SG.hu·

Saját szimbólumot kaphat a Szilícium-völgy

Saját szimbólumot kaphat a Szilícium-völgy
A cél az, hogy a régió könnyen azonosítható legyen mindenki számára.

A Szilícium-völgy még nem rendelkezik olyan jelképpel, mint amilyen Párizsban az Eiffel-torony vagy Seattle esetében a Space Needle, a régió ezért akar egy olyan szimbólumot, amely a hatalmat jelzi. A projekt hamarosan elkezdődhet, már csupán San José városi tanácsának jóváhagyására van szükség - minderről a The New York Times írt.

Az elképzelés alapján nemzetközi pályázatot írnának ki az új jelképre és a legjobb dizájnt választják majd ki. A győztes művet 2021-ben valósíthatják meg. Addig építészek és tervezőirodák a világ minden részéről gondolkozhatnak azon, hogy milyen jelkép szimbolizálná a legjobban a Szilícium-völgy erejét és hatalmát. Az amerikai újság úgy vélte, hogy ez meglehetősen nehéz feladat, ráadásul a helyzetet az is nehezíti, hogy a régió éppen nem virágzó időszakot él.

A saját szimbólum létrehozásával kapcsolatos elképzelés először néhány évvel ezelőtt merült fel. Jon Ball, a Light Tower Corporation vezetője azt mondta, hogy a San José körüli vidéken haladtak át a feleségével és úgy találták, hogy a régióban semmi egyedi nincs. Ráadásul a környék mindig is szenvedett San Francisco közelségétől. Marianne Salas helyi lakos egy példával illusztrálta, hogy San José mennyire háttérben van. A város például csak egyetlen saját dallal rendelkezik, amely Dionne Warwick’s 1968-as slágere, a Do You Know the Way to San Jose? Salas egyébként 26 000 dollárt adományozott a projektnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ostoros2019. 03. 14.. 19:24||#8
Á, köszi.
© Sir Cryalot2019. 03. 13.. 22:09||#7
Eric Schlosser Magyarországon is megjelent bestsellere, a Megetetett társadalom ihlette Richard Linklater Arany Pálmára jelölt filmjét, amely a Traffic nyomdokain haladva görbe tükröt tart az amerikai álom mára már korántsem makulátlan ábrázata elé. Richard Linklater tablója az illegális bevándorlótól, a középnyugati éttermi dolgozókon át, a topmenedzserig, a társadalom minden szereplőjét szembesíti a kellemetlen igazsággal, hogy szar van a palacsintában (vagy éppen a hamburgerben), és az uniformizált világban semmi sem az, aminek látszik
© ostoros2019. 03. 13.. 21:35||#6
Oké, feladom, mi a megfejtés?
© Sir Cryalot2019. 03. 13.. 21:00||#5
© Merces22019. 03. 12.. 22:49||#4
Szerintem a jó magas oszlop jól jellemzi a sziliciumvölgyi mentalitást, csak két gömböt is kéne a tövébe rakni............
+1
© Sir Cryalot2019. 03. 12.. 17:12||#3
Egye fene tőlem lehet egyik a másik után 😄.
© Sir Cryalot2019. 03. 12.. 14:30||#2
Szívrohamot olvastam...
© kvp2019. 03. 12.. 10:55||#1
Mar volt egyszer egy emlekmu, az eredeti Shockley laboratorium epulete elott. Aztan par eve lebontottak es egy irodaepulet lett a helyen...

https://en.wikipedia.org/wiki/Shockley_Semiconductor_Laboratory

De ha tenyleg akarnak valami emlekmuvet, akkor egy jo magas oszlop pont jo lenne erre, amire minden nagyobb ceg felrakhatna egy a logojaval diszitett nyilat hogy merre is vannak.

ps: De ahogy most allnak a dolgok arrafele, egy 10 emeletes Facebook logo lesz ebbol is... (lasd: a transbay transit center sorsat)