Gyurkity Péter

Megjelent az iOS 13

A szoftver számos új funkcióval és sötét üzemmóddal futott be.

Az Apple még a hónap elején rántotta le a leplet új megoldásairól, ezt pedig a napokban követte egy friss beszámoló, amely egy jó ideje meglévő biztonsági résre hívta fel a figyelmet. Pénteken megérkeztek a boltokba az első készülékek, ezzel egy időben pedig elérhetővé vált a szoftver új generációja.

A hivatalos oldal mellett számos külsős beszámoló is végigfut a fontosabb újításokon, így viszonylag könnyű dolgunk van a részletes lista összeállítása kapcsán. Az első helyen általában az új Dark Mode jelenik meg, amely nemcsak azért válik elérhetővé, mert a felhasználók hosszú évek óta követelik ennek integrálását, de azért is, mert az utóbbi időben előtérbe kerültek az egészséggel kapcsolatos szempontok és aggodalmak – a fényes kijelzők bámulása megnehezíti az elalvást, a sötét üzemmód viszont itt enyhítheti a gondokat, bár egyelőre csak az alapértelmezett alkalmazásokra terjesztik ezt ki, hiszen a többi már a külsős fejlesztőkön múlik. A kurzor mozgatása könnyebbé válik, a virtuális billentyűzeten immár simításokkal is dolgozhatunk, a rendszer pedig megtalálja számunkra a megfelelő szavakat, miközben a Memoji-tárház alaposan kibővül, végre megfelelő módon támogatják a népszerű konzolos vezérlőket, az emlékeztetők és jegyzetek esetében pedig szintén megjelenik az új felület, ami megkönnyíti a munkát.

A fotók esetében automatikus módon kiszűrhetjük a másolatokat, itt elméletileg a legjobb eredményt mutató példányok jelennek majd meg, miközben a kijelző tartalmát ábrázoló képek szintén lemaradnak a listáról, a jobb szűrés érdekében – lehetővé válik továbbá az utoljára készített felvételek gyors szűrése, a dátumokon alapuló fülek révén. A videószerkesztő kibővül, a Siri hangja életszerűbbé válik, az asszisztens tavaly debütált automata funkciói (Siri Shortcuts) leegyszerűsödnek, hogy könnyebben összeállíthassuk saját utasításainkat, a készülék és az egyes helyszínek megtalálása mellett további segítséget kapunk, míg a 3D Touch kiváltása a hosszú érintésekkel tovább javul.

Megemlítik emellett, hogy a Safari böngészőben lehetővé válik a fájlok letöltése (ahelyett, hogy az állományokat automatikus módon valamely apphoz rendeljük, vagy egyszerűen megnyissuk), a letöltések kezelése pedig szintén elérhetővé vált. Amennyiben egy alkalmazás lehetőséget ad a Facebook vagy Google rendszerén keresztül történő bejelentkezésre, itt a fejlesztőknek kötelező módon el kell helyezniük egy további gombot, amely az Apple platformján történő bejelentkezést engedélyezi számunkra, de emellett modernizálják a megosztások menüjét és számos további opciót. A cég közölte azt is, hogy az iPadOS nyilvános változata, valamint az iOS 13.1 a hónap utolsó napján jelenik majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #8
    Fail
  • ostoros #7
    Hát baszod, minden rohadt oprendszerben van fájlkezelő... kivéve apple....
  • M2 #6
    Hol máshol? Kalózföldjén?
  • ostoros #5
    Úgy érted, hogy pénzt fizettél azért, ami máshol alap? :D
  • M2 #4
    Erről írtam, ha valakit érdekel, nekem jól működik:

    iOS:
    https://apps.apple.com/us/app/fe-file-explorer-pro/id499470113

    Android:
    https://play.google.com/store/apps/details?id=com.skyjos.apps.fileexplorer&hl=en_US
  • M2 #3
    Kemény 1200 forintomba került egy profi fájlkezelő app, amivel nem volt eddig olyan, amit ne tudtam volna megcsinálni.
    Bármilyen fájlt bárhonnan bele tudok menteni, minden felhőt elér, van FTP, helyi hálózat elérése (Samba és NAS) és minden formátumot megjelenít vagy lejátszik.

    Egyetlen dolog volt cirka 3 év alatt, amit csak az Androidos telefonommal tudtam megoldani: egy régi Nokia telefont kellett rákötni és onnan a képeket lementeni.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Lehet mosolyogni rajta, de az iOS legnagyobb gyengeségén sikerült sokat javítani. ^ Még mindig nem az igazi fájlkezelés és lehet soha nem is lesz olyan jó, mint egy windowsos gépen, vagy droidon,de akkor is legalább most már van fájlkezelés, ez is nagy szó. Jobs élne lehet soha sem jutunk el idáig.
  • zola2000 #1
    "a Safari böngészőben lehetővé válik a fájlok letöltése (ahelyett, hogy az állományokat automatikus módon valamely apphoz rendeljük, vagy egyszerűen megnyissuk), a letöltések kezelése pedig szintén elérhetővé vált. "

    Meg kellett néznem mégegyszer hogy 2019es a hír...