SG.hu

Orbán: digitalizációs sikertörténet lesz Magyarország

Magyarország készen áll, sőt már hozzá is fogott, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete legyen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2019 konferenciájának megnyitóján.

Az esélyek jók, mert Magyarországon már szilárd alapjai vannak a digitális gazdaságnak. "Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött, és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét" - mondta a kormányfő, sürgetve egyúttal, hogy az Európai Unió végre zárja le a digitális gazdasággal kapcsolatos vitákat, és cselekedjen egységesen. Orbán Viktor hozzátette: az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy "nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani". "A nyertesei akarunk lenni ennek az új, történelemformáló, izgalmas kalandnak" - hangoztatta.


Orbán Viktor és Hou-lin Csao, a szervezet főtitkára a konferencia megnyitóján

A digitális szektort érintő lépések között említette például, hogy Európában itt a legalacsonyabb az internetet terhelő forgalmi adó, 5 százalék, valamint hogy nemrég Zalaegerszegen átadtak egy modern járműipari tesztközpontot. A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyar nemzeti össztermék 25 százalékát ma a digitális gazdaság állítja elő, a szektor mintegy 400 ezer embert foglalkoztat, ami a harmadik legmagasabb arány az EU-ban.

Miniszterelnökként ugyanakkor azzal a kihívással is küzd - mondta -, hogy az egyre inkább digitalizálódó gazdaságban hogyan lehet olyan politikát folytatni, amelynek eredményeként a digitalizáció áldásaiban ne csak egy szűk elit és egy szűk nagyvállalati világ részesedjen, hanem mindenki. A magyar kormány ennek érdekében már elindította a Digitális Jólét Programot - közölte. "El kell juttatnunk a digitalizációt a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki (...) nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak" - fogalmazott, megjegyezve: ha nem sikerül ilyen politikákat kialakítani, akkor a népesség egy része szembe fog fordulni a digitalizációval.


Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szavai szerint a sikerességet az is jelzi, hogy már második alkalommal tartják Budapesten a konferenciát. A magyar ipar 80 százalékban csúcstechnológiára épül, ez az arány például Lengyelországban alig 20 százalék, ami bizonyítja, hogy megfelelő döntésekkel a kisebb országok is sikeresek lehetnek - hangsúlyozta a miniszter. A mesterséges intelligencia (AI) szerepe egyre erősebb lesz, erre Magyarország is készül: év végére készül el az ország AI-stratégiája - mondta, és megjegyezte, létrehozták az 5G platformot is, a tender október végén zárul. Elismerte, hogy minden új technológiában van kockázat, de hangsúlyozta, hogy a jogszabályalakítás feladata ezt elkerülni, a megfelelő feltételek kialakításával.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba. Az ITU Telekom World kormányok, vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások legfontosabb infokommunikációs rendezvénye, amely egyedülálló nemzetközi platformot biztosítva, összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stockbauer33 #54
  • ostoros #53
    Azért alacsonyabb a sávszélesség? Én arról beszélek, hogy ahol van internet, ott kurvára szar a sávszélesség. Nem a sivatag közepéről beszélek, ahol nincs net, hanem arról, hogy ahol van, ott SZAR.

    "Ráadásul a hazai infrastruktúra természetesen nem a magyarok érdeme, hanem a nyugati "szemétmultigecik" építették ki! "
    HAZUGSÁG. A magyar állam fizeti ki a gerinchálózatot, a mi adónkból.
  • lac coo #52
    De ketseget kizaroan a ruszknal a legjobb, ez is, minden is ! :))
  • TokraFan #51
    Ha már tények, esetleg figyelembe vehetnéd a két ország területének méreteit, ugyanis az USA-ban nem 5km-re van a falu a várostól, hanem 150-300km-re. Nem pont ugyanaz bekábelezni egy olyan kis fityfa*sz vidéket mint a miénk, meg egy olyat, ami hatvanszor ekkora területen terül el. Ráadásul a hazai infrastruktúra természetesen nem a magyarok érdeme, hanem a nyugati "szemétmultigecik" építették ki! Más kérdés, hogy a csúti disznó megint más tollával ékeskedik.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.09.11. 21:42:16
  • ostoros #50
    A vidéki internet átlagosan jobb állapotban van, mint mondjuk az egyesült államokban vidéken. Csak a tények kedvéért.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.09.11. 20:28:30
  • ostoros #49
    Nem rossz. Én is emlékszem a hülye álhírekre amikre alant hivatkoztál, meg a több tízezres megosztásaikra is, de egy kalap kaka volt az egész. Alapvetően a semmiért, nem létező törvényjavaslatok ellen tüntettek emberek. Miközben a létező törvényjavaslatot, aminek lett volna értelme, szépen visszavonatta a fityesz mert beszartak a sok ezer tüntetőtől.

    Helyette behozták a távközlési különadót, amit alapvetően az emberek fizetnek ki, szóval csak magával baszott ki a sok tüntető...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.09.11. 20:23:56
  • TokraFan #48
    OMG! Ekkora sötétséget!
    Jól demonstrálod a habony művek hatékonyságát.
  • M2 #47
    A környéki általános iskolánkból erre az évfolyamra 7 tanár távozott a versenyszférába, másik 7 meg már bejelentette az év végi távozását. Pótlásukra egy nyugdíjas tanárt tudtak visszakönyörögni.

    Informatika tanár egyszerűen nincs, mert bárhol elhelyezkedve négyszeres fizetéseket kapnak. Az utolsó évek, amikor még talán valahogy megúszhatjuk és nem omlik össze az oktatás és az egészségügy.

    Jól látom, hogy ez vezet majd a digitalizációs sikertörténethez?
  • lac coo #46
  • dyra #45
    :D A várólisták valóban megfeleződtek mert szépen kb a felénél megvágták őket. :D Kreatív megoldás volt. Megmondták x időnél nem lehet hosszabb és mi lett? X időnél nem lett hosszabb :D

    A többi meg úgy baromság ahogy van a jó része annak amit mondasz állagmegóvás és kb kötelező felújítás, fejlesztések alig vannak, fizetés a béka segge alatt ennek köszönhető, hogy már a csoró emberek is magándokihoz járnak.

    Az pedig tény, hogy ebben a helyzetben stadionokra meg sportlétesítményekre költünk el ezermilliárdokat.

    Mint amikor a szegény ember a fizetése után egy hétig úrként él aztán meg pusztakenyér vízzel. Azok a sportlétesítmények nem önfenntartók a jó része szétfog rohadni. Na mind1. Majd egyszer kifut ez az őrület ebben az országban.