Berta Sándor

Egyre több cég bírálja az Apple App Store gyakorlatát

Vállalatok tisztességtelen módszerek alkalmazásával vádolják az Apple-t, mert az egyedül dönti el, hogy milyen szoftverek közül vásárolhatnak az iPhone tulajdonosok, és sehová nem lehet fellebezni a döntéseik ellen. Kizárásnál mindig a biztonságra hivatkoznak, míg bírálóik szerint a bevételeiket féltik.

Az Európai Bizottság nemrég jelentette be, hogy hivatalos vizsgálati eljárásokat indított az Apple App Store és az Apple Pay ügyében. A szakemberek mind a két ajánlat esetében arra a kérdésre keresik a választ, hogy a kaliforniai társaság bármilyen módon háttérbe szorította-e a vetélytársait és azok hasonló ajánlatait. Az Apple App Store rendszerében alkalmazott szabályok ellen először a Spotify tett panaszt, majd később csatlakozott a Rakuten is.

Most néhány nap alatt több újabb cég is jelentkezett, amelyek szintén kifogásolták az Apple által alkalmazott gyakorlatot. Az első a Basecamp volt, amely a héten indította el a Hey nevű új levelezőszolgáltatását, de a kaliforniai vállalat most azzal fenyegette meg, hogy a kapcsolódó alkalmazást eltávolítja a szoftverboltjából - erről a Protocol nevű platform írt Zach Waugh vezető iOS-fejlesztő információira hivatkozva. Az Apple azért döntött így, mert álláspontja alapján a program megsérti az App Store irányelveit. A Basecamp "bűne" az lehet, hogy nem hajlandó használni az Apple könyvelési rendszerét az alkalmazáson belüli vásárlások során. A vállalkozás viszont úgy érzi, hogy az Apple nem kezeli a többi konkurensével egyenlő módon.

A Hey egy fizetős szolgáltatás, az előfizetés évente 100 dollárba kerül és a felhasználók számára elérhető hozzá az Android- és iOS-alkalmazás is. A Hey elsősorban az üzleti ügyfeleket akarja megszólítani, ezért az olyan programok vetélytársa, mint az Apple Store kínálatában jelen lévő Spark vagy Edison. A Protocol rámutatott, hogy a Hey szoftvere az App Store rendszerében lévő egyik hibának köszönhetően jelenhetett meg a kínálatban. David Heinemeier Hansson, a Basecamp alapítója és műszaki vezetője azt nyilatkozta, hogy már évek óta hall ilyen történeteket a fejlesztőktől és nem fogja a bevételeik egyharmadát kifizetni a társaságnak. Ez a gyakorlat szerinte szégyenletes és szinte bűncselekmény. Ezért harcolni akar ellene és minden egyes eddig megkeresett vagy a jövőben megkeresendő dollárt arra fog fordítani, hogy ezt a gyakorlatot megszüntesse.

Szintén az Apple-t támadták a Fortnite és a Tinder mögött álló társaságok is, amelyek azt vetették az óriáscég szemére, hogy csökkenti a konkurensei nyereségszerzési lehetőségeit és ezzel párhuzamosan az App Store ügyfelei kénytelenek magasabb díjakat fizetni. Az Epic Games többek között azzal keresi a pénzét, hogy lehetővé teszi a Fortnite rendszerén belül a virtuális tárgyak megvásárlását és így befolyó összegből részesedik az Apple, amely azzal érvelt, hogy meg kell védenie az App Store biztonságát. Tim Sweeney, az Epic Games vezetője erre úgy reagált, hogy az iOS App Store monopóliuma csak az Apple nyereségét védi és nem az eszközök biztonságát.

A Tinder, az OKCupid és a Match.com mögött lévő Match Group szintén bírálta a kaliforniai vállalatot, mondván: az egyrészt egy partner, másrészt viszont egy domináns platform, amelynek akciói a felhasználók nagy többségét arra kényszerítik, hogy többet fizessenek a harmadik féltől származó alkalmazásokért, amelyeket az Apple "önkényesen" digitális szolgáltatásoknak definiál. Az Axios által közölt állásfoglalásban a Match Group konkrétabban fogalmazta meg a kritikáját. Az Apple a különböző piaci szereplőktől az elektronikus könyvek, a zenei és video-streamek, a felhőtárolók, a játékok és az online randiszolgáltatások után befolyó bevételeik 30 százalékára tart igényt, ami még ijesztőbb, ha a konszern is megjelenik ugyanazokon a területeken. Ezért a piaci szereplők nagyon is tisztában vannak az Apple hatalmával és üdvözölték a társaság ellen indított vizsgálatot.

Horatio Gutierrez, a Spotify vezető jogásza a következő módon írta le a jelenlegi helyzetet. Olyan az egész, mint ha az Apple egyszerre lenne jelen egy futballstadionban a létesítmény üzemeltetőjeként, bíróként és játékosként, majd állandóan megváltoztatná a játékteret úgy, hogy ezzel a saját szolgáltatásainak kedvezzen. A szakember hozzátette: a Spotify kétségkívül sikeresebb lenne, ha az Apple nem viselkedne így.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pakeszke #17
    "Az Epic Games többek között azzal keresi a pénzét, hogy lehetővé teszi a Fortnite rendszerén belül a virtuális tárgyak megvásárlását és így befolyó összegből részesedik az Apple, amely azzal érvelt, hogy meg kell védenie az App Store biztonságát."

    valaszul a Fortnite belerakott egy Trojan Horse -ot :)
  • Botond #16
    Legjobb az iTunes. Megveszed a filmet, mondjuk szinkronnal, akkor 2 hónapig garantálja az EULA, hogy ott lesz a szinkron. Aztán vagy ott van a szinkron és magyar felirat öt év múlva is, vagy huss, egyszercsak eltűnik. Van ilyen meg olyan (rajz)filmem is tőlük.
    Alapvetően szerintem amúgy jó, hogy zárt a rendszer, de azért remélem idővel fejlődik még a felhasználói élmény.
  • Gabbbbbbbbbbbb #15
    Jó, napi 3 sorozatrésztől gondolom nem megy tönkre 3-4 év alatt, ezt nem gondoltam át rendesen.. Sd-kártyára tolva nem is katasztrófa, ha azt időnként cserélni kell..
  • M2 #14
    Bocsánat, ez sajnos ma már nincs így.
  • M2 #13
    Ha géphez szinkronizálsz egy backupot a telódról, akkor kimenti az appokhoz tartozó ipa fájlokat, onnan akkor is vissza tudod tenni, ha már leszedték a Store kínálatából.
  • cateran #12
    "Torrentezni nem nagyon kene ilyen eszkozon, memoriacsipek nem birjak.."

    Ha te mondod...Nehany eve az S9+-omat hasznaltam, mert az akkori elofizetesem korlatlan nethasznalat volt a telefonnal, de limitalt tetheringgel....Pedig, ha tudtam volna, hogy nem szabad....(amugy azota is az a telo van, csak az elofizetes modosult korlatlan tetheringre)
  • zola2000 #10
    XDAról de az újat ami már nem kémprogram

    Mondjuk én erősen gondolkodom hogy következő tabletem iPad vagy Samsung Galaxy Tab legyen e, mindenki szerint jobb az iPad, de igazából androidra veszek meg minden appot, most vegyem meg ipadra is megint?
  • Gabbbbbbbbbbbb #9
    Quickpic-et megvette a Cheetah Mobile es most egy kemprogram, vagy valami osregit hasznalsz Xda-rol?

    Youtube vanced engem hidegen hagy, viszont az emulatorokra van megoldas, vagy JB, vagy szignozas hetente. Torrentezni nem nagyon kene ilyen eszkozon, memoriacsipek nem birjak..
    Fajlkezeles korulmenyes ios alatt, megertem, ha valakit ez elriaszt, monjuk utobbi evekben sokat javult a helyzet.
    Mobilom nekem is marad droidos.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2020.06.19. 15:43:31
  • zola2000 #8
    "alig van normális Droid táblára optimalizált app"

    Régen tényleg sok olyan volt, hogy óriási gombokkal jelent meg a kezelőfelület Android tableten, de ma már nem nagyon találkozom ilyenekkel, ma már általában jól be van lőve a kezelőfelület Android tabletre is, viszont a tabletem dual bootos van (x86os atom windows 10el) na a windowst már rég töröltem az andoroid javára. Az a bajom hogy nem nagyon merek ipadot venni, mert azon nincs YouTube vanced, torrent appok, emulátorok ha jól tudom, a quickpics képnézegetőt, solid filemanagert is már megszoktam stb...
  • karajjj #7
    Attól függ, mekkora a rack szekrény.
    Utoljára szerkesztette: karajjj, 2020.06.19. 14:57:58