SG.hu·

Támogatniuk kellene az IT-óriásoknak a sajtóorgánumokat

Támogatniuk kellene az IT-óriásoknak a sajtóor­gánumokat
Az elképzelés Ausztráliában fogalmazódott meg.

A helyi kormány azt találta ki, hogy az olyan IT-konszernek, mint a Facebook és a Google fizessenek a sajtóorgánumoknak azért, ha az ő tartalmaikra mutató hivatkozásokat tesznek elérhetővé, például a keresési eredmények között vagy a megjelentetett bejegyzésekben. A módszer hozzájárulhatna az egyes lapok működésének finanszírozásához.

A tervek alapján július végéig az ausztrál piaci verseny- és fogyasztóvédelmi bizottságnak (ACCC) ki kell dolgoznia a közeljövőben kötelezővé váló magatartáskódex tervezetét. Josh Frydenberg ausztrál pénzügyminiszter elképzelései szerint ezen a módon azonos piaci versenyfeltételeket lehet biztosítani az IT-óriások és a sajtóorgánumok számára.

Az ACCC-nek először egy önkéntességen alapuló magatartáskódexet kell kidolgoznia, de miután a testület álláspontja alapján "valószínűtlen", hogy az IT-vállalatok önként fizetnének a sajtóorgánumoknak a tartalmakért, ezért a kötelező jellegű magatartáskódex már tartalmazná az adatok megosztásával, a híranyagok rangsorolásával és bevételeivel kapcsolatos megállapodásokat is. A dokumentumot később felhasználnák a büntetések és szankciók kiszabásakor is.

Az eredeti terv egyébként az volt, hogy az önkéntes magatartáskódexről novemberig tárgyaljanak a felek, de közbeszólt a koronavírus-járvány. A kidolgozott javaslat hasonlít a tavaly elfogadott európai uniós szerzői jogi reformcsomagra, amely szerint az online keresők nem idézhetik szabadon a tartalmakat a keresési találatok között és a Google Hírekben cikkrészleteket sem lehet közzétenni. A védett művelet licencelni kell, mielőtt bármely platformra feltöltenék azokat. Amennyiben pedig nincs licencfizetés, akkor nem válik lehetségessé a feltöltés sem. A csomag képezte az alapját a francia versenyhivatal nemrég hozott határozatának is, amelynek értelmében a Google a jövőben a köteles fizetni a francia kiadóknak minden teljes mértékben vagy részben átvett cikk és kivonat után, ha az adott anyag megjelenik a Google Hírek oldalain vagy a keresőben. A hivatal ugyanakkor nem állapított meg általános hírárakat, azokról a társaságnak kell megállapodnia az érintett kiadókkal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sydra2020. 04. 23.. 01:05||#7
A google az igy is forgalmat es nyereseget termel minden linkelt oldalnak. A torvenyjavaslat alapvetese hazugsag.
© gombabácsi2020. 04. 22.. 11:50||#6
bazzeg az olvasók támogassák, nehogymá gigamulticégek...
persze az olvasók támogatása se biztosíték a független sajtóra 😊
© csigafi2020. 04. 22.. 08:39||#5
Szerintem meg egyáltalán nem kéne támogatnia. Miért tenné? Ők felépítettek egy vállalkozást ami sikeres lett és ennyi. Ne akarják már kizsigerelni a nagyobb vállalkozásokat ezek az ingyen élők. Mert ez nem másról szól.
© Gabbbbbbbbbbbb2020. 04. 22.. 08:08||#4
Így gondolkodnak, de az igazság az, hogy Gúgli nélkül lehúzhatnák a rolót.
Gondolom egyébként nem a keresési indexeléssel van a baj, hanem hogy Google saját hírek szolgáltatásában jelennek meg cikkek.
Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2020.04.22. 08:09:54
© esemve2020. 04. 21.. 16:54||#3
Ha ez lenne a probléma a robots.txt megoldaná továbbra is. Vagy a keresési klikkek ingyér kellenek, de a tartalom meg mardajon?
Utoljára szerkesztette: esemve, 2020.04.21. 16:55:31
© dyra2020. 04. 21.. 15:33||#2
Talán azért mert más tartalmát használod a saját szolgáltatásodban és ezzel pénz keresel?

Nem a Googli pénze kell nekik hanem részesedés a bevételekből azoknál a tartalmaknál amivel pénzt keres a Googli és az ő termékükhöz kapcsolódik.

Nem tudom te mit szólnál hozzá, hogy ha előállítanál egy terméket majd más adná el te pedig nem kapnál belőle semmit. Megéri akkor egyáltalán eladnod az a terméket?

A kiadóknak közösen kellene fellépnie a Google és hasonló mamutokkal szembe. Learatják a hirdetési piac jórészét ami nem segíti elő a minőségi tartalmak megjelenését.
Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.04.21. 15:34:29
© esemve2020. 04. 21.. 14:34||#1
Mirefel? A keresők évtizedek óta lehetőséget adnak arra, hogy jelezd feléjük, ha nem akarod, hogy az oldalad indexelve legyen. Ha a tartalmaikat akarják védeni - amire hivatkoznak ugye - akkor ezt egy robots.txt vagy egy meta tag elhelyezésével megoldhatják.

Jahogy csak a gugli pénze kell nekik?

De ha már itt járunk akár a twitter is küldhetne egy számlát ezeknek a sajtóorgánumoknak, hogy a twitter felületén elhelyezett linkek ingyen kattintást hoznak az oldalaknak, ami nem járja.