Berta Sándor

Export­korlátozásokig fajult a japán-dél-koreai vita

A két fél között az egyes cégek második világháborús szerepvállalásai miatt alakult ki nézeteltérés.

Még februárban a dél-koreai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy azok a japán vállalatok, amelyek a második világháborúban dél-koreai kényszermunkásokat dolgoztattak, kötelesek kártérítést fizetni. Japán erre exportkorlátozásokat vezetett be olyan anyagokra és alkatrészekre, amelyekre a technológiai ágazatnak mindenképpen szüksége van. Azok a japán beszállítók, amelyek a Samsung, az LG vagy éppen az SK Hynix partnerei, kénytelenek a szállításaikhoz engedélyt kérni.

A Nikkei Asian Review hangsúlyozta, hogy az ügyben érintettek az LCD- és a OLED-kijelzők gyártásához felhasznált különleges műanyagok éppúgy, mint a félvezetőgyártásban alkalmazott marószerek. Az érintett anyagok esetében a japán társaságok világpiaci részesedése 90 százalékos.

A TechCrunch szerint Japán azt az álláspontot képviseli, hogy egy 1965-ös egyezmény alapján már nem kell kártérítéseket fizetnie a második világháborús bűncselekmények miatt. Dél-Korea teljesen másképpen vélekedik a kérdésben. A vita miatt az amúgy is feszült japán-dél-koreai viszony tovább romlott. A japán tulajdonban lévő cégek ingatlanait és ingóságait lefoglalhatják Dél-Koreában, erre érkeztek válaszul a japán exportkorlátozások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #1
    "Még februárban a dél-koreai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy azok a japán vállalatok, amelyek a második világháborúban dél-koreai kényszermunkásokat dolgoztattak, kötelesek kártérítést fizetni."

    Szerintem is, de Észak-Koreának is! Azért a déliek is megérik a pénzüket, hogy diszkriminálják szerencsétlen északiakat!