváltozott a helyzet az adatvédelem területén, itt nem sok szót hallottunk az európai General Data Protection Regulation (GDPR) alkalmazásáról, annak érvényességéről. Bár azt az év elején, még a krízis előtt, megtudtuk, hogy az EU szigorúbban lépne fel az előírás megsértőivel szemben, ez a járvány miatt egyelőre várat magára, biztonsági szakértők szerint azonban csak ideiglenes visszavonulásról van szó.

Jól jellemzi a jelenlegi helyzetet a Cohesity összefoglaló írása, amely az európai rendelkezés főbb pontjait sorolja fel, majd pedig megállapítja, hogy a bevezetés óta eltelt 2 évben igencsak problémásnak bizonyult annak alkalmazása. Itt számos szervezetnek újra kell még gondolnia az adatkezelési stratégiáját, tehát igencsak hosszú út áll előttünk, eközben azonban több másik biztonsági cég szakértője is nyilatkozott a kérdésben, meglehetősen vegyes véleményeket fogalmazva meg. Fontos változást jelent, hogy az egyes kormányzatok számára az adatvédelem helyett hirtelen (immár hivatalosan is) a jobb nyomonkövetés vált fontosabbá, itt a napokban a közös Google-Apple szoftver is elkészült, így az eredeti rendelkezés jelentősége alaposan lecsökkent – igaz, ilyen extrém helyzetekre korábban is gondoltak, a szabályozás tehát megemlíti, hogy szükség esetén egyéb intézkedésekkel írhatják felül az eredeti elképzelést.

Mások azt emelik ki, hogy a visszavonulás ideiglenes lesz, a járvány elmúlásával, a gazdaságok újranyitásával tehát ismét előtérbe kerül majd a GDPR eredeti célkitűzése, vagyis a vállalatok és egyéb szervezetek nem hanyagolhatják el a jobb megfelelésre irányuló törekvéseket, az európai állampolgárok adatainak globális, megfelelő szintű védelmét. A büntetések azonban eddig nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezt jól mutatja a Google számlája, a több alkalommal is célkeresztbe vett óriás ugyanis eddig 57 millió dollárt volt kénytelen befizetni, ami a vállalat összbevételéhez képest minimális összeg, ez még komoly figyelmeztetésként is alig értékelhető.

A részletek sokak számára jelentenek még gondot, itt további komoly munka és a házon belüli kezelési eljárások módosítása szükséges. Meglátjuk, hogy a pandémia után mennyiben állunk majd vissza az eredeti útvonalra, ezt ma még nem lehet megjósolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!