Kisebb bevágással jönnek a jövő évi iPhone-ok

Jobban elrejtik az ide szánt modult, míg a csúcstelefonok gyártása Indiában is elindul.

Az Apple kapcsán a hónap elején olvashattunk arról, hogy a cég Kínába helyezi át egyes termékek gyártását, most azonban több újabb hír is befutott, részben a gyártási folyamattal, annak helyszíneivel, valamint a jövőre várható új megoldásokkal kapcsolatban. Eközben nem teljesített megrendelés miatt fizettek jelentős összeget a Samsungnak.

Elsőként Ming-Chi Kuo, a TF Securities elemzőjének újabb beszámolója bukkant fel az interneten, ami azért számít kiemelt hírnek, mert a szakértő számos alkalommal bizonyult megbízható forrásnak, legalábbis az Apple várható újdonságait illetően, a jelek szerint pedig továbbra is jó kapcsolatokkal rendelkezik a cég környékén. Eszerint a jövő évben befutó iPhone okostelefonok az eddiginél kisebb bevágással jelennek majd meg, mivel a mérnököknek sikerülhet jobban elrejteni az itt elhelyezett Face ID modult, amelynek mérete eddig megakadályozta a jelentős csökkentést. Eközben frissül majd a hátoldali főkamera, amely 6 helyett immár 7 elemből állna össze, bár más források, így például a Credit Suisse, arról írnak, hogy jövőre akár már egy bevágás nélküli telefon is felbukkanhat.

A cég számára egyre fontosabbá válik az indiai piac, amely az alacsony egy főre eső jövedelem ellenére (elsősorban hatalmas mérete miatt) komoly lehetőségeket tartogat számukra. Itt jelen pillanatban az iPhone 6s és iPhone 7 típusok gyártását végzik, hiszen ezekkel van jobb esélyük szembeszállni a Xiaomi közismerten olcsóbb megoldásaival, az új hírügynökségi értesülés szerint azonban hamarosan a csúcsmodellek helyi gyártása is elindulhat, amelynek révén ez utóbbi változatok is kedvezőbb áron válhatnak az országban elérhetővé, hiszen ily módon nem kellene megfizetni az importadót. Jelenleg az ottani piac alig 1 százalékát birtokolják, ezt azonban nyilván szeretnék megnövelni.

A Samsung második negyedéves jelentése kapcsán merült fel, hogy egy nagyobb összeg, nagyjából 700 millió dollár, amely az anyagban külön elemként jelent meg, valójában az Apple háza tájáról érkezett, ez ugyanis jó eséllyel a nem teljesített megrendelés kapcsán kifizetett kártérítés lehet. Az Apple telefonjai a vártnál kisebb mennyiségben találtak gazdára, így nem volt szükség a nagyobb mennyiségű OLED-panelre, a szerződés értelmében viszont nem teljesítés esetén kompenzációval tartoznak a dél-koreai gyártónak, ami nagyjából megfelel ezen összeg méretének. A Samsung Display ezzel jól járt, a szinte teljes monopólium miatt pedig az Apple számára nem sok alternatíva jöhet számításba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #7
    Nekem csak azért fáj mindkettő, mert a sok külföldi szar vásárlása deficitessé teszi a kereskedelmünket. :(
    Ami a gazdasági fejlődésünket a béka feneke alá nyomja.
  • StoneCold7 #6
    Sokan meg azt mnodják, hogy ha van androidba ugyanolyan hardveres, vagy még jobb teló is 150-180 ezerért 300 helyett, akkor neki annyi pénze nincs felelslegesen.

    Olyan gáz ez az egész telefonos dolog. Nekem nem fáj, ha valaki felelsgesen veri el a pénzét iphone ra mikor androidba akár jobbat is találhat sokkal olcsóbban, de az se fáj ha valaki folyton cserégleti az androidját.

    Amíg van jó alternatíva én addig pl. leszarom hogy ezek a köcsög cégek hogyan áraznak. Samsung meg apple... Vicc kategória.
    De belőlem nem vált ki nagyon érzelmeket ha emberek ezekre költenek mocskosul nagy felárakat csak, mert márka...
    Vagy csak azért, mert hanygafasznyival jobb az ios már megér +100-150 ezret. Hát érje.

    Max az tud bántó lenni, mikor az ostoba vásárlók miatt divat lesz átállni minden cégnek hülyeségekre...
    Utoljára szerkesztette: StoneCold7, 2019.07.19. 11:45:09
  • M2 #5
    "sokkal jobban megéri, ha valakinek számít a pénz is"

    Ez teljesen relatív és egyénfüggő, hogy kinek mi éri meg. Én amikor azt látom, hogy Androidos ismerőseim évente (vagy félévente) cserélik a telefonjaikat, akkor azt mondom, hogy nekem ennyi pénzem nincs erre. Meg azt is tudom, hogy Android oldalon én is hasonlóan tennék, mert tényleg havonta jönnek ki olyan telefonok, amik nagyon tetszenek.
  • Bozi_Vilag #4
    Persze, nem azt mondom, hogy kerüljön harmadannyiba, de azért ne háromszor annyiba, mint a konkurensé...

    ( #2 az meg tény, hogy a Xiaomi másolja a designt és a nevet, de attól még az is tény, hogy sokkal jobban megéri, ha valakinek számít a pénz is)
    Utoljára szerkesztette: Bozi_Vilag, 2019.07.19. 10:36:43
  • M2 #3
    Évente egyszer jön ki új iPhone. Csúcskategóriás Android meg havonta minimum egy.

    Tehát az lenne itt az elvárás az Apple-től, hogy havonta jöjjenek ki egy új készülékkel, reagálva az Androidos piacra, ja meg persze legyen olcsó, lehetőleg harmadannyiba kerüljön.

    Srácok, annak a műsornak már rég vége, ahol Tibi bácsi kívánságokat teljesített!
    Kénytelenek lesztek nem Apple terméket vásárolni! Sikerülni fog?
  • NEXUS6 #2
    Én a Xiaominál, fészájdít használok, egész jól műxik, ja és van a hátlapon ujjlenyomat leolvasó is és fele/harmad annyiba kerül, pedig OLED kijelzője van, meg jó kamerája, meg kategóriában ua hw. Sőt, a dizájn is pofátlanul másolja az Ájfont.
    Viszont nincs rajta alma logo. Hát ez gáz. XD

    A fészájdí azért jobb, mert ha a hekkerek ellopják az adataidat, személyazonosságod és minden kötél szakad, a pofalemezt lehet plasztikázni, az ujjlenyomatot meg nem. XD
  • Bozi_Vilag #1
    Talán nem kéne túlárazni az eszközeiket, akkor az aktuális csúcskészülékek is szembeszállhatnának a Xiaomi-féle megoldásokkal (nem csak a 3-4 évesek)

    Egyébként meg a notchot hanyagolhatnák, annyi féle megoldás van, na meg aztán mintha a Face ID olyan jól működne, meg jobb lenne az ujjlenyomatolvasónál (amit egyébként hátlapra, gombokba és képernyő alá is rejthetnének).
    Ja hogy ja, nagyszájúan kijelentették, hogy a Face ID jobb a Touch ID-nél... Nem is értem, egy autó árába kerülő mobilba miért nem tudják belepakolni mind a kettőt.