Gyurkity Péter

A második félévben jönnek az olcsóbb 5G-telefonok

Erre számíthatunk a kínai gyártók jóvoltából, akik most pörgetnék fel a gyártást.

Az 5G terjedésével kapcsolatos hírek egymás után jelennek meg a szaksajtóban, így lapunk hasábjain is, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a technológia nagy előrelépését jelent a felhasználók életében, bár a nagy többség csak az elkövetkező években veheti majd kezébe az első ilyen készüléket. Kiemelten fontos tényező az olcsóbb, középkategóriás megoldások piacra dobása, amely a második félévben indulhat el.

Erre számít legalábbis a tajvani DigiTimes, amely saját, házon belül elvégzett kutatásában arra számít, hogy a nyár végétől, illetve az ősz elejétől számíthatunk több olcsóbb kínai okostelefon piaci megjelenésére. A terület iránt érdeklődő, a lefelé való nyitáshoz nagy reményeket fűző kínai gyártók ugyanis éppen ezekben a hetekben igyekeznek felpörgetni az ezzel kapcsolatos erőfeszítéseket, miközben az ország maga a koronavírus (remélt) visszaszorítása utáni helyzetből igyekszik kimászni, lassan, fokozatosan visszatérve a normalitáshoz, amely azonban egyáltalán nem garantált. Bárhogy is alakuljon az elkövetkező néhány hónap, a felhasználók számára mindenképpen fontos tényező marad az 5G-telefonok hivatalos ára, ennek terén pedig bőven van min javítani, hiszen eddig többnyire meglehetősen drága, valóban csúcskategóriás változatokat ismerhettünk meg.

A helyzet némileg könnyebbé válik a nyári hónapokra, hiszen több chipgyártó is bemutatja majd eltérő középkategóriás fejlesztéseit, ezzel pedig lehetővé válik az olcsóbb, szerényebb hardverrel ellátott okostelefonok piacra dobása. Hasonlóval egyes kínai cégek már eddig is próbálkoztak, a kereskedelmi árak azonban többnyire az 500 és 650 dollár közötti sávban maradtak, a cél azonban még ezen szint jelentős mértékű lejjebb szorítása lenne, hogy (ideális esetben) elérjék a 300 dollár körüli tartományt. Ezen szint felé közelít már most a TCL, amely saját neve alatt mutatta be friss megoldásait, a TCL 10 5G például 400 eurós árral érkezik hamarosan. Itt tehát számíthatunk a Qualcomm vetélytársainak térnyerésére, valamint a felhasználók szélesebb rétegei számára ajánlott, szerényebb okostelefonok bemutatkozására, amely egyben felgyorsíthatja az 5G terjeszkedését, miközben az egyes régiókban egyre több szolgáltató biztosítja az alapvető feltételeket a technológia megjelenésére és alkalmazására.

Itthon az NMHH a hónap elején hirdette meg a frekvenciahasználati jogosultságok és a nyertesek listáját, amelynek részeként eleinte 50 százalékos kedvezményt kap a három legnagyobb szolgáltató, miközben a DIGI egy elhúzódó jogvita miatt lemaradt az aukcióról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Attilawap #5
    Mindenki az IoT-vel hozakodik elő, hogy ehhez kell az 5G. Csak azt felejti el mindenki, hogy az IoT elengedhetetlen feltétele az IPv6 megléte. Kétlem, hogy a mobilszolgáltatók hamarosan rávetnék magukat az IPv6 bevezetésére, enélkül az IoT és vele együtt az 5G egy nagyon drága és hasznavehetetlen fejlesztés.
  • kvp #4
    Nem akarok senkit elkeseriteni, de mar vannak 30 dollaros kisebb savszelessegu 5G modemek. Elobb utobb valaki ki fog hozni egy ezzel szerelt telefont es igaz, hogy csak 3G sebesseget tudnak, de 5G-s halozaton, protokollokkal es frekvenciakon. IoT-hoz keszultek, tehat nagyon-nagyon sok, kis savszelesseg igenyu kapcsolathoz egy cellan belul. Ha melledob valaki egy kisebb oled kijelzot, egy hozza valo aksit es valami olcso arm-os procit beepitett ram-mal (mondjuk 1GB) es flash-el (mondjuk 16GB), akkor egesz olcso telefonokat lehet csinalni veluk (joval 100 dollar alatt). Egyszeruen meg nem eri meg ezzel foglalkozni, mert nem eleg elterjedt az 5G es az olcso szegmensbe a 3G is boven sok.
  • barret #3
    Nekem nem kell ez a szutyok 5G.Nagyon lassú.Kicsit kivárok,6G lesz a nyerő!
  • gombabácsi #2
    6G mikor jön? én nagyon depressziós vagyok, hogy várni kell
  • cateran #1
    Felelmetes mennyire vagytok a valosag mogott.....Egyreszt $500-600-ert akar csucskategoriat lehet venni https://www.gsmarena.com/xiaomi_black_shark_3-10110.php
    Masreszt mar van 5g-s telefon $400-ert (vagy 1 eve): https://www.gsmarena.com/xiaomi_mi_mix_3_5g-9602.php
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2020.04.11. 11:23:20