Berta Sándor

Oroszország büntetni fogja az álhírek terjesztését

A kiszabott büntetések az adott eset súlyosságától függenek majd.

Oroszországban a jövőben szigorúan büntetni fogják az álhírek szándékos terjesztését. A felsőházi jóváhagyás és az elnöki aláírás esetén hatályba lépő törvények végrehajtásában kulcsszerepe lesz az orosz tömegtájékoztatás- és távközlés-ügyi hatóságnak (Roszkomnadzor). A kiszabott bírságok összege 30 000 és 1,5 millió rubel (400 és 20 000 euró) között lesz. Az erről szóló törvénymódosítást az Állami Duma szavazta meg. A változtatás elsődleges célja az, hogy a hivatalok felléphessenek a jelenséggel szemben és eltávolíthassák a vitatható tartalmakat.

Pont ez utóbbi váltott ki komoly aggodalmakat az emberi jogi szervezetek körében, amelyek azt kifogásolták, hogy a módosítás által biztosított jogosítványokkal a hatóságok visszaélhetnek majd és így könnyebbé válhat az államnak nem tetsző tartalmak háttérbe szorítása. A másik érdekesség, hogy a hivatalok általában pont a nyugat-európai sajtóorgánumokat vádolják álhírek terjesztésével, így az e területen megvalósuló szigorúbb fellépésnek mintha más célja lenne. A főügyészi hivatal által kifogásolt anyagoknak az őket publikáló magán- vagy jogi személyek általi eltávolítását a Roszkomnadzor fogja kezdeményezni az internet-szolgáltatóknál. Ha ez egy napon belül nem történik meg, az anyagok hozzáférését blokkolni fogják.

A törvénymódosítás értelmében tilos lesz a tömegtájékoztatás felhasználása olyan célokra, hogy az adott személy, cég vagy szervezet téves információkkal lássák el a közvéleményt. A társadalom szempontjából jelentőséggel bíró, szándékosan hamis információ terjesztését a magánszemélyek esetében 30 ezertől 100 ezer rubelig, tisztségviselők esetében 60 ezertől 200 ezer rubelig, jogi személyek esetében pedig 200 ezertől 500 ezer rubelig terjedő bírsággal sújthatják. (A rubel jelenleg mintegy 4,2 forintot ér.) A törvénytervezet értelmében a törvénysértés eszköze - a készülék, amelyről hamis információkat elküldték - szintén lefoglalható lesz.

Ha a "fake news" az életvédelmi, közlekedési, szociális, kommunikációs, energetikai, ipari vagy hitelintézmények működését zavarja meg, a büntetés 100 ezertől 1 millió rubelig terjedhet. Ha az álhírterjesztés halált, sérülést vagy anyagi kárt okoz, vagy ha a társadalmi rendet, a biztonságot és az infrastruktúrát veszélyezteti, a bírság 1,5 millió rubelig terjedhet. Emellett az Állami Duma jelentős mértékben súlyosbította azoknak a kijelentéseknek a büntetését, amelyek az orosz állami szimbólumoknak és intézményeknek ártanak. E cselekmények büntetési tételének felső határa már 300 000 rubel vagy 15 nap elzárás.

A hatalom intézményeinek megsértéséért először 30-tól 100 ezer rubelig terjedő bírságot, másodszor 100-tól 200 ezer rubelig terjedő büntetést vagy 15 napi elzárást szabhat majd ki a bíróság. A jogsértés ára harmadszorra elérheti a 300 ezer rubelt. A parlamenti vitában elhangzott bírálatok hatására a törvénytervezetekbe belefoglalták az internetes médiumok és a magánszemélyek "tévedéshez való jogát" is. Az új jogszabályok a hagyományos tömegtájékoztatási eszközökre nem vonatkoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #10
    Ez sem igaz.
  • leeloodallas #9
    Csak amíg az egyik arra irányul, hogy mit vásárolj a boltban, addig a másik azt sugallja, hogy veszélyben vagy, hogy mindenki ellenség, csak "MI" nem. A "MI", természetesen tetszőlegesen behelyettesíthető putyinra, csúti patkányra, vagy a helyi maffiavezérre.

    Egyébként az emberi értelmet semmi sem pótolhatja, így kurvára mindegy, hogy milyen torvényt hoznak, aki ostoba, azt ugyanúgy át fogják b.szni, az hinni fog valamiben.

  • leeloodallas #8
    ROFL... De tényleg, nagyon.
  • ostoros #7
    "tudjuk"? Kitől tudjuk? És el is hisszük neki? El merjük hinni?
  • Archenemy #6
    Meg pl. Izrael, meg az amcsik.

    https://www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-23695896

    https://www.theguardian.com/technology/2011/mar/17/us-spy-operation-social-networks

    de mindegy, azért a lényeg hogy putyinozhass meg magyarozhass hogy jaj de el vagyunk maradva.
  • molnibalage83 #5
    Nem, mert az árfolyam nem fix és az eredeti orosz törvény sem Forintban adja meg.
    A cikk most már tartalmaz egy konverziós arányt is.
  • Fefy #4
    Ha már magyar hír:
    "A kiszabott bírságok összege 30 000 és 1,5 millió rubel (400 és 20 000 euró) között lesz."

    Nem lett volna logikusabb forintra átváltani? Itthon kit érdekel, hogy mennyi euró, ezt fejben még váltani kell.
  • kvp #3
    Ugyanazokat a torvenyeket hozzak keleten es nyugaton is. Az elteres az, hogy keleten az allam mondja meg mi az alhir, mig nyugaton a nagytokesek. Egyik sem tul demokratikus...
  • Cat #2
    Annyi különbséggel, hogy tudjuk, hogy Oroszországban állami pénzből fizetnek embereket, hogy nyugati újságok fórumaiban és a Facebookon kommenteljenek. (Azt ne hozd fel ellenérvként, hogy Magyarországon is így van, miszerint állami pénzből megy a pártpropaganda, mert mi ebből a szempontból sem vagyunk Nyugat.)
  • Akva #1
    Utánozzák a nyugatot.