Gyurkity Péter

5G-iPhone érkezik jövőre

Az új technológiához már minden típus esetében OLED-kijelző társulna.

Az idei iPhone okostelefonok hivatalos bemutatójától már nem vagyunk nagyon messze, erre az ősz folyamán sor kerül majd, viszont a nagy váltás csak jövőre érkezik el, hiszen a cég ekkor szánná el magát az 5G támogatására. Ez nem lesz mindenhol elérhető, viszont eközben egyéb változtatásokra is számíthatunk.

Az Apple háza táján zajló eseményeket mindig szorosan figyelemmel követő Ming-Chi Kuo újabb összegzést küldött szét a cég iránt érdeklődő befektetőknek, amelyben a jövőre esedékes fejleményekről értekezik. Az elemző szerint fizikai és belső változtatásokra is sort kerítenek majd, így például végleg elhagyják az LCD-kijelzők alkalmazását, vagyis mindhárom 2020-as típus esetében az OLED-technológia váltja majd ezt fel. Ez még az olcsóbbnak szánt modell esetében is vékonyabb kávát tesz lehetővé, így a fizikai méretek picit csökkennek majd, vagyis bár a jövő évi iPhone XR továbbra is 6,1 hüvelykes lesz, maga a telefon kényelmesebben állna kézre. Az iPhone 11 és 11 Max utódja eközben már 5G-támogatást biztosítana, a kijelző mérete itt pedig sorrendben 5,4 és 6,7 hüvelykre módosulna, vagyis egyszerre hajtanának végre csökkentést és növekedést.

Komoly lehetőségként merül fel a felső bevágás teljes mellőzése, míg az 5G esetében csak egy évvel később, 2021-re válna teljessé a támogatás, vagyis az olcsóbb modell ekkor zárkózna fel (legalábbis ezen a téren) a csúcskategóriás példányokhoz. Itt eleinte a Qualcomm által leszállított modemekre építenének, ezt 2022-2023 táján váltanák fel a már teljes mértékben házon belül fejlesztett, integrált változatok, miközben az antenna esetében mindvégig a saját megoldásokra támaszkodnának.

Ami az idei hármast illeti, itt állítólag mindhárom példány megkapja majd a 12 megapixeles szelfikamerát, míg a hátoldalon (két esetben) már tripla-kamera alkalmazására számíthatunk. Ez utóbbi esetében két 12 megapixeles példány jelenik majd meg (a második a telefotó-funkcióért felelne), optikai képstabilizációval, míg az iPhone 11 és 11 Max hátoldalán egy harmadik, jó eséllyel szintén 12 megapixeles kamera is helyet kapna, a szuper-nagylátószögű felvételek megfelelő támogatása érdekében, egyelőre OIS nélkül, mivel ez a meglévő hardveres korlátozások miatt nem megoldható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #2
    A Galaxy S2 vagy S3 óta, a belépőszint is amoled...
  • csgery #1
    Mi a hátulján az a Tazo-gyűjtemény?